Fogamzásgátlás és tudatos családtervezés

szerző: Dr. Péntek Róbert, szülész-nőgyógyász - WEBBeteg
megjelent:

Napjainkban a társadalom sajátos átrendeződésének vagyunk tanúi. Míg a múlt század elején – közepén a nők feladata általában a háztartás vezetése és a gyerekek ellátása volt, addig napjainkban a versenyszféra közép – és felső vezetőinek jelentős része hölgy.

A modern, emancipált nő karriert szeretne építeni, anyagi biztonságot teremteni a családalapítás előtt. Ehhez hosszú évekig tartó tanulmányokra van szükség, ezek végeztével pedig a frissen elhelyezkedett munkavállaló bizonyítani akar, a felelős családalapításhoz szükséges megállapodottság érzete csak évek múlva jön el. Ezen folyamatoknak köszönhetően az első gyermek megszülése egyre későbbi életkorra tolódik – az először szülő hölgyek átlagéletkora közelebb van a 30 – hoz, mint a 20 – hoz. Ez a jelenség az összes fejlett államra jellemző.

Ezzel a változással egyidejűleg megváltozott a tizenévesek életmódja is. Az első szexuális kapcsolat létesítése már a 15 év körüli életkorban jellemző, a fiatal lányok érettebbek, mint régen, ez abban is megnyilvánul, hogy az első menstruáció jelentkezése már 10 éves kor körül várható, míg ez két generációval korábban még 4 – 5 évvel később jelentkezett.

Mindezek a társadalmi folyamatok szükségessé tették olyan eljárások kifejlesztését, amelyekkel a nem kívánt terhesség megelőzhető. A fogamzásgátló tabletták bevezetése előtt a nem kívánt terhesség ellen szinte csak a – jellemzően illegális, életveszélyes körülmények között elvégzett – abortusz jöhetett szóba.

Az abortusz veszélyei

A magyar tinik még mindig nagyon keveset tudnak a fogamzásgátlás lehetősségeiről. Ez részben annak is köszönhető, hogy nagyon sok családban a szexualitás kérdése tabu témának számít, pedig nem ártana, ha a szülők elbeszélgetnének a gyermekükkel a szex kérdéseiről, az együttlét veszélyeiről, és közösen fedeznének fel a gyermekeik számára az „új világot”. Minden tininek egyenlő esélyt kell adni arra, hogy a modern fogamzásgátlási módszereket megismerje, és azok közül nőgyógyásza segítségével választhasson. Nagyon fontos, hogy egyre kevesebben éljenek a terhesség-megszakítás lehetőségével, hiszen ez egy életre kihathat, nem csak fizikai, hanem lelki problémákat is okozva. Az abortusz veszélyei - Tájékozatlanok a tinik.>>

Hazánkban sajnos még ma is (persze kórházi körülmények között) mintegy 40.000 terhességmegszakítást végeznek évente – bár ez a szám évről évre csökken -, míg a szülések száma mintegy 90.000. Ennek az elkeserítő adatnak a hátterében jellemzően a döbbenetes mértékű tájékozatlanság áll, a fiatalok jelentős részének semmilyen egészségügyi ismerete nincs, miközben bonyolult matematikai műveleteket könnyedén elvégeznek. Bőven van még mit tenni mind az oktatás, mind az egészségügy dolgozóinak ennek megváltoztatása céljából!

Fogamzásgátló tabletták

Az 1960 – as évek közepén az Egyesült Államokból indult világhódító útjára a fogamzásgátló tabletta, mely először tette lehetővé a tudatos, biztonságos családtervezést. Néhány év késéssel hazánkban is piacra került az első tabletta. A korai fogamzásgátló tabletták még magas hormontartalmúak voltak, társadalmi hasznuk azonban jóval nagyobb volt az általuk okozott kockázatnál, így nők milliói szedték őket világszerte.

Napjainkra a fogamzásgátló tabletták hormontartalma jelentősen csökkent, ugyanolyan biztonságosság mellett, így a várható mellékhatások száma is minimális. A tabletták viszonylag olcsó áruk miatt szinte mindenki számára elérhetőek. Míg a fejlett országok jelentős részében a társadalombiztosítás támogatja a fiatal lányokat a tabletta megvásárlásában, hazánkban ez sajnos nincs így.

A fogamzásgátlás további lehetőségei

Körülbelül egy évtizede hozzáférhető a hormontartalmú hüvelygyűrű is, amely a tablettákhoz hasonló hatékonyságú, de alacsonyabb hormontartalmú, így kevesebb mellékhatással számolhatunk. Hatóanyaga a hüvelyből egyenletesen szívódik fel, ezt nem befolyásolják a gyomor – bél rendszert érintő betegségek (hányás, hasmenés) sem.

Akár a tabletta, akár a hüvelygyűrű használatának abbahagyása után már a következő menstruációs ciklusban lehetséges a teherbeesés, így mindkét módszer alkalmas a tudatos családtervezésre.

A gumi óvszer szintén alkalmas erre, bár megfelelő használatára oda kell figyelni. Előnye, hogy olcsósága miatt a harmadik világban szinte ez az egyetlen hozzáférhető fogamzásgátlási módszer, és véd bizonyos nemi úton terjedő betegségek ellen is (pl. AIDS). Minősége egyre javul, bár hatékonysága nem éri el a tablettákét vagy a hüvelygyűrűét. Használatát bizonyos kultúrkörökben a vallási bigottság is akadályozza.

Azok a hölgyek, akik már szültek, és néhány évig nem szeretnének újabb gyermeket vállalni, használhatják a méhen belüli fogamzásgátló eszközöket („spirál”) is. Ezek bármikor eltávolíthatók, így a fogamzóképesség visszaállítható. Viszonylag magas áruk miatt tényleg csak akkor javasolt a felhelyezésük, ha 4 – 5 évig nem tervezi a család újabb gyermek vállalását.

Azok számára, akik nem szeretnék családjuk létszámát tovább gyarapítani, ma már elérhető a biztonságos, hastükrözés (laparoszkópia) útján elvégezhető művi meddővététel is. Az előbbiekben olvasható módszerekkel szemben ez azonban végleges fogamzóképtelenséget eredményez, ezért csak alapos megfontolás után javasolható.

Amennyiben valaki elfelejtett védekezni az együttlét során, még mindig nincs veszve a helyzet, hiszen a sürgősségi fogamzásgátló tabletta akár még az együttlétet követő ötödik napon bevéve is véd a teherbeesés ellen.

Ilyen hosszú várakozásra azonban nem biztatnék senkit, az aktus utáni napon fel kell keresni a legközelebbi nőgyógyászatot, és felíratni a tablettát – hazánkban még vényköteles.

(WEBBeteg - Dr. Péntek Róbert, szülész-nőgyógyász)

Cikkajánló

Amit a fogamzásgátlásról tudni kell

Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos
Az, hogy a pár milyen eljárást alkalmaz a nem kívánt terhesség elkerülésére, sok tényező függvénye, érdemes átgondolni a választott módszer hatékonyságát, kockázatait és költségvonzatát is.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Péntek Róbert, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Erdődi Balázs, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Péntek Róbert, szülész-nőgyógyász és Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Cs. K. fordító és Bak Marianna biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Zsirai László, szülész-nőgyógyász

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Tekse István

Dr. Tekse István

Szülész-nőgyógyász
TervezettBaba szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen