A zenét is érzékelik újrahangolt implantátummal a hallássérültek

MTI
megjelent:

Részlegesen a zenét is érzékelik az implantátum segítségével halló betegek egy új eljárás révén, melyet amerikai kutatók fejlesztettek ki. A beültetett készülék eddig ugyanis csak beszéd értésére volt alkalmas.

A műtét előtt gyakran egyetlen hangot sem hallottak azok a betegek, akiken az úgynevezett cochleáris implantátum (CI)beültetése segített. Ezzel a páciens érzékeli a zajokat, gyakran a beszédet is érti, ám a zene eddig nem jutott el hozzá.

A Washingtoni Egyetem kutatói azonban most új, hangminőséget javító eljárást dolgoztak ki, a zene nem hangzik többé vaklármának - idézte a Live Science tudományos-ismeretterjesztő portál az IEEE Transactions on Neural Systems and Rehabilitation Engineering című szaklapban megjelent tanulmányt.

Alapítvány a Hallássérült Gyermekekért
A hallássérült gyermekek és fiatalok, továbbá családjuk érdekképviselete, különös tekintettel az esélyegyenlőség megteremtésére. Alapítvány a Hallássérült Gyermekekért>>

Les Atlas elektromérnök, a kutatás vezetője, aki részben szintén elvesztette hallását, elmondta, a CI-vel hallók jól értik a beszédet, ha egyébként csönd van, és csupán egyetlen ember beszél, ám ha zene szól, zajos a szoba, vagy ha egyszerre többen beszélnek, nehézkessé válik a hallás és a beszédértés. Az új módszernek a zene érzékelése volt a célja, mert úgy vélik, ha a muzsikát sikerül érzékelhetőbbé tenni, akkor a lármás környezetben elhangzó beszéd is érthetőbbé válik.

Az implantátummal hallók az új eljárással a hangszerek hangját már meg tudják különböztetni. Felismerik, ha gitár szól, és azt is, ha gyorsan vagy lassan játszik rajta a zenész. A dallamot azonban még az új eljárás segítségével sem lehet érzékelni, ez a következő fejlesztés célja lesz.

Alapítvány a Hallássérült Gyermekekért
A mai kor modern vívmányainak köszönhetően, a részleges halláscsökkenésben szenvedők is lehetőséget kapnak, hogy beszédértésük, kommunikációjuk javuljon. Cikkünkben a hallókészülékek működését és azok mechanizmusát vetettük górcső alá. Hallókészülékek

A cochleáris implantátum a fül külső részére erősített mikrofonnal a belső fül hallóidegeihez kapcsolt eszközbe közvetíti a hangot. A hallott hangok skálája azonban csupán töredéke annak, amit az egészségesen halló ember érzékel. Annak, akinek a hallóidegei károsodtak, mégis ez az egyetlen reménye, hogy a hangok világának részese lehessen.

Az új eljárást kilenc, implantátummal halló beteg segítségével tesztelték, majd az esetleírásokon kívül számítógépes stimulációval reprodukálták, mit hallhattak a betegek. Atlas szerint a hangok összeolvadnak, lehetetlen kivenni a dallamot. Érzékelik, hogy valaki énekel, ám hogy férfit vagy nőt, baritont vagy szopránt hallanak, nem tudják megmondani.

A zenét a hangmagasság és a hangszín jellemzi. A hangok magasságával jellemezhetők a dallam hangjai és a beszéd hanglejtése. A hangszín a hangszerek hangzása közti különbséget adja meg. Ha például oboán szólaltatják meg a normál A hangot, az más, mintha trombita játszaná pontosan ugyanazt a hangot.

Atlas és kollégái a hangmagasság és a hangszín érzékelésén igyekeztek javítani. Módszerükkel a legtöbb beteg által érzékelt egy oktávot három oktávra sikerült kibővíteni.

Alapítvány a Hallássérült Gyermekekért
Minden ötödik európai olyan zajszintnek van kitéve éjszaka, amely jelentős hatással lehet egészségére - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodája. Milyen betegségeket okozhat a zajártalom?

(MTI)

Cikkajánló

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Zaránd Rajmund

Dr. Zaránd Rajmund

Fül-orr-gégész

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Lehr Edina

Dr. Lehr Edina

Fül-orr-gégész

Budapest