A mutálás zavara miatt a gyermek elszigetelődhet

Orvostkeresek Egészségmagazin
megjelent:

A kamaszkorban bekövetkező hangváltozás miatt a hang mélyülni kezd, a felnőttkor elejére kialakul a stabil férfihang. Ha ez 17 éves korra sem következik be, feltétlenül fül-orr-gégészhez, majd beszédtanárhoz kell fordulni, mert a probléma a serdülő társas kapcsolatait és pályaválasztását is befolyásolhatja.

A hangszálak változásai

Születéskor a hangszalagok hossza lány és fiúgyermekeknél is azonos, átlagosan 2mm. A hangszálak a gyermek növekedésével azonos ütemben fejlődnek, de míg a lányok hangszálai megközelítőleg csak 0,4milliméterrel lesznek hosszabbak évente, addig a fiúk hangszálai átlagosan 0,7 milliméterrel gyarapodnak ugyanennyi idő alatt. A hosszanti irányú növekedés mellett a hang mélyüléséhez hozzájárul, hogy a növekedés során a hangszalagok vastagabbá is válnak, emellett a fiúk gégeváza megnövekszik, az ádámcsutkájuk előre ugrik.

Hangképzési zavarok

ARekedt, fátyolos hang, állandó torokköszörülés, szárazság érzet a torokban. A hangképzési zavarok számtalan kellemetlen tünetet produkálhatnak, kezeletlen esetben pedig szervi elváltozásokat, vagy a hang elvesztését is okozhatják. Hangképzési zavarok - nem csak gyermekbetegség

A hang felnőtté válása

A két nem hangszíne közti különbség serdülőkorban válik igazán kifejezetté. Habár a 11. és 16. életév között lezajló mutálás mindkét nem esetében bekövetkezik, a lányoknál ez a folyamat alig észrevehető, átlagosan egy tercnyi változást okoz.

Dr. Holpert Valéria, a Fül-orr-gége Központ foniáter orvosa elmondta, hogy a fiúknál lényegesen más a helyzet, náluk akár egy oktávval is mélyülhet a hang. A gége viszonylagos gyors növekedése és a hangképző izmok ügyetlensége miatt a mutálás természetes velejárója a hangszín változatossága.

A serdülő fiúk gyakran maguk is meglepődnek a hangjukon, úgy érzik, nem tudják hangszínüket szabályozni. A mély férfihangból önkéntelenül gyermekhangra váltó beszédhelyzeteket olykor kínosnak élhetik meg, a mutálás azonban átlagosan egy év alatt lezajlik, ezt követően kialakul a stabil férfihang.

Elhúzódó mutálás

Ha ez a folyamat 17 éves korra sem rendeződik, elhúzódó, vagy rendellenes hangváltozásnak tekinthető. A pubertás időszaka nagyon megterheli az egész szervezetet, így a gégéket is. Férfiak esetében a gége növekedése nagyon hirtelen zajlik le, a hangszalag hossza pedig mintegy ötszörösére nő. Ezt a gyors növekedést az izom nem tudja mindig követni, és a már férfi gégéből gyermeki hang szólal meg – írja le a probléma jól érzékelhető jeleit dr. Holpert Valéria.

Vegyük komolyan a hangképzési rendellenességeket!

A hangképzés zavarai érzékenyen érintik az embert a számára legfontosabb interpersonalis tevékenységében, a beszédben. Eltérései korlátozzák az egyén társadalmi érintkezését, gátolják a foglalkozásának gyakorlását, ezáltal hatással vannak az egész személyiségre. Ezért is fontos, hogy komolyan vegyük a hangképzési rendellenességeket. Mikor forduljunk foniáterhez és hogyan segíthet?

Fontos tudni, hogy az elhúzódó mutáció spontán nem javul. Az érintetteknek mindenképp beszédtechnikai foglalkozásra van szüksége, aminek célja, a helyes beszédtechnika elsajátítása.

Mikor forduljunk orvoshoz?

Az elhúzódó mutálás során nem alakul ki a stabil férfihang, a hangszín továbbra is ugrál, beszéd során a hang hirtelen elcsuklik, váltakoznak a magasabb és mélyebb hangok. A hang színe fénytelenebbé válik, a hangerő és a hangterjedelem csökken, a hang fáradékony, esetleg rekedt, a hangképzés pontatlan.

Mindezek kedvezőtlenül hatnak az egyébként is érzékeny, ebben az időszakban számos változással szembesülő serdülő életére: az érintettek könnyen gátlásossá, csúfolódások célpontjává válhatnak, feszélyezve érzik magukat, a kortársak közt és a tanórákon sem mernek megszólalni.

A pályaválasztásra is hatással lehet

Az elhúzódó mutálás kezelése során az első lépés a szervi okok kizárása, erre foniátriai vizsgálat során van lehetőség. Amennyiben bebizonyosodik, hogy nem a hangképző szervek rendellenes fejlődése, vagy egyéb szervi ok áll a panaszok hátterében, a kezelés a megfelelő beszédtechnika elsajátításával valósul meg. A mielőbbi kezelés különösen fontos azok számára, akik előadói pályára készülnek, így a hangjuk fokozott igénybevételnek van kitéve, már a felvételik időszakában is.

A mutálás alatt a gégét kímélni kell, ellenkező esetben, a hangszalag állományában az egész előadói pályájára kiható elváltozás alakulhat ki – figyelmeztet a Fül-orr-gége Központ orvosa. Egy ilyen megmérettetés, választás előtt is érdemes foniáter szakorvos tanácsát kikérni, a későbbi hangképzési zavarok elkerülése érdekében.

(Forrás: www.fulorrgegekozpont.hu)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Piros Zsuzsanna, fül-orr-gégész
WEBBeteg összeállítás - Dr. Csuth Ágnes, családorvos és Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Piros Zsuzsanna, fül-orr-gégész
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
Fül-orr-gége Központ - Dr. Holpert Valéria, fül-orr-gégész, foniáter

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Zaránd Rajmund

Dr. Zaránd Rajmund

Fül-orr-gégész

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Lehr Edina

Dr. Lehr Edina

Fül-orr-gégész

Budapest