Megduplázódott a cukorbeteg gyermekek száma Magyarországon

Magyar Diabetes Társaság
megjelent:

Magyarországon az egyes típusú diabéteszben szenvedő gyermekek száma megduplázódott az elmúlt két évtizedben. A kutatási eredmények szerint az Egyesült Államokban és Európában is drasztikusan emelkedik a cukorbeteg gyermekek száma. A megfelelő D-vitamin bevitel is segíthet a védekezésben.

Míg húsz éve 100 ezer magyar gyerek közül 9 szenvedett 1-es típusú cukorbetegségben, mára ez az arány megduplázódott.* Tavasszal a Diabetes Care című szakfolyóirat tette közzé az eredményeit annak az Egyesült Államokban készített felmérésnek, amely szerint a tengeren túl is drasztikus mértékben emelkedik az egyes típusú diabétesz előfordulása a kisgyermekek körében. A kutatók szerint Philadelphiában két évtized alatt – 1985 és 2004 között – hetven százalékkal nőtt az érintett 5 éven aluli gyermekek száma. Hasonló trend figyelhető meg az egész országra vetítve, sőt Európában is.

Egyre több szakember véli úgy, hogy a hasonló mértékben növekedő súlyos D-vitamin hiány hozzájárulhat a betegség ilyen mértékű terjedéséhez. Korábban finn kutatók egy vizsgálat során azt az eredményt kapták, hogy megfelelő dózisú D-vitamin adása mellett az 1-es típusú cukorbetegség kockázata 78 százalékkal csökken.

– A D-vitamin hiány természetesen nem okoz automatikusan cukorbetegséget, de azt kijelenthetjük, hogy a kutatások eredményei alapján egyértelmű: a D-vitamin hiányos gyerekek között magasabb az egyes típusú diabétesz előfordulásának kockázata – mondta Dr. Szabó András professzor, a D-vitamin egyik legnevesebb hazai szakértője, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika igazgatója. Hozzátette: a D-vitamin szervezetünk egyik biztonsági öveként működik. – Nem szenvedünk mindenképpen balesetet, ha nem kapcsoljuk be az övet, de használata mindenképpen lényegesen csökkenti a kockázatokat, ha baj történik – mondta a professzor.

A D-vitamin szerepe
A D-vitamin elnevezés több, zsírban oldódó vitamint foglal magába. Legfontosabb feladata a kalciumháztartás szabályozása, és a csontok ásványosítása. A D-vitamin egy részét, szervezetünk az elfogyasztott ételekből nyeri, másik részét pedig saját maga állítja elő napfény hatására. Az egészséges felnőttek D-vitamin szükségletét fedezi, ha elegendő időt töltenek a napfényen. A táplálkozással felvett mennyiség nem olyan jelentős. A D-vitamin szerepe>>

A hiányzó D-vitamint az orvos ajánlása szerinti készítményekkel és vitaminnal dúsított élelmiszerekkel is a szervezetbe lehet juttatni, ami különösen az őszi-téli időszakban javasolt. – Junior gyerekitalok, joghurtok, vajak, tengeri halak, tojás, kaviár, halolajak és gomba – sorolja Dr. Szabó András az ajánlott élelmiszereket. A tehéntejben viszont a D-vitamin mennyisége elenyésző, ezért alkalmatlan a vitamin pótlására.

A szakember ismét felhívta a figyelmet a Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikájának kutatócsoportja által elvégzett első, országos, reprezentatív D-vitamin-szint mérő kutatásának eredményeire, amelyet ősszel hoztak nyilvánosságra: eszerint a magyar felnőtt lakosság 94 százaléka D-vitamin hiányos. A probléma jóval nagyobb, mint azt korábban az orvosok gondolták, hiszen a felmérés előtt „csupán” 60 százalékra tették a D-vitamin hiányban szenvedők arányát a 18 év alatti beteg gyermekek között végzett vizsgálat eredménye alapján.

A D-vitamin pótlására feltétlenül szükség van az őszi-téli hónapokban – gyermekek, felnőttek esetében egyaránt. A napfényvitaminnak is nevezett molekula hiányának nincsenek egyértelmű tünetei, hosszú távon azonban számos betegség kialakulásához vezethet a cukorbetegség mellett – a többi között szív- és érrendszeri betegségeket, magas vérnyomást, csontritkulást, az immunrendszer legyengülését és autoimmun betegségek kialakulását okozhatja, de a tumoros és vérképzőszervi betegségek kockázatát is fokozza.

(Magyar Diabétes Társaság)

Cikkajánló

Mi a cukorbetegség? A diabétesz típusai

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cukorbetegség
Jelenleg még nem teljesen tisztázott, hogy miért alakul ki 2-es típusú cukorbetegség (diabétesz) bizonyos embereknél, ám a fő rizikótényezők egyértelműek. Mi a különbség az 1-es és a 2-es típusú diabétesz között?
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
Cukorbetegközpont - Sarnyai Tünde, gyermekdietetikus
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért
Diabetes - Kicsák Marian, dietetikus
Diabetes - Dr. Blatniczky László

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Vas Felícia Emese

Dr. Vas Felícia Emese

Csecsemő- és gyermekgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Somogyi Éva

Dr. Somogyi Éva

Allergológus, Immunológus, Gyermekgyógyász, Gyermekpulmonológus

Budapest