Vajon hallássérült-e a gyermek? - Boróka igaz története III. rész

Boróka édesanyja a kislány három éves kora körül gondolta úgy, hogy ideje lenne a fejlettebb beszédnek. Elvitte a gyermeket szakorvoshoz. Hihetetlen, de igaz: a kivételesen magas intelligenciájú kislány akaratán kívül megtévesztette a szakorvosokat, audiológusokat, a logopédust is. Nagyon jó hallásteszt-eredményeket produkált az összes szubjektív vizsgálaton, amelyek így nem igazolták a hallásveszteségét.

Boróka bátyjának ki kellett venni az orrmanduláját. A műtét után hirtelen megjavult a hallása, mindent sokkal hangosabban hallott, sokszor rászólt a családtagjaira, hogy „Miért kiabáltok?”. Borókát is ekkor vitte el először szakorvoshoz az édesanyja. Javasolták, hogy a kislány járjon arcüregöblítésre, amit el is kezdtek, de a kezelések nem hoztak változást.

A szubjektív hallásvizsgálatok kudarca

Magánrendelés után az egyik kórházban folytatták a kezelést, Zsófi itt is többször jelezte, hogy szerinte gond lehet Boróka hallásával. Az ottani kiváló fül-orr-gégész lelkiismeretesen megvizsgálta a kislányt. Úgy vélte, valószínűleg túl élénk a fantáziája és túl elmélyülten koncentrál a tevékenységére, csupán ezért nem reagál a hozzá intézett szavakra pl. rajzolás közben. Nem gondolt nagy problémára, hiszen a kislány szépen, tisztán és választékosan beszélt, jól reagált, ami egy hallássérültre többnyire nem jellemző. Hallásvizsgálatra is elvitte a gyermeket. Ennek a szubjektív vizsgálatnak az a lényege, hogy egy zárt, „süketszobában” kézfelemeléssel kell jelezni, ha a vizsgált személy hallja a hangot. Boróka esetében az összes ilyen típusú vizsgálaton tökéletes hallást diagnosztizáltak. Az édesanyja szerint a gyerek a mai napig be tudja csapni az őt nem ismerő audiológusokat. Elképzelhető, hogy a várakozást látja az arcukon, amikor megszólal a hang, vagy talán a rezgéseket érzi, mindenesetre mindig kitalálja, mikor kell jelentkeznie.

„Mami, nem vagyok ügyes?”

Boróka sokáig úgy érezte a szubjektív vizsgálatok alkalmával, hogy teljesítenie kell a feladatot, amire megkérik. Édesanyja gyakran rászólt, hogy csak akkor jelentkezzen, ha tényleg hallja a hangokat. Mire a kislány visszakérdezett: „miért, nem vagyok ügyes?” A szakemberek ugyanis gyakran mondják a gyerekeknek, ha jókor jelentkeznek, hogy „ügyes vagy!” Boróka is azt szerette volna, ha megdicsérik, ezért nem értette, hogyha tudja, mikor szól a hang, miért ne jelentkezzen akkor?... Ebből következik, hogy a hozzá hasonló gyerekek esetében a szubjektív vizsgálatok eredményeiből a szakemberek olykor teljesen téves következtetésre juthatnak. A kicsiknek előbb meg kell tanulniuk, hogy mi a különbség a között, hogy érzik vagy hallják a hangot.

A logopédus is tévedhet

Zsófi elmondta a logopédusnak az óvodában, hogy Boróka „elmismásolja” a hangokat, amikor beszél, különösen a ty, sz, c, f, h hangokat. A logopédus más véleményen volt. Mivel a kislány tökéletesen megtanult szájról olvasni, ha szépen artikulálva elmondták neki a „cica” vagy a „szalma” szót, akkor azokat vissza tudta mondani. Anyukája szerint csoda, hogy minden hangot megtanult kiejteni, annak ellenére, hogy sosem hallhatta azokat. Így viszont a logopédus nem gyanakodott arra, hogy gond lehet a gyerek hallásával. Ha eltakarta volna a kezével a száját a szavak kimondásakor, azonnal fény derült volna arra, hogy valami baj van.

A IV. részben elmeséljük, hogyan igazolódott be a hallássérülés gyanúja Borókánál, csaknem három év elteltével az első vizsgálat után.

(Siemens Hallásközpont)