Fogínysorvadás: okok, tünetek, kezelés és megelőzés
A fogínysorvadás, mely a fogágybetegség melegágya, immár népbetegségnek számít, a lakosság 70-80 százalékát érinti. Következtében a fogat tartó csontos fogágy is sérül és végső esetben akár teljesen fel is szívódhat. Ekkor meglazulnak, majd kihullanak a fogak.
A krónikus gyulladás a szervezetet gócként is terheli és további betegségek forrása lehet (pl. szívbelhártya-gyulladás, ízületi panaszok, bőrgyógyászati kórképek, súlyosbíthatja a fennálló cukorbetegséget, koraszüléshez vezethet).
Az időben történő felismeréssel azonban lehetővé válik a káros folyamatok megállítása és sok esetben azok visszafordítása is. Figyeljen tehát az árulkodó jelekre és ha felismeri azokat magán, akkor késedelem nélkül forduljon felkészült szakemberhez!
Mi vezet a fogínysorvadás kialakulásához?
A fogínysorvadás általában tartósan fennálló fogínygyulladásból alakul ki, melynek oka a nem megfelelő szájhigiéne.
Az emberek általában úgy vélik, hogy mindent megtesznek fogaik és fogágyuk védelmében, de tapasztalatunk azt mutatja, hogy óriásiak a hiányosságok, hisz nincs hol elsajátítaniuk ezt a tudást. Kevés az ismeretük a szájápolás eszközeiről és módjairól is, pedig a megelőzés lenne a legoptimálisabb.
A fogínysorvadásnak elenyészően kis százalékban lehet az oka komoly betegség. Szinte mindig a rossz szájhigiénére vezethető vissza, melyet súlyosbíthat az éjszakai fogszorítás.
Léteznek persze egyéb tényezők, melyek hozzájárulhatnak a fogínysorvadás és a fogágybetegség kialakulásához. Ilyen a
- stresszes életvitel
- cukorbetegség
- hormonális megbetegedések
- hibásan elkészített tömések, hibásan elkészített fogpótlások
- fogszorítás
- allergiás reakció kialakulása készített fogpótlásra
- terhesség alatti vagy pubertáskori hormonváltozások
- vitaminhiány (C, B3, D) és fehérjehiányos táplálkozás
- bizonyos vérnyomáscsökkentők, némelyik szívbetegségre használt gyógyszer
- epilepszia kezelésére használt gyógyszerek.
A fogínysorvadás tünetei
Fontos, hogy időben vegye észre a tüneteket:
- Tapintásra is fájdalmas vagy érzékeny, vörös íny
- Nem üde lehelet
- Fogmosásra vérző íny
- Visszahúzódó íny, amely láthatóvá teszi a fognyaki részt vagy a koronák fémvázát
- Az íny tasakszerűen elválik a fogtól, melyből akár genny is ürülhet
- A fognyakról visszahúzódó íny
- Rések megjelenése a fogak között
- Mozgó fogak
- Minden előzmény nélkül a helyükről elvándorló fogak
A fogínysorvadás kezelési lehetőségei
A fogágybetegség kezelése kitartást és türelmet kíván mind a páciens, mind a kezelőorvos részéről. A kölcsönös együttműködésben lakozik a siker.
Elengedhetetlen az okok felderítése és a helyzet súlyosságának felmérése modern képalkotó technológiákkal: fogászati röntgen vagy 3D-s CBCT-felvétel segítségével. Ezt követi a fogak megtisztítása alapos fogkő-eltávolítással.
Ha már fogínysorvadás tapasztalható, akkor a lepedékben élő baktériumok egészen bizonyosan behatoltak az íny alá is és megkezdték a csontos fogágy felemésztését, ezért az íny alatti terület is megtisztítandó. A gyulladt fogíny alatti területet célzott gyökérfelszín-símítással kezeljük.
Ha csak a fogakat tisztítjuk le, de a baktériumoktól fertőzött foggyökeret nem, az íny nem képes visszatapadni a gyökérre, pedig ez nélkülözhetetlen a fogágybetegség megállítása érdekében. Épp ezért el kell távolítani a gyökerek felszíni rétegét, amely át van itatva a bakteriális mérgekkel, kb. 0,2 mm vastagságban. Ennek 2 módja van: a zárt és a nyílt kürettázs. Előbbit a szájhigiénikus végzi, utóbbit a fogorvos műtéti feltárásból.
A kezelést - indokolt esetben - személyre szabott antibiotikumos terápiával érdemes hatékonyabbá tenni.
Az esetleg már mozgó fogak sínezéssel újrastabilizálhatók, megelőzve a fogak elvesztését.
Az állapotromlás megelőzése, illetve a fogínysorvadás kialakulásának elkerülése
- Az állapot megőrzése szempontjából a kezelés után is kiemelten kell figyelni a fogak tisztán tartására, a rendszeres kontrollra.
- Esetenként fontos a táplálkozás megreformálása is, hisz célszerű olyan étrendet tartani, ami nem segíti elő a lepedékképződést.
- Fogszorítás esetén elengedhetetlen bruxizmus (fogcsikorgatás) terápiát kezdeni és kialakítani a jó fogsorérintkezést.
- Amennyiben a háttérben rosszul elkészített fogművek is szerepeltek, javasolt azok cseréje.
- Krónikus betegségek esetében fokozottan ügyelni kell a megfelelő gyógyszerelésre és életmódra.
Summa summarum a megelőzés az első, hisz az mindig egyszerűbb, mint a kezelés. Ennek érdekében kérjék ki szájhigiénikusuk, fogorvosuk tanácsát, félévente járjanak kontrollra, ha pedig már kialakult a fogínysorvadás, kezdetét vette a fogágybetegség, mielőbb forduljanak szakemberhez!
Tovább Hogyan mossunk fogat? A fogmosás helyes technikája | Mik lehetnek a fogkő következményei?
Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Volom András, esztétikai fogorvos és Dr. Volomné, Varga Marianna, klinikai nyelvész, myofunkcionális szaktanácsadó