Kimaradt egy szem fogamzásgátló tabletta - Mit tegyek?

WEBBeteg
lektorálta: Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész frissítve:

Fogamzásgátló tabletta szedése esetén előfordul, hogy különböző okok miatt kimarad egy vagy több tabletta bevétele. Meddig és hány tablettát lehet pótolni?

Milyen hatásai lehetnek egy kimaradt fogamzásgátló tablettának?

Amennyiben kevesebb, mint 12 óra telt el a tabletta szedési időpontjától, még tart a fogamzásgátló hatás. Ha csak egy fogamzásgátló tabletta maradt ki, ajánlatos minél hamarabb pótolni, majd a soron következő tablettát a megszokott időpontban bevenni akkor is, ha csak a legrövidebb idő telik el így a két pirula között.

Amennyiben 12 óránál is több a késlekedés, vagy akár több tabletta is kimaradt, annál nagyobb a kockázata annak, hogy a fogamzásgátló hatás nem megfelelő.

Mit tegyünk, ha az első vagy a második héten marad ki a tabletta?

A nem kívánt terhesség valószínűsége akkor a legnagyobb, ha a levél elejéről, vagy a végéről maradtak ki tabletták.

Ha az első hét folyamán maradt ki egyetlen tabletta, ajánlatos azonnal pótolni, amint lehetőség van rá. A kimaradt szemet akkor is be kell venni, ha az a soron következővel egyidőben történik. A nem kívánt terhesség elkerülése érdekében a következő hét napon ajánlott a kiegészítő fogamzásgátlás alkalmazása.

Amennyiben a kihagyott tabletta előtti egy hét során szexuális együttlétre került sor, a terhesség kockázata fennáll. Ebben az esetben orvosához kell fordulnia.

Ha a második héten maradt ki egy szem tabletta, ugyanaz a teendő, mintha az első héten maradt volna ki, ám ilyenkor már nem szükséges a kiegészítő fogamzásgátlás.

Ha egynél több tabletta bevétele is kimarad a csomagból, ajánlott orvos véleményét kikérni.

Kell-e szünetet tartani fogamzásgátló szedésében?

Hallottam arról, hogy háromévente ajánlott 2-3 hónapos szünetet tartani a fogamzásgátló szedésében. Ön mit ajánl? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből. A fogamzásgátló tabletta szedése

Lehetőségek, ha a harmadik héten maradt ki a tabletta

A harmadik héten elfelejtett tabletta esetén, amennyiben csak egy szem maradt ki, két lehetőség is adódik:

Be lehet venni a kimaradt tablettát, amint arra lehetőség van (még akkor is, ha ez a soron következővel egyidejűleg történik is), majd a következő bevétele történjen a szokásos időpontban. Ezt követően szedje tovább a tablettákat a szokásos időben. A tablettamentes időszak helyett folytassa tovább a következő csomag szedésével, szünet nélkül. Ilyenkor előfordulhat, hogy elmarad a megvonásos vérzés, ám pecsételő vagy áttöréses vérzés jelentkezhet.

A másik lehetőség, hogy abbahagyja az aktuális csomag szedését, és a 7 napos tablettamentes periódussal folytatja (jegyezze fel, hogy melyik napon felejtette el a tablettát). Ha a szokásos kezdőnapján akarja a következő csomag szedését elkezdeni, 7 napnál rövidebb tablettamentes szünetet kell tartani, majd folytathatja a következő csomag tablettáival.

Ha elfelejtette bevenni a tablettát, és a tablettamentes időszakban nem jelentkezik a megvonásos vérzés, a terhesség lehetősége fennáll. Forduljon orvosához, mielőtt a következő csomag szedését elkezdené, ő dönti majd el, hogy mikor folytassa a tabletta szedését.

Hogyan lehet elkerülni, hogy kimaradjon egy tabletta?

Fontos, hogy a tablettákat mindennap közel azonos időben kell bevenni, hogy egyenletes legyen a vérszint és a hatás.

Ennek érdekében először is döntsük el, ez a napunk melyik részében a legjobban megvalósítható. Utána kössük valamilyen rendszeres cselekvéshez, napi rutinhoz. Például lefekvés előtt, az ágy melletti asztalkán tartva a gyógyszert. Reggeli órákban ne az „ébresztő” kávénkkal vegyük be, hanem vízzel; ez a módszer annak való, aki rendszeres korán kel. Napközben, ha nem vagyunk otthon, magunkkal kell vinnünk. Ha beállítjuk pl. a telefonunkat, de valami megzavar, könnyen elfelejthetjük bevenni.

Természetesen az is előfordulhat az egész napi rohanás mellett, hogy elfelejtjük, hogy már bevettük a tablettát. Ennek megoldásárra szolgál, hogy minden tabletta mellett nyomtatva megtalálható a hétnek az adott napja. Ha benne van még a tabletta, akkor még 12 órán belül pótolhatjuk, ezen intervallumon belül nincs szükség kiegészítő védekezésre.

Ami fontos még, hogy a rendszeresen fogamzásgátló tablettát szedőknek a harmadik hónap első tablettájának bevételekor jusson eszébe: fel kell hívnia az orvosát a receptért. Így ha az orvos éppen szabadságon van, vagy bármilyen technikai akadály jön közbe, akkor is van elég időnk, hogy időben kiváltsuk a gyógyszerünket.

Kapcsolódó

Pearl-index: fogamzásgátlási módszerek összehasonlítása

A 100 nőnél egy évig alkalmazott módszer, illetve a módszer használatának egy éve alatt terhessé vált nők száma.
  • Nincs fogamzásgátlás - 85
  • Megszakításos védekezés - 35
  • Naptár-módszer - 14-40
  • Spermicidek - 5-20
  • Méhszájsapka - 7-11
  • Óvszer használata - 3-4
  • Női óvszer - 1-5
  • Pesszárium spermiciddel - 2-3
  • Hőmérőzés - 0,5-3
  • Injekció - 0,03-2
  • Hormonális IUD - 0,05-0,1
  • Fogamzásgátló tabletta 0,1-0,5
  • Sterilizáció - 0,1-0,3
  • Implantátum - 0

WEBBeteg logó

WEBBeteg
Lektorálta: Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész

Cikkajánló

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása
Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása

Ügyeleti rend.

WEBBeteg - Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Hazay Máté, nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Erdődi Balázs, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Péntek Róbert, szülész-nőgyógyász

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Tekse István

Dr. Tekse István

Szülész-nőgyógyász
TervezettBaba szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen