Fülgyulladás kezelése antibiotikummal - Hatásos?

MTI
megjelent:

Alig hatékonyabb a gyerekek fülfertőzésének antibiotikummal való kezelése, mint amikor egyáltalán nem alkalmaznak kezelést - közölték amerikai kutatók.

A középfülgyulladás
A középfülgyulladásnak több formája különböztethető meg: lehet akut illetve krónikus, más szempont szerint pedig hurutos illetve gennyes. Az akut gyulladást a hirtelen bekövetkező gyorsan gyógyuló esetekre mondjuk, míg a krónikus középfülgyulladás a hosszan elhúzódó, lassan gyógyuló illetve a gyakran visszaeső középfülgyulladásokra. A középfülgyulladás>>

A Journal of the American Medical Association (JAMA) című orvosi folyóiratban ismertetett tanulmány szerzői szerint, az Egyesült Államokban a gyerekeknél a középfül fertőzésére adnak a leggyakrabban antibiotikumot.

Mint Tumaini Coker, a tanulmány vezető szerzője hangsúlyozta, a gyerekkori fülfertőzések legjobb kezelése az antibiotikumok mellőzése lehet, mert az átlagos kockázatú gyerekek 80 százaléka, antibiotikum nélkül is három napon belül jobban van.

Ha százból száz középfülgyulladásos gyerek antibiotikumot kapna, ez az arány 92 százalékra emelkedhetne, ám többeknél a gyógyszer mellékhatásai jelentkeznének - tette hozzá Coker.

A mellékhatások között van százból három-tíz esetben kiütés, és öt-tíz esetben hasmenés. A tanulmány szerzői azt tanácsolják az orvosoknak, hogy az antibiotikummal való kezelés kockázatainak és előnyeinek összevetésekor mindezeket vegyék figyelembe.

(MTI)

Cikkajánló

A középfülgyulladás

Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász
Középfülgyulladás
A középfülgyulladás (otitis media) általában felső légúti fertőzések, megfázások szövődményeként alakul ki. A betegség legtöbbször három napon belül gyógyul, ám ha ennél tovább tart, súlyosak a panaszok vagy rendszeresen visszatér, mindenképp ajánlott a gyermekorvos vagy fül-orr-gégész szakorvos felkeresése.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Gócs Viktor, infektológus
Fül-orr-gége Központ - Dr. Fülöp Györgyi, fül-orr-gégész, audiológus
Fül-orr-gége Központ - Dr. Augusztinovicz Mónika, fül-orr-gégész

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Zaránd Rajmund

Dr. Zaránd Rajmund

Fül-orr-gégész

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Lehr Edina

Dr. Lehr Edina

Fül-orr-gégész

Budapest