A fogamzásgátló tablettától nem lehet elhízni

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
megjelent:

Évek óta kering az a szóbeszéd, mi szerint a hormonális fogamzásgátlók, mint amilyen a tabletta is, elhízást okoznak. Ennek ellenkezőjét egy állatkísérlet támasztja alá, melynek eredményét a „Human Reproduction” című lap közölte.

„A kérdés megválaszolása különösen fontos, mivel a növekvő félelem az egyik fő oka annak, hogy a nők nem védekeznek.”- magyarázza Alison Edelman az oregoni Health & Science Egyetem munkatársa, a kísérlet vezetője. Ennek következménye a nem tervezett terhesség.

Mivel az embereket semmilyen szigorú kísérleti feltételnek nem lehet alávetni, amelynek során pl. a táplálkozásuk pontosan figyelemmel követhető lenne, nehezen lehet bármit is egyértelműen kijelenteni.

A kutatók a kísérletet ezért rézuszmajmok egy csoportján végezték el egy éves időtartamban. A választás azért esett erre a fajra, mert szaporodásuk hasonló az emberéhez.

A fogamzásgátló tabletta elhízás helyett karcsúsít?

A kísérlet kezdetén a majmok fele túlsúlyos volt, a másik fele normál testsúlyú. Minden állat kapott egy adag orális fogamzásgátlót, amennyi csekélyebb testsúlyuknak megfelelt. A kutatók feljegyezték az állatok súlyát, táplálkozását, aktivitásszintjét, testzsírját és izomtömegét.

A kísérlet végére a normál súlyú állatok megőrizték korábbi testsúlyukat. A túlsúlyos fajtársaik pedig még fogytak is, átlagosan testsúlyuk 8,5%-át, testzsírjuk 12%-át veszítették el. A fogyás alapján nyilvánvaló, hogy az állatok anyagcsererátája megváltozott: Ahogy a vékony állatoknál úgy a kezdetben túlsúlyosaknál sem változott sem a táplálékozás, sem a testi aktvitás szintje a kísérlet során.

Ugyanakkor az állatkísérletek eredményeit – még ha közeli rokonokról van is szó – nem lehet közvetlenül kivetíteni az emberre. Azonban mégis meggyőző bizonyítékot szolgáltatnak arra vonatkozólag, hogy a fogamzásgátló tablettát szedő nőknek nincs okuk aggodalomra a súlyuk miatt. – írják a kutatók. Inkább az látszik valószínűnek, hogy a teltebb nők a fogamzásgátló tabletták hatására inkább veszítenek valamennyit testzsírjukból.

A fogamzásgátló tabletták típusai

A fogamzásgátló tabletták a fogamzásgátlás egyik legnépszerűbb formái. A kombinált fogamzásgátló tablettától a sürgősségi fogamzásgátló tablettáig.

  • Kombinált.
  • Mini.
  • Kiterjesztett ciklusú.
  • Sürgősségi.

Milyen típusú fogamzásgátló tabletta a legmegfelelőbb az Ön számára?>>

(WEBBeteg – B. M.; Forrás: NetDoktor.de , Lektorálta Dr. Csuth Ágnes, családorvos)

Cikkajánló

Amit a fogamzásgátlásról tudni kell

Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos
Az, hogy a pár milyen eljárást alkalmaz a nem kívánt terhesség elkerülésére, sok tényező függvénye, érdemes átgondolni a választott módszer hatékonyságát, kockázatait és költségvonzatát is.
HELLP-szindróma
HELLP-szindróma

Mi okozza? Mit tehet a megelőzés érdekében?

Boka- és lábdagadás
Boka- és lábdagadás

Érrendszeri rendellenesség okozhatja.

WEBBeteg/Budai Kardioközpont - K. J., Bak Marianna, Dr. Vaskó Péter
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Péntek Róbert, szülész-nőgyógyász és Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Dr. Zsirai László, szülész-nőgyógyász

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Tekse István

Dr. Tekse István

Szülész-nőgyógyász
TervezettBaba szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen