Tények a fogyásról - jó tudni

szerző: K. J., fordító - WEBBeteg
megjelent:

Amikor a fogyókúra szinte divattá nőtte ki magát, hajlamosak vagyunk a makacs tényekről megfeledkezni. Vegyük át egészségünk érdekében!

Bár a kutatók lázasan dolgoznak azon, hogy a csinos, zsírpárnáktól mentes alak eléréséhez szükséges spanyol viaszt feltalálják, annál biztosabbat még ma sem tudnak ajánlani, hogy „a garantált fogyás érdekében, fogyasszunk kevesebb kalóriát, mint amennyire szervezetünknek szüksége van”.

A nagy áttörés tehát még várat magára, ám a tudomány a maga „apróbb” felfedezésével a mi oldalunk van. Nézzünk szépen, sorjában pár újdonságot:

Lebecsült kalóriák

Aki elhatározta, hogy lead pár kilót, az az innivalóban rejlő kalóriák kerüléséről se feledkezzen meg! Ha nem figyelünk erre, könnyen előfordulhat, hogy folyadék formájában jóval több energiával látjuk el szervezetünket, mint a szilárd táplálékon keresztül.

Számos fogyókúrás módszer ajánlja a túlsúlyosak figyelmébe, hogy vezessenek naplót arról, mi mindent is fogyasztanak egy-egy nap folyamán. Többségük hajlamos azonban a folyékony energia-bevitel követéséről megfeledkezni.

Benjamin Caballero, és a Johns Hopkins Bloomberg School of Public Health elnevezésű kutatóintézet munkatársai, egyik vizsgálatuk során mérlegre tették mindazt, amit huszonnégy óra folyamán megiszunk, s megállapították, hogy az átlagos felnőttek jóval több kalóriát vesznek magukhoz folyadékok által, mint szilárd táplálék formájában.

A fogyókúra sikeressége tehát attól is függhet, hogy az ennivaló mellett, az innivaló energiatartalmára is kellő hangsúlyt fektetünk-e. A tudósok 18 hónapon keresztül követték figyelemmel, a tanulmányban résztvevő 810 huszonöt és hetvenkilenc év közötti férfiak és nők étkezési szokásait.

A tudatos kalóriaszámlálás eredményeképpen kiderült, hogy a felesleges kalóriák 37 százaléka, cukortartalmú üdítőitalokból származik.

Számolja ki ideális testsúlyát és napi energiaszükségletét

Testtömegindex (BMI) kalkulátor

Energiaszükséglet kalkulátor

Egyszerűen csak rázd le magadról

A vibráción alapuló eszközök segítségünkre lehetnek a fogyásban, ám leginkább az egészségi szempontból legkockázatosabbnak tartott, hasi zsírrétegektől szabadulhatunk meg ezzel a módszerrel.

A csökkentett kalóriafogyasztást, ugyanakkor így sem ússzuk meg. Az Antwerpeni Egyetem egyik kutatása során, a tudósok felfedezték, hogy a vibráló felületen edző fogyni vágyók, több súlytól képesek hosszú távon megszabadulni, mint a hagyományos fitneszprogramot végrehajtó túlsúlyosak.

A diétából és mozgásból álló fogyókúrás kurzus 61 résztvevője, hat hónapon keresztül – saját felelősségére – végezte a kutatók által előírt programot.

Annak befejezése után, a mérlegelés során fény derült arra, hogy a speciális, vibrációt keltő eszközt használók, a fél év elteltével eredeti testsúlyuk 11 százalékával lettek könnyebbek, míg a diétát és sportot kerülő, csupán éhezéssel kísérletező társaság esetében, a súlyvesztés még egy év elteltével is, csak átlagosan 1,5 kiló volt.

A kritikus mutatók

  • Testtömeg index (BMI). A testtömeg index a kilógrammban mért testtömeg, és a méterben mért testmagasság négyzetének hányadosa (kg/m2). Ha a BMI értéke 18,5 alatti, akkor soványabb, mint az ideális lenne. Ha a BMI 18,5 és 25 közé esik, akkor az Ön tömege optimális. Amennyiben a BMI 25 és 30 között van, akkor túlsúlyos, ha 30 felett van, akkor elhízott.
  • Haskörfogat mérés. Ha a zsírszövet jelentős része a hasüregben található a belek között (mezenteriális zsír), akkor "alma" típusú elhízásról beszélünk. Ha a zsírszövet zöme a csípőn, a combokon és általában a bőr alatt van (szubkután zsír), akkor az elhízás "körte" típusú. Az egészség szempontjából sokkal kedvezőbb a körte típus.
    Ha Önnek pocakja, előredomborodó vagy éppenséggel lecsüngő hasa van, akkor elhízása alma típusú. A hasüregi zsír növeli az érelmeszesedés kialakulásának kockázatát. Nőknél a haskörfogat 88 cm, a férfiaknál pedig 100 cm alatt kell, hogy legyen (ezek a számok a különböző ajánlásokban néhány cm-rel eltérhetnek).

Egészségi szempontból még fontosabb az a felfedezés, hogy a vibrálást használó csoport tagjainak hasi körfogata, nagyobb mértékben csökkent, mint a hagyományos fitnesz-edzéseken résztvevőké, s ez a lecsökkent körfogat még egy évvel a vibrációs edzések után is megmaradt.

A vibrációs eszközök, eddig leginkább az ortopédia területén kerültek bevetésre (a szexuális segédeszközökről nem beszélve), mivel számos, sportolás során szerzett sérülést és rándulást ezzel a módszerrel lehet viszonylag gyorsan enyhíteni, ám mostantól – az eredmények szerint – új területen is alkalmazhatók.

Az enyhe éhezés szellemileg is fitten tart

Az elfogyasztott kalóriák nyomon követése nem csak abból a szempontból hasznos, hogy súlyunk alakulását napról napra nyomon követhetjük, hanem az enyhe éhezés – egy münsteri tanulmány állítása szerint – szellemileg is fitten tart.

Már korábbi tudományos értekezésekben is arról számoltak be, hogy kísérleti állatok esetében, a kevesebb kalória-bevitel és a több telítetlen zsírsav fogyasztása, javítja a szellemi képességeket.

Ugyanez a hatás bizonyosodott be nemrégiben, emberek esetében is: a megfigyelés ötven, átlagosan hatvan éves résztvevője közül, azok bizonyultak eredményesebbnek egy emlékezésen alapuló teszt folyamán, akik három hónapnyi böjtölésen alapuló kúrán vettek részt.

A túlsúlyosak kevésbé érzik az édes ízt

A kutatók pofonegyszerű magyarázatot találtak, a túlsúlyosság okának keresésekor: az elhízott emberek kevésbé érzik az édes ízt, mint arányos testalkatú társaik, s ennek következtében fogyasztanak több édességet – legalábbis ezt feltételezik patkányokon elvégzett kísérleteik után.

Teóriájuk szerint, mindez az emberek esetére is érvényes: régóta elfogadott, tudományosan bizonyított tény, hogy a túlsúllyal élő emberek szervezete kevesebb dopamint termel.

Ez az anyag felelős agyunk önjutalmazást kiváltó központjának a stimulálásáért, ám ha ennek termelődése elmarad, az emberek hajlamosabbak evéssel „jutalmazni” magukat.

A jó edzés titkai

A rekreációs sport térhódításával sokasodnak az egyénileg sportolók, akik számára nagyon fontos, hogy tisztában legyenek egy jól összeállított edzés felépítésével. Hogyan érdemes edzeni?

(WEBBeteg - K.J., fordító, lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - Dr. Gajdács Ágnes, obezitológus
Nőgyógyászati Központ - Dr. Lőrincz Ildikó, szülész-nőgyógyász, endokrinológus
Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Irinyi-Barta Tünde

Irinyi-Barta Tünde

Okleveles táplálkozástudományi szakember

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen