Tuberkulózis, malária - Gén okozza a fogékonyságot

MTI
megjelent:

Egy gén több változatáról állapították meg brit és szingapúri kutatók, hogy jelenlétük növeli az olyan fertőző betegségekkel szembeni fogékonyságot, mint a tuberkulózis, a malária és a bakteriális vérmérgezés.

Mint vizsgálataikból kiderült, a CISH jelű gén több mutációja összefüggésbe hozható a fertőző betegségek emelkedett kockázatával, már egy módosulat jelenléte is 18 százalékkal növeli a megbetegedés valószínűségét a hordozóknál.

Judith Swain, a kutatás egyik szingapúri vezetője hangsúlyozta, hogy felfedezésüknek messzire ható következményei lehetnek, mert hozzájárul a fertőző betegségek mechanizmusának megértéséhez, ami a későbbiekben hatékonyabb gyógyszerek kifejlesztését teszi lehetővé velük szemben.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint, a tbc és a malária miatt csaknem 2,7 millió ember hal meg évente a világon. A halálesetek túlnyomó többsége olyan szegény országokban történik, ahol korlátozott a hatékony szerekhez való hozzáférés.

A most közzétett tanulmány öt éve alatt Malawi, Kenya, Vietnám, Hongkong és Gambia klinikáin, összesen mintegy 8 ezer pácienstől vettek DNS-mintákat, melyekben a kutatók különböző génvariációkat kerestek.

Mint a New England Journal of Medicine című szakfolyóirat szerdai számában megjelent dolgozatból kiderül, a CISH öt módosulata is, kapcsolatban lehet a fertőző betegségek nagyobb kockázatával, az ezeket a génmódosulatokat hordozó embereknél.

A CISH egy olyan fehérjét kódol, amely a szervezet immunrendszerének fertőzésekre adott válaszában játszik szerepet, a sejtek közti jelátadás erősségét csökkenti.

"Valóban szokatlan dolog egy olyan génre bukkanni, amely többféle fertőző betegségre hatással van" - emelte ki Adrian Hill, az Oxfordi Egyetem munkatársa, aki a brit Wellcome Trust humángenetikai központjában vezette a kutatásokat.

A génváltozatok közül egy jelenléte 18, négy vagy több felbukkanása pedig 81 százalékkal növelte a hordozóknál a fertőzések kockázatát.

(MTI)

Cikkajánló

Tuberkulózis
A tbc-fertőzésnek nincsenek specifikus tünetei, sőt, az esetek nagy részében sokáig tünetmentes. A tüdőtuberkulózis felismerésében így kiemelkedő szerepe van a szűrővizsgálaton való rendszeres részvételnek.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Füzesi Zsuzsa, fordító
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Brugós László, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Brugós László, tüdőgyógyász
WEBBeteg/Nemzeti Népegészségügyi Központ
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Pétervári László

Dr. Pétervári László

Szülész-nőgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szlávik János

Dr. Szlávik János

Infektológus

Budapest