Öt éve szeretnénk babát, három éve tudjuk, hogy nem lehet

Nagyon gyorsan telnek az évek, már 37 éves leszek ebben az évben. Két éve házas vagyok, van gyerekem, aki 6 éves lesz, de nem a férjemtől, és most szeretnénk egy közös babát is. - N. és férje most a hatodik beültetésen vannak túl a lombikbébi programban. Történetükön keresztül a mesterséges megtermékenyítéssel járó küzdelmes időszakba tekinthetünk be.

- Az első két évben (még a házasságkötésünk előtt) próbálkoztunk természetes módon, mindenféle módszerrel, de nem sikerült teherbe esnem. Rengeteg nőgyógyásznál jártam, mert gondoltam, biztos velem van a hiba. Az utolsó volt, aki elindított minket azon az úton, ahol most is járunk. Ez sajnos fél évig húzódott, csak 2014. január környékén mondta azt a nőgyógyász, hogy nálam nem talál semmi olyan indokot, amitől probléma lehetne. Ő mondta, hogy próbáljuk meg az apát megvizsgálni.

- A férjem nem nagyon szerette volna ezt a vizsgálatot. Nagy nehezen rávettem, hogy menjünk el a vizsgálatra, ez csak egy fél órás-órás kis procedúra, annyit vesz igénybe az életünkből. Elmentünk és pont az esküvőnk napján tudtuk meg az eredményét, akkor közölték velünk: nem lehet kisbabánk. Inszemináció sem volt, mert annyira rossz volt az eredmény, hogy inszeminációra is alkalmatlan a helyzet, és igazság szerint csak lombik jöhet szóba... A férjem akkor még nem gondolt bele, mivel jár ez az egész.

Bővebben Megtermékenyítés segítséggel: milyen módszerek léteznek?

A neten néztünk utána a tudnivalóknak

- Nem tudtuk, hogy egyáltalán hogy működik ez az egész. Utánanéztem az interneten, hogy mi vár majd ránk, hogy OEP támogatásra is lehet-e igényelni a beavatkozást, tehát amit tudtam, összeszedtem róla. Mire minden vizsgálatot megcsináltunk, közölték velünk, hogy hát igen, OEP támogatásra van lehetőség, de egy éves várólista van. Eldönthettem, hogy akarom-e az egy évet kivárni vagy fizetős módon 360 ezer forintért, önköltségen állom-e az egészet, és akkor azonnal tudják kezdeni, mert a leleteim megvoltak nagyjából. Én akkor voltam 34, a párom meg már 39 éves, így az idővel is hadilábon állunk, pláne hogy hallottuk, hogy 35 év felett már kisebb az esély a sikerre.

Említetted, hogy pont az esküvőtök napján volt az az alkalom, hogy megtudtátok az eredményt. A lombik onnantól kezdve egyértelmű válasz volt a számotokra a férjeddel? Az nem merült fel bennetek, hogy akkor nem próbáljátok meg?

- Az volt első papírunkra írva, hogy csak IVF megtermékenyítéssel lehet gyerekünk, tehát abszolút egyértelmű volt. Két évig próbálkoztunk úgy, hogy minden mást megpróbáltunk, tehát a naptármódszert, meg a hőmérőzést is. Igazság szerint, amikor megtudtuk, számomra részben ez megkönnyebbülés volt. A legeslegelső alkalommal természetesnek vettük, hogy sikerülni fog, miért ne sikerülne egy lombik. Úgy gondoltuk, majd megoldják. Nem egészen így van, de mi azt hittük, hogy akkor ez tuti. Mi most már 6-on vagyunk túl...

Mi alapján döntöttél a megtermékenyítést végző intézmény mellett?

- Mindegyikhez elmentünk, amiket Budapesten találtam. Mindegyiket felhívtam, és ahol 2-3 hónap volt a várólista, ott nyilvánvalóan nem vettünk részt, máshol viszont rögtön volt alkalom. Ahol azt mondták, hogy nincs OEP-es lehetőség, azt nem is választottuk. Amikor közölték, hogy 1 év várólista vagy 360 000 Ft, plusz a gyógyszer 150 000, tehát összesen 500-600 ezer forinttal kell rendelkeznem, hogy nekivágjunk, akkor azt kicsit sokalltuk, és próbáltuk a B tervet előhúzni.

Mikor tudtatok kezdeni?

- Rögtön. Október végén, amikor legközelebb megjött a menstruációm elkezdtem szedni a fogamzásgátlót 1 hónapig, és decemberben már megvolt a beültetés. Nagyon-nagyon kedvesek és segítőkészek voltak.

- Mivel nekem van már egy gyerekem és annál a fogantatásnál minden rendben volt, ezért a doktor úr javasolta, hogy kezdjük a rövid protokollal. Azt mondta, hogy nem akarja agyonterhelni a szervezetemet hormonokkal, hátha elsőre sikerül. Mivel már kihordtam egy gyereket, ő is úgy állt hozzá, hogy biztosan sikerülni fog.

- Közben hallgattam ott a többieket, akikkel találkoztam, és ugye egyre több információ jutott el hozzám, hogy ez mégsem olyan egyszerű dolog, hogy elmegyünk, beültetik és akkor 9 hónap múlva lesz baba. Ez nem így működik. És nagyon sok mást is hallottunk.

Ott a váróteremben?

- Igen, van, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot. A váróban olyan tragédiákat lehet hallani, ahhoz képest én azt hiszem, hogy egész szerencsések vagyunk. Hat lombikon vagyunk túl sikertelenül, de egyáltalán nem történt semmi olyan dolog, ami... Ezeket is nehezen dolgozzuk fel, de egy megindult élet elvesztése szerintem sokkal nagyobb tragédia, sokkal nehezebben tudják feldolgozni, mint azt, ha egy beültetés sikertelen. Mi ilyenen nem estünk át, hála a jó Istennek. Viszont a saját helyzetem is zavart, mert nekünk még csak el sem indult soha semmi. Nem tudom, hogy minek örüljek, mert így viszont már nem bízom a hetedikben. Mitől lenne a hetedik jobb?

Mikor érkezett el ez a pont?

- A harmadiknál éreztem azt, hogy hiába küzdünk.

Ennek ellenére volt még három?

- És még most is lesz, tehát nem adjuk fel, amíg van pénzünk, és még mindig van két OEP-es lehetőségünk is. Ha csak rajtam múlna, én már feladtam volna. Nekem van egy gyerekem. Szeretnék közöset, szeretnék még egyet, de igazság szerint én már feladtam volna. Pláne akkor, amikor idén márciusban töröltek egy beültetést.

- Nekem akkor volt 11 gyönyörű szép petesejtem, amik 24-26 mm-esek voltak - soha nem volt se utána se előtte olyan stimulációm, és akkor azt mondta a doktor úr, hogy nem csináljuk. Az volt a probléma, hogy a férjem előtte volt influenzás, antibiotikumot szedett, és valószínűleg ennek hatására lett rossz minőségű a spermium, nem volt élő spermiuma egyáltalán. Ez nagyon rossz hatással volt rám, hiszen ekkorra 150 000 Ft belement a gyógyszerezésbe, végig szúrtam magamat, volt 11 darab jó minőségű, jó méretű petesejtem, és akkor azt mondták, hogy ennek ellenére nem csinálják meg.

Januárban mennyivel később volt meg az eredménye a beültetésnek?

- Két hét. A beültetés után két héttel kell menni. Pontosabban nem kell menni, ott kapunk egy terhességi tesztet, azzal tesztelünk, ha pozitív, akkor kell menni, ha nem, akkor sajnos nem kell menni, csak egy következő konzultációra kell kérni időpontot. Én rögtön éreztem, hogy nem sikerült, már a menstruációm előtt egy-két nappal tudtam, hogy meg fog jönni és nem lesz pozitív az a teszt.

A fizikai tünetekből gondoltad, vagy inkább pszichésen?

- Szerintem is-is. Fizikailag is érzi az ember, de azért valahogy éreztem is, hogy ez most nem sikerült. Nem tudom miért, igazság szerint, mert nagyon bíztunk az elsőben, de én akkor is tudtam, hogy mi lesz. Itt viszont a párom volt az, aki nem bírta elfogadni.

- Az ötös fogatból, akikkel összejöttünk (minden stimulációra együtt mentünk, ultrahangokra, utána leszívásra, utána beültetésre) csupán egyikünknek sikerült. Egy belőle ikerterhességnek indult, de mind a kettőt ki kellett kaparni. Egy megindult, de elhalt, még talán az első héten. Egy sikerült, nekünk viszont semmi - de mi már a negyediken voltunk, a többiek pedig elsőn. Az a baj, hogy akik elsőként jönnek, mindenki vigyorral jön. Tényleg mindenki azt hiszi, hogy akkor ő most majd babával fog hazamenni. Sajnos ezt valószínűleg nem mondják el, mert nekünk sem mondták - ugyan mindenhol olvassa az ember -, hogy húsz százalék esély van rá.

Ezt nem tudatosítod magadban?

- Nem, abszolút nem. Főleg azok, akiknél nincsen nagy probléma, ami kézzel fogható, azok azt hiszik, hogy rögtön elsőre sikerülni fog.

A második beültetésre februárt, márciust mondtál?

- Igen, február, március. Az fagyasztottból volt. Ugye négy petesejtem volt, kettőt beültettek elsőre, és kettő volt fagyasztottból. Nagyon csalódott voltam a néggyel, mert másoknak kilenc, meg hét, meg tizenegy volt. Akkor még én azt sem tudtam, hogy a négy az jó vagy nem jó, csak úgy éreztem, hogy mindenkinek sokkal több van, nekem a négy az kevésnek tűnt. Viszont utána találkoztam velük, akikkel egy napon voltam leszíváson, és nagyon sokaknak a kilencből csak kettő volt beültethető, tehát a többi nem fejlődött tovább, vagy nem volt érett a petesejtje. Akinek hét meg kilenc volt, sokszor kevesebb beültethető volt közte, mint nekem a néggyel.

- A harmadik, törölt beültetés után azt mondtam, hogy többet nem, még a párom is azt mondta, hogy ne csináljuk tovább, hogy itt fejezzük be az egészet. Elbizonytalanodtunk azon is, hogy biztosan jó helyen vagyunk-e. Azt latolgattuk, hogy egyszerűen csak nem sikerül, vagy azért nem sikerül, mert közben hallottunk olyan történeteket, hogy mások pénzt is adtak. Ugye nekünk nincs annyi pénzünk... Most már nem így gondoljuk, hozzáteszem.

- Pont ekkor a kisfiam óvodás társainak az anyukáival beszélgettem. Az egyikük kérdezte, hogy mi újság, hogy mi nem szeretnénk-e még egy gyereket. Mondom, éppen azon vagyunk, de elég bonyolult a helyzet... Nem akartam elmondani, hogy mi történik velünk. Ekkor azt mondta, neki mind a két kisfia lombik baba. Nem akartam elhinni. Akkor ő elmesélte a történetüket. Mi ezután új reménnyel felkeresünk egy másik intézményt. Mostanra megvan az összes vizsgálatunk, elvileg most fogok az aneszteziológussal beszélni, és a jövő hónapban kezdhetünk ismét.

Változtatott valamit a mindennapjaidon, ahogy az IVF procedúrákban részt vettél?

- Igazság szerint nagyon nagy szerencsém van a munkahelyemmel, mivel rugalmas, de másoknak nagyon sok problémájuk van ezzel, mert munkaidőben van minden vizsgálat. Én az elmúlt két évben úgy csinálom, hogy szombat-vasárnap is dolgozom, próbálok nyolc-tíz órát pluszban dolgozni, és utána azt csúsztatgatom le, amikor vizsgálatra kell mennünk.

- Emellett, hát, híztam harminc kilót, és azóta sem tudom leadni. Régen az volt, hogy nem ettem egy hétig és akkor lefogytam öt kilót. Most ez már nem így megy. Az első lombiknál csak három kiló, a második lombiknál már hat kiló. Próbáltam mindig visszafogyni, de valószínűleg az sem segít, ha drasztikusan próbálja az ember. Utána ugye jön a jojó effektus, sokkal több jön vissza a következő alkalommal. Most az utolsónál tíz kilót híztam, és abszolút nem lehet azt mondani, hogy többet ettem voltam. Jó, valószínűleg nem figyeltem úgy oda, meg kimaradt a tornázás (előtte jártam tornázni, most nem járok, már három éve).

Hogyha visszamehetnél a két és fél évvel ezelőtti önmagadhoz, hogy információt vagy tanácsot adj neki, mi lenne az?

- Szerintem az, hogy a kezdetben az emberek annyira biztosra veszik. Én a csajoknak is azt mondtam, hogy mindenki az elsőnél széles mosollyal jött, és annyira biztos volt benne, hogy gyerekkel távozik. Mi öten voltunk, ebből egynek sikerült eddig.

Összességében mik a tapasztalataid az IVF-ről?

- Maga az IVF program teljesen jó, ez egy jó lehetőség. Találkoztam olyanokkal, akinek nincsen meg egyik petevezetője se, tehát abszolút lehetetlen, hogy gyereke legyen, de egyébként meg egészséges. Miért ne lehetne neki is gyereke? Tehát tök jó dolog az egész, csak az a baj, hogy az egyes intézmények nagyon különböznek. Sok helyen abszolút nem foglalkoznak azzal, hogy mi embereknek érezzük magunkat. Máshova pedig akárhányszor mentem, tudta a nevemet az orvos. Oké, oda van írva, de vette a fáradtságot, hogy legalább elolvassa, hogy a nevemen szólítson.

Ha az IVF-et kellene ajánlanod valaki olyannak, aki még sosem hallott róla...?

- Én a húgomat is rábeszéltem.

Forrás: WEBBeteg, Szinapszis