Ne hagyjuk annyiban! A gyermekkori ágybavizelés hatásai

Sok család életét keseríti meg a gyerek éjszakai bepisilése, orvosi szóval az enurézis nokturna (EN). Sokan szégyellik, igyekeznek titkolni, nem vagy nem időben kérnek segítséget. A titkolózás sokszor a családon belül is megvan, sőt maga a gyerek is szégyelli szülei előtt a dolgot. Pedig nem ritka problémáról van szó, mert a 4 és 15 év közötti gyerekek körülbelül 10 százalékát érinti.

A szobatisztaság fokozatosan alakul ki, 1,5 éves kor körül a gyerek figyeli, mire való a WC, 2 éves kor körül kíváncsian ki is próbálná. 2,5 éves korra már kezdik jelezni ha pisilni-kakilni kell, és kedvező esetben 3 éves kor körül kialakul a szobatisztaság, de ez inkább a nappali időszakra értendő. Az óvodaérettség egyik eldöntendő kérdése a nappali szobatisztaság. Az éjszakai szobatisztaság már egy kicsit több időt igényel, a megbízható szint elérése 5,5-6 éves korban várható, de ezen a téren is lehetnek különbségek – egy kis elmaradás nem vészes, mint ahogy attól sem kell csodagyerekre gondolni, ha egy kicsivel az átlag előtt válik szobatisztává. Az iskolaérettség (6-7 éves kor) eldöntésének is egyik kritériuma a szobatisztaság kérdése.

Éjszakai ágybavizelésről és a szobatisztasággal kapcsolatos problémáról kell beszélni például, ha a gyerek már elérte az 5 éves kort, de a szobatisztaságnak a jeleit sem mutatja. Ekkor már érdemes lehet orvossal konzultálni és itt az első kérdés, hogy mióta áll fenn a helyzet:

• születés óta folyamatosan, maximum párhetes kihagyással (elsődleges)
• legalább fél éves szobatisztaság után történt a visszaesés (másodlagos);

Itt fontos figyelembe venni, hogy a gyerekek számára szorongást okozó, stresszes időszakok is átmeneti visszaeséseket okozhatnak, egy-egy bevizeléses „baleset” pedig önmagában nem betegség!

Beszéljünk nyíltan az orvossal a részletekről!

Fontos tudni, hogy testi és lelki okok egyaránt állhatnak a visszatérő bevizelés mögött, így mielőtt lelki irányba tereljük a terápiát, mindig ki kell zárni a szervi okokat. Ilyen lehet hormonzavar, a hólyag és a húgyutak, vagy az idegrendszer fejlődésének elmaradása, de akár cukorbetegség, gyulladásos folyamatok, fertőzések is okozhatják a panaszokat. Ezek felderítésére szakorvosi kivizsgálásra van szükség.

Gyakoriak a környezeti okok is a baj hátterében

Ilyen lehet például az alvásritmus zavara. Fontos, hogy a gyermeknek legyen egy stabil napi ritmusa, amibe az elalvás ideje is tartozzon bele. Az ez előtti rituálék (könnyű vacsora, fürdés, meseolvasás) is fontosak, hogy a gyerek le tudjon „pörögni” az aktív játék fordulatszámáról. A szobája legyen csendes, az ágya biztonságot nyújtó, otthonos. Ha esetleg a probléma része, hogy a gyerek a sötét folyosó miatt nem mer a WC-re kimenni, hagyjunk felkapcsolva halvány irányfényeket, ami még nem zavaró, de elég a félelem oldásához.

Környezeti hatás a tv, sőt újabban a számítógép is. Kerüljük a félelmet okozó, a gyerek számára nehezen feldolgozható képi-, és hanghatásokat, a nem az életkorának megfelelő műsorokat!

A lefekvés előtti mosdólátogatást ugyancsak építsük be a rutinba. Mivel bepisilésről beszélünk, vigyázzunk arra is, hogy ne igyon túl sok folyadékot lefekvés előtt. Nem ritka probléma, hogy a gyerek az óvodában, iskolában keveset iszik, hazaérve szomjas, így estére sokat iszik, aminek azután hamarosan megjön a nem várt eredménye. Kerülendők továbbá a vízhajtó hatású, koffein tartalmú üdítők a gyerekeknél.

Lelki tényezők, főleg szorongásos problémák is okozhatják

Szó esett már a gyermek számára nehéz, stresszes időszakokról, amikre a szülőknek jobb előre felkészíteni a gyerekeket, illetve megértőnek lenni, ha nehezebben boldogul. Ilyen a testvér érkezése (az addig 100%-ban rá irányuló figyelem megoszlása), új óvodába kerülés, új társak megismerése. A szülők közti konfliktusok, válás, nyugtalan otthoni légkör is mind-mind nyomot hagynak a gyermek viselkedésén, reakcióin. Ilyen esetekben leggyakrabban már volt egy megelőző időszak, amikor már nem pisilt be a gyermek.

Milyen pszichés következményei lehetnek a gyermekre nézve?

Az éjszakai ágybavizelés tehát sokszor valaminek a következménye, tünete. Ezeket tudnunk kell - akár szakértőt is bevonva - megoldani, hogy a probléma ne súlyosbodjon. A gyerek maga is érzi, hogy bepisilni nem jó, látja, hogy a szülőkre sem hat ez jól, majd spirálként romló folyamat veszi kezdetét, az önbizalom és önértékelés romlik, amely újabb tünetek forrása lehet a gyereknél.

Sajátos gyermeki reakció a regresszió, amikor a szorongás, a tartós fáradtság, túlzott teljesítményelvárások hatására a gyerek visszatér korábbi életkorára jellemző viselkedés-mintákra. Ennek kapcsán is jelentkezhet újra az bepisilés problémája.

Mit tehetünk? Jó tanácsok a szülők számára

Semmiképpen se szidjuk, pláne ne büntessük meg a problémával küzdő gyermeket, mert az ilyen típusú reakciókkal a kicsi szégyenérzetét erősítjük. Inkább érdemes erről az egészről nyugodtan beszélni a gyerekkel. Például a vizelési inger jelentkezésekor kérjük meg a gyermeket, hogy tartsa vissza a vizelését, ameddig bírja. Vagy kérjük meg, hogy járjon rendszeresen (2-2,5 óránként) a WC-re, ne tartogassa a pisit, és ha egy kicsi siker is van, azonnal dicsérjük meg.

Nem javasolt a vizelési inger megszakítása, amit korábban azért javasoltak, hogy ezzel a záróizmokat erősítsék, de azóta ismertté vált a „detrusor-sphyncter dyssinergia” nevű kórkép, ami mesterségesen a vizelés megszakításával kialakítható.

A szülőknek be kell látni azt is, hogy a szobatisztává válás alapesetben is egy sokéves tanulómunka és érés eredménye, amit nem szabad siettetni, erőltetni, mert ezzel az enurézisnek éppen mi magunk ágyazhatunk meg.

Amennyiben szervi oka nem igazolódik az állapotnak, az éjszakai ágybavizelés hátterében komoly szorongásos panaszok feltételezhetők, amelyek feltárása és kezelése pszichológus közreműködését is igényelheti. A terápia segíthet szorongást okozó lelki traumák feldolgozásában. A pszichoterápia során tanítani lehet a gyermeket a vizelési inger felismerésére, annak jelzésére, és próbálni az inger felismerését minél előrébb hozni, hogy egyre több idő maradjon reagálni.

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter