Fogamzásgátló tabletták típusai: Előnyök és hátrányok

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász frissítve:

A fogamzásgátló tabletták a fogamzásgátlás egyik legnépszerűbb formái. Milyen előnyei és hátrányai vannak a különféle típusoknak?

Tudta?

A petesejtek korai alakjai már néhány hetes leány magzatok petefészkében is kimutathatók. Ezek száma a születés időszakára jelentősen lecsökken, azonban még így is körülbelül egymillió csírasejt marad. A nemi érés idejére további csökkenés megy végbe.

Amikor az Enovid (az első fogamzásgátló tabletta) 1960-ban megjelent, az maga volt a forradalom a fogamzásgátlás terén. Ez volt az első alkalom, hogy a nők átvehették az irányítást a reprodukciós ciklusuk felett. Most, több mint fél évszázaddal később, a méhen belüli fogamzásgátló eszközök, a fogamzásgátló tapaszok és injekciók, valamint a női óvszerek bevezetése ellenére is a tabletta a legnépszerűbb fogamzásgátlási eszköz, különösen a fiatal nők körében. A mai fogamzásgátló tabletták lényegesen kisebb adag ösztrogént tartalmaznak, mint elődeik. Ez azt jelenti, hogy rendkívül hatásosak tudtak maradni úgy, hogy kevesebb mellékhatásuk van.

A fogamzásgátló tablettáknak két alapvető típusa van. A kombinált tabletták ösztrogént és progeszteront tartalmaznak, míg a mini tabletta csak progeszteront. Ezeken kívül létezik még a sürgősségi fogamzásgátló tabletta, melyet a védekezés nélküli szexuális aktus után javasolt alkalmazni. Íme egy részletesebb áttekintés a fogamzásgátló tabletták egyes típusairól és működéséről.

Kombinált fogamzásgátló tabletták

A kombinált tabletták, mint ahogy azt nevük is jelzi, valamilyen ösztrogén és progeszteron hormonszármazék kombinációját tartalmazzák.

A kombinált tabletta a ciklusos hormonműködést leállítja, ezzel a központi idegrendszerben termelődő stimuláló hormonok szintje is változik, így akadályozza meg az ovulációt, vagyis a petesejtérést. Emellett megvastagítja a méhnyak által termelt nyákot, ezzel akadályozza meg a spermium vándorlását a méh üregébe és a petevezetőkbe. Ezenfelül megváltoztatja a méh nyálkahártyájának a szerkezetét is, hogy megnehezítse az esetlegesen megtermékenyített petesejt beágyazódását.

A kombinált tabletták többféle ösztrogént és progeszteront tartalmaznak, melyeknek más-más mellékhatásai lehetnek, így egyre szélesebb választékból tudnak a nők személyre szabottan választani fogamzásgátlót. A legtöbb kombinált tabletta 21 vagy 28 napos csomagolásban kapható. A 21 napos csomagolás minden tablettája aktív, és a ciklus utolsó 7 napján nem kell szedni tablettát. Önnek kell azt észben tartania, hogy mikor kell a következő adagot elkezdenie.

A 28 napos csomagban változó arányban aktív és placebo tabletták találhatóak, a változó igényeknek és szükségleteknek megfelelően.

A kombinált fogamzásgátló tabletták típusai

A kombinált tablettáknak három típusa van: egyfázisú, többfázisú és kiterjesztett ciklusú tabletták.

Egyfázisú: Egy hónapos ciklusra vannak elosztva egy levélben a tabletták. Egy levél vagy 21 tablettát tartalmaz, melyek mind ugyanolyan adag hormont tartalmaznak, vagy 28 tabletta között van 4 vagy több inaktív tabletta.

Többfázisú: Változó arányú hormonmennyiséget tartalmaznak, melyek egy hónapos ciklusra vannak elosztva, gyakran vannak néhány napnak, vagy egy hétnek megfelelő inaktív tabletták is a levélben.

Kiterjesztett ciklusú tabletták: 81 vagy 84 szem aktív tablettát tartalmaznak.

A kombinált tabletták előnyei

A kombinált tabletták számos előnnyel járnak:

  • Mindennapos alkalmazás mellett 99%-os hatékonyságúak, a tipikus hibaarány azonban 3-8%
  • Alkalmazásuk mellett a menstruáció kevesebb, rendszeresebb és kevésbé fájdalmas
  • Használatukkal kevesebb a premenstruációs tünet
  • Kisebb a petefészek- és méhrák, a petefészek- és emlőciszták, valamint a kismedencei gyulladásos betegségek kockázata
  • Használóik körében kevesebb az akne
  • A tabletta megakadályozhatja a méhen kívüli terhességet
  • Enyhíti az endometriózissal járó kellemetlenségeket

A kombinált tabletta hátrányai

A lehetséges mellékhatásai:

  • hányinger
  • hányás
  • fejfájás
  • emlőérzékenység és -duzzanat
  • csökkent nemi vágy
  • szédülés
  • rendszertelen vérzés (főként a használat első két hónapjában)
  • Növelheti a magas vérnyomás, a stroke, a szívinfarktus, a vérrögképződés, a jóindulatú májdaganatok és ritka esetben az epekő kockázatát.
  • Nem ajánlott olyan nők számára, akiknek fokozott a trombózisra való hajlamuk, magas vérnyomásban, migrénben, szív- vagy májbetegségben szenvednek, régebb óta fennálló vagy szövődménnyel kísért cukorbetegségük van, vagy dohányoznak és már elmúltak 35 évesek.

Kiterjesztett ciklusú tabletta

A kiterjesztett ciklusú tabletta viszonylag újdonságot jelent a piacon. A többi kombinált tablettához hasonlóan ez is ösztrogént és progeszteront tartalmaz. A szokásos 21 vagy 28 napos tablettákkal ellentétben azonban ez 81 vagy 84 napnyi aktív tablettát tartalmaz. Mindez azt jelenti, hogy csak körülbelül háromhavonta van menstruáció. Van egy 365 napos változata is, amely teljesen megszünteti a menstruációs ciklust. Úgy tűnhet, hogy természetellenes a menstruációk számának csökkentése vagy megszüntetése, de a kiterjesztett ciklusú tabletták ugyanolyan biztonságosak, mint a hagyományos kombinált fogamzásgátló tabletták. A módszert főleg vérszegénység vagy bő vérzések esetén javasolják, illetve azoknak, akik a vérzéses napok számát szeretnék csökkenteni kényelmi okok miatt.

A kiterjesztett ciklusú tabletta előnyei

  • A menstruációs vérzés kevesebb, vagy egyáltalán nincs
  • Hatékonyabb lehet, mint a hagyományos kombinált tabletta, mivel szedése egyszerűbb
  • Segít az endometriózis, a menstruációs fejfájás, a fájdalmas menstruáció és a premenstruációs szindróma enyhítésében, kezelésében
  • Kevesebb a menstruációs tünet

A kiterjesztett ciklusú tabletta hátrányai

  • Szabálytalan vagy pecsételő vérzés jelentkezhet
  • Ugyanolyan mellékhatásai vannak, mint a többi kombinált tablettának

Mini tabletta

A mini tabletta vagy más néven gesztagén tabletta nem tartalmaz ösztrogént. A szoptató nők számára fejlesztették ki, az ösztrogén ugyanis csökkenti a tejtermelést. Az ilyen tablettákat azonban bárki szedheti, akinek fontos, hogy a lehető legkevesebb mellékhatást okozó készítményt szedje, de különösen ajánlott azoknak, akiknek fokozott trombózisra való hajlamuk van, de ragaszkodnak a szájon át szedhető fogamzásgátlókhoz, mert a mini tabletták kisebb kockázatot jelentenek, mint a kombinált gyógyszerek.

A mini tabletta ugyancsak felfüggeszti a ciklusos hormonműködést, megvastagítja a méhnyak által termelt nyákot, hogy megnehezítse a spermium útját a petesejthez, és megváltoztatja a méh nyálkahártyáját, hogy megnehezítse az esetlegesen megtermékenyített petesejt beágyazódását.

