Modern fogászat: újra kinövő fog, laboratóriumi fogzománc?

MTI
megjelent:

Nincs túl messze az idő, amikor a sikerrel kecsegtető kísérletek eredményeként, a fogpótlás során is alkalmazhatóvá válik az őssejt-technológia. Egyelőre, persze ennek alkalmazásával sem tudnak új fogakat növeszteni, foganyagot, fogzománcot azonban a beteg saját szervezetével lehet majd "termeltetni".

Kiábrándító a hiányos, rossz fogazat látványa, a mosoly árulkodik a szájhigiéniáról. Néhány éve még statisztikák, elmarasztaló utalások tudatták, hogy a magyarok nem sűrűn vásárolnak fogkefét, fogkrémet, vagyis nem erősségük a fogak épségének és szépségének védelme.

Kálmán Attila fogszakorvos szerint ez már a múlt. Ami a fiatalokat illeti, örvendetes változás tapasztalható a fogápolás területén. Igaz, a múlté az a módszer is, mikor 30-40 gyereket, szinte erőszakkal betereltek a fogorvoshoz, akik egymást rettentve várták a fúrást, húzást, tömést, fogaik rendbetételét.

Mik az őssejtek?

Az őssejtek olyan sejtek, melyekből – elvileg – az emberi szervezet bármely sejttípusa létrehozható. Szervezetünk sejtekből épül fel, melyek szövetekbe, majd a szövetek szervekbe rendeződnek, végül a szervek szerrendszereket alkotnak. Bővebben az őssejtekről >>

A szakma - a módszerek meg a technika - ezen a területen sokat fejlődött. Ma már legfeljebb az árak tartják vissza a fogorvoshoz készülőket. Viszont az is igaz, hogy aki rendszeresen látogatja a fogorvost, és még időben sikerül elkapnia egy-egy rendellenességet, sok pénzt megtakaríthat. Annak ellenére, hogy egy "maszek" foghúzás nem kerül többe egy divatos hajfestésnél, a páciensek többsége mégis inkább az utóbbira költ szívesen.

Holott a szép, ép fogak is az esztétikum kategóriájába tartoznak, az egészség mellett.

A szakorvosnak azonban a sokat korholt idősebb korosztály számára is van jó híre. Meglehet, néhány év múlva már azoknak sem kell aggódniuk elveszített fogaikért, akik időben, még fiatalon nem tettek meg mindent az örök szép mosolyért. Az annyit emlegetett és annyira várt őssejt-technika ugyanis forradalmasíthatja a fogászatot is.

Újra kinövő fogak, idegsejt őssejt technikával?

Újra kinövő fogakról ugyan még kár ábrándozni, de 2002-től folyamatosan érkeznek hírek, hogy erőteljesen, intenzíven folynak kísérletek Japánban, Bostonban, Londonban, és még több helyen a világban, sőt 2004-ben már díjjal ismerték el a tudóst, aki az őssejt felhasználás fogászati lehetőségeiről írt tanulmányt. Az új eljárás egészen mást jelent. Laboratóriumi körülmények között, előállítják a fog belső állományát, és ami ennél is több, és jelentősebb: a fogzománcot.

A tömés is foganyagból lesz, amit vagy laboratóriumban, vagy a szájban állítanak elő. Teljesen új kihívást jelent az idegsejt előállítása őssejt technológiával, ugyanis az idegsejt nem regenerálódik.

Az orvos mondataiból azonban kiderül, hogy mindez még nem a ma, nem is a közeli holnap, inkább a jövő évtized technikája lehet. Vagyis a hagyományos eszközöktől, a fúrótól és társaitól nem egykönnyen szabadulunk, de ez nem olyan nagy baj.

Már ma is szinte csodákra képes a fogorvosi gyakorlat. Szinte mindent tud a szakma Magyarországon is, ami a modern fogászatban elképzelhető.

Egy fogbeültetést 6-8 perc alatt el lehet végezni, őssejt segítségével még ez is a felére rövidülhet, reményeink szerint. De a lényeg nem ez, hanem a már elmondott fejlesztési lehetőségek - bizonygatja Kálmán Attila.

Akkor rövidesen a fogorvosok félhetnek a betegek helyett? Hiszen az új technológia bevezetése után nem lesz annyi fogorvosra szükség!

- Ettől nem tartunk. A fiatal korosztállyal mindenkor foglalkozni kell, mert bár a hajdani fogorvos trauma elmúlt, azért van mit tanulni a szájhigiénia területén. De ha az lesz az ára a magyar lakosság hollywoodi mosolyának, hogy a jövő technikája kevesebb fogorvost igényel, akkor is áldásunk rá.

(MTI)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Volom András, esztétikai fogorvos és Dr. Volomné, Varga Marianna, klinikai nyelvész, myofunkcionális szaktanácsadó
Oxygen Fogászat - Dr. Benkő Krisztina, fogszakorvos
Oxygen Medical - Dr. Ameri Sahar, fogszakorvos

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő