Mami, én a szememmel hallok! - Boróka igaz története I. rész

Boróka nyolc éves, hallássérült kislány. Bár születésétől fogva hallásveszteséggel él, csak öt és fél éves kora után bizonyosodott be, hogy valóban komoly gond van a hallásával. Hogyan lehetséges az, hogy csak több év elteltével, hosszú kálváriájuk nyolcadik állomásán derült fény az igazságra, és ekkor lehetett megkezdeni a gyermek hallásgondozását?

Zsófi, Boróka édesanyja öt részes sorozatunkban meséli el történetüket. Azért vállalta az interjút, mert szeretne segíteni a hasonló helyzetben lévő családoknak, és szeretné felhívni a szakemberek figyelmét a csecsemő- és kisgyermekkori hallásszűrés problémáira. Zsófiék négy gyermeket nevelnek, Boróka a legkisebb közülük. Tapasztalatban, törődésben, egymásra figyelésben, gondoskodásban sosem volt hiány a szeretetteljes, harmonikus nagycsaládban – mégis éveken át kételyek között éltek: vajon van-e probléma a kislány hallásával vagy nincs?

Felfedezetlen hallássérülés

Amikor egy pici baba megszületik, az rögtön látható, hogy a keze, lába megvan, s a gyors vizsgálatok után többnyire minden rendben lévőnek tűnik. A kórházban elvégzik a hallásvizsgálatot is, amit később a védőnő, a gyermekorvos is megismétel. Hogyhogy nem vették észre Boróka hallássérülését? Zsófi szerint ennek több oka is lehet: először is az, hogy a kötelező szubjektív hallásvizsgálat csak a legsúlyosabb esetek felderítésére alkalmas. Boróka esetében a másik ok talán az lehetett, hogy a mély hangokon 500 Hz-ig nagyon jó a hallása – bár ez csak jóval később derült ki. A védőnő vagy a doktornő látogatásakor sok volt a csörgő-zörgő, hangos hang, amiket a baba nagy valószínűséggel tényleg hallott, s azokra reagált.

A legelső rosszul értelmezett jelek

Amikor Boróka kicsi baba volt és éjszaka felsírt, soha nem nyugtatta meg, ha az anyukája odakuporodott mellé, suttogott és dudorászott hozzá. Csak akkor csöndesedett el, ha Zsófi kivette a kiságyból és magához ölelte. Az édesanyát aggasztotta, hogy ezzel talán elrontja negyedik gyermekét. Úgy élte meg, hogy van egy kislánya, aki nem szereti, ha énekel neki. Holott ez nem volt igaz. Csak évek múlva értette meg, hogy a baba egyszerűen nem hallotta ezeket a hangokat. Éreznie kellett az édesanyja szerető ölelését, a szíve dobbanását, a lélegzését, a hangszálai rezgését – csak így tudta „hallani” őt és elcsöndesedni az éjszaka sötétjében.

A II. részben a csecsemőkortól az óvodába kerülésig tartó időszakról írunk, amikor Boróka beszédfejlődése megindult. A család a kislány három éves koráig nem gyanakodott hallássérülésre.

(Siemens Hallásközpont)