Jelenleg többféle ösztrogénmentes fogamzásgátló tabletta van forgalomban. Ezek különbözhetnek egymástól a szedési rendben. A szedési rend azt jelenti, hogy egy női ciklus során hány napig kell szedni a hormontartalmú tablettát, és van-e hormonmentes szünet a két tabletta levél bevétele között. Továbbá különbözhetnek abban is, hogy milyen összetevőt, progeszteront tartalmaznak. Fogamzásgátló hatásukat tekintve a különböző progeszteronok egyenértékűek, de sok egyéb tulajdonságukban eltérőek lehetnek.

A mini tabletta előnyei

  • Szoptató nők is használhatják

  • Csökkenti a menstruáció mennyiségét, a menstruációs görcsöket

  • Védelmet nyújt a petefészek és méh rákos megbetegedései és a kismedencei gyulladások ellen

  • Kisebb hormonterhelést jelent a szervezetnek

  • Alkalmazása nem jár az ösztrogénhez kötödő esetleges kellemetlen tünetekkel, úgymint emlőfeszülés, haspuffadás, végtagduzzadás

  • Nem fokozza a trombózisrizikót, így azok is szedhetik, akiknek életkoruk, életmódjuk vagy valamilyen betegség miatt emelkedett a trombózis rizikójuk

  • 35 éves kor felett dohányzás esetén
  • Az érrendszert károsító betegségek (pl. cukorbetegség, magasvérnyomás, elhízás) és migrén esetén
  • A hatékonysága lényegében ugyanolyan, mint a kombinált készítmények esetében

A mini tabletta hátrányai

  • Rendszertelen vérzést és elmaradt ciklust okozhat.
  • Mellékhatásként hasi fájdalom és görcs, fáradtság, hőhullámok, csökkent szexuális vágy, fejfájás, szédülés, alvászavar és hányinger jelentkezhet

Pearl-index: fogamzásgátlási módszerek összehasonlítása

Az adott módszert alkalmazó 100-100 nőből a módszer használatának egy éve alatt terhessé vált nők száma. (Forrás: szexualpszichologia.hu)
  • Nincs fogamzásgátlás - 85
  • Megszakításos védekezés - 35
  • Naptár módszer - 14-40
  • Spermicidek - 5-20
  • Méhszájsapka - 7-11
  • Óvszer használata - 3-4
  • Női óvszer - 1-5
  • Pesszárium spermiciddel - 2-3
  • Hőmérőzés - 0.5-3
  • Injekció - 0.03-2
  • Hormonális IUD - 0.05-0.1
  • Fogamzásgátló tabletta 0.1-0.5
  • Sterilizáció - 0.1-0.3
  • Implantátum - 0

Sürgősségi fogamzásgátló tabletta

A sürgősségi fogamzásgátló tabletta (más néven esemény utáni tabletta) célja, hogy megakadályozza a nem kívánt terhességet a védekezés nélküli szexuális aktus után. A sürgősségi tabletta valamilyen progeszteron származékot tartalmaz nagyobb dózisban, mely megakadályozza az ovulációt, a petesejt megtermékenyülését, illetve a megtermékenyült petesejt beágyazódását.

Fontos, hogy a védekezés nélküli együttlét után mihamarabb vegye be a nő a gyógyszert.

A sürgősségi fogamzásgátló tabletta legtöbb fajtája legfeljebb 72 órával a szexuális aktus után hatásos, azonban forgalomban van olyan tabletta is, melyet 120 óráig az együttlét után is be lehet venni és hatásos lehet a nem kívánt terhesség megelőzésében.

Fogamzásgátlás - A téma cikkei

A sürgősségi fogamzásgátló előnyei

  • A nem kívánt terhesség kockázatát csökkenti.

A sürgősségi fogamzásgátló hátrányai

  • Legfeljebb 72 (vagy 120) órával a védekezés nélküli szexuális aktus után be kell venni
  • Csak receptre kapható
  • Mellékhatásként hányás, szédülés, fáradtság, fejfájás, emlőérzékenység léphet fel
  • A rendszeres menstruációs ciklusokat felboríthatja, korai, rendellenes vérzés jelentkezhet, vagy éppen kimaradhat egy menstruáció.

Tovább Sürgősségi fogamzásgátlás - A leggyakoribb kérdések

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító;
WebMD
Lektorálta és aktualizálta: Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász

Cikkajánló

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Tekse István

Dr. Tekse István

Szülész-nőgyógyász
TervezettBaba szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen