Kell-e cumi a gyereknek?

Dr. Szendrey Gábor
szerző: Dr. Szendrey Gábor, fogszakorvos - WEBBeteg
frissítve:

Mindnyájunk szemefénye, a várva várt csillag a család egén a baba, kinek nevelése már megszületése előtt kezdődik, amikor kopogtat és mi döntünk: vállaljuk!

Miután megszületik a család szemefénye, a kis baba, elmúlnak az első szülői csókok, megjelennek a dolgos hétköznapok és ezzel a szülői felelősség is. A mi felelősségünk, hogy a kis jövevény testét és lelkét óvjuk, és olyanná neveljük, hogy majd két évtized múlva boldogan elmondhassuk: íme a mi gyermekünk, kiben örömünk telik.

A baba általában 280 várandóssági napra /40 hét/ születik. Addig az élet csodájaként az édesanya testében fejlődik, egyetlen édesapa által megtermékenyített sejtből. Ez idő alatt a méhlepényen át az anya testéből (véréből) táplálkozik, elvéve mindent, amire kis teste felépítéséhez szüksége van. Építi többek között a csontjait, és ha nem kap elegendő szervetlen anyagot, többek között kalciumot, elveszi azt az anya csontjaiból, ezért romlik folyamatosan a terhes hölgyek addig ép fogazata.

Hát ezért kell(ene) nagyon jól táplálkozni, és szinte havonta fogorvosi kontrollra járni, és emellett többek között állandó kalciumbevitelről gondoskodni, hogy az édesanya ne saját egészégével fizessen magzatáért.

Születés után az anyatej mindent biztosít, amire a kis fejődő szervezetnek szüksége van. Lássuk ezt egy kicsit részletesebben az Anyatejgyűjtő Állomás internetes közleményéből, Schneider Margit tollából.

Az anyatej összetétele nem állandó, hanem folyamatosan változó. Gondoljunk csak arra, hogy a szülést követő első hétben sűrű sárgás színű tej ürül, amelyet colosztrumnak neveznek.

A colosztrum tápanyag-összetétele a magasabb fehérje és ásványianyag-tartalomban és az alacsonyabb zsír és szénhidráttartalomban különbözik az érett anyatejtől. Ugyanakkor a colosztrum az érett anyatejnél nagyobb koncentrációban tartalmaz immunglobulinokat, mindenekelőtt IgA-t (speciális nyálkahártyavédő ellenanyag).

Ezt követi az „átvezető időszak”, a lactáció 6-15. napja között termelődő átmeneti anyatej, amelynek tápanyag és immunglobulin tartalma a colosztrum és az érett anyatej között van.

Az érett anyatej, amely összetevőiben már eltér a colosztrumtól, egy fehér hígabb tej. Összetételét az alábbi táblázat mutatja:

Colosztrum

Érett anyatej

Tehéntej

Energia

67

Kcal

70

Kcal

66

Kcal

Zsír

3

G

4,2

G

3,7

g

Tejcukor

5,7

G

7,4

G

4,8

g

Fehérje

2,3

G

1,07

G

3,5

g

Vas

0,1

Mg

0,1

mg

nyomokban

Kalcium

48

Mg

35

Mg

117

mg

Foszfor

16

Mg

15

mg

92

mg

Nátrium

50

Mg

15

mg

50

mg

Kálium

75

Mg

60

mg

140

mg

Ezen túl a koraszülöttek édesanyjának a teje is eltér az átlagostól, a baba igényei szerint alakul az összetétele.

Továbbá egy-egy napon és egy-egy szoptatáson belül is változik az anyatej összetétele, hiszen szoptatáskor először egy híg vízszerű tej ürül, amelyet ún. „szomjoltó tejnek” is neveznek, majd a szoptatás második felében ez sűrűbbé válik, amely zsírdúsabb, kalóriadúsabb tej. Kimutatták, hogy egy szoptatás alatt akár a négyszeresére is nőhet az anyatej zsírtartalma.

Az anyatej vizsgálata bizonyította, hogy a csecsemő számára az anyatejes táplálás nagyon fontos, sokkal előnyösebb, mint a mesterséges táplálás! Kezdetben ugyanis ez a baba kizárólagos táp- és védő anyaga, ami mindent tartalmaz, amire a babának szüksége van.

Az embernek két garnitúra, tökéletesen funkcióképes fogazata fejlődik, és csak rajtunk áll, mennyire becsüljük azt meg, tehát meddig lesz!

Folytatás Fogzás és a kisgyerekek fogainak ápolása

WEBBeteg.hu logóForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Szendrey Gábor, fogszakorvos

Cikkajánló

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása
Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása

Ügyeleti rend.

WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, aktualizálta Dr. Vas Felícia Emese
WEBBeteg - Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Cs. K., fordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő