Műteni kell a ferde orrsövényt?

ENT House
megjelent:

Az orrsövény elferdülése - a sokkal ritkább, balesetből kialakult ferdeséget leszámítva - egyfajta fejlődési rendellenesség.

Ilyenkor az orrot belülről két, elvileg szimmetrikus orrfélre osztó orrsövényt alkotó porcos és csontos elemek (főleg a porc), az egyedfejlődés során rendellenesen nőnek. Az orrsövény az egyik orrfél irányába bedomborodva szűkítheti az adott oldalt, képezhet S alakot, kiálló tüskéket, de mindkét orrfelet szinte teljesen lezáró girbegurbaság is kialakulhat benne.

Az orrsövényferdülés az emberiség igen nagy részét érinti. Ha minden ember orrát endoszkóppal (száloptikás eszközzel) megvizsgálnánk, a legtöbb embernél találnánk kisebb-nagyobb deformitást. Most akkor az emberiség több, mint felét meg kellene operálni?

Önmagában az a tény, hogy valakinek ferde az orrsövénye, még nem jelent azonnal műtétet. Panaszmentes beteget felesleges megoperálni, hiszen nem tudunk mit javítani az illetőnél ezzel a műtéttel.

Azonban számos olyan tünet van, ami az orrsövényferdüléshez kapcsolódhat, és esetleg egy laikus nem biztos, hogy összeköti a két dolgot egymással.

Lehetnek persze egyértelmű tünetei, pl. orrdugulás, rossz szaglás, orrtáji teltségérzés. De ugyanakkor a visszatérő vagy krónikus arcüreg-gyulladás, a fülkürthurut, az állandó szájlégzés miatt kialakuló krónikus torok- és mandulagyulladás, a fejfájás is mind-mind lehet az orrsövényferdülés következménye.

Tehát azon túl, hogy életminőség-javító hatású lehet egy orrsövényműtét, még jópár olyan kórállapotot szűntethet meg, ami a puszta komfortérzésnél több. Mindig egyéni mérlegelés kérdése, hogy abban a helyzetben milyen javulás várható egy műtéttől az egyes panaszokat illetően.

Orrsövényferdülés: tünetek és az operáció
Kismértékű orrsövényferdülés (deviatio septi nasi) rendszerint nem okoz panaszokat, az orrüreget lényegesen szűkítő ferdülések viszont akadályozzák az orrlégzést, amely a rossz közérzeten, horkoláson kívül esetleg arcüreggyulladásra, légúti fertőzésekre is hajlamosíthat. Az orrsövény porcból és csontból álló, nyálkahártyával fedett lemez, amely normális esetben az orrüreg középvonalában válaszfalat alkot a jobb és a bal oldali orrüreg között. A fejlődés során azonban a csontos és a porcos orrsövény különböző mértékben növekszik, ennek következtében pedig a két rész találkozásánál gyakran alakulnak ki különböző fokú elferdülések. Orrsövényferdülés: tünetek és az operáció

(Forrás: ENT-House)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Dr. Pándi Ottó, fül-orr-gégész
Fül-orr-gége Központ - Dr. Holpert Valéria, fül-orr-gégész, foniáter
Fül-orr-gége Központ - Dr. Augusztinovicz Mónika, fül-orr-gégész
Fül-orr-gége Központ - Dr. Augugusztinovicz Mónika, fül-orr-gégész, allergológus
Fül-orr-gége Központ - Dr. Augugusztinovicz Mónika, fül-orr-gégész, allergológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Zaránd Rajmund

Dr. Zaránd Rajmund

Fül-orr-gégész

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Lehr Edina

Dr. Lehr Edina

Fül-orr-gégész

Budapest