A nők zöme tart attól, ha negyven év felett szüli első gyermekét

szerző: Balogh Mária, újságíró - WEBBeteg
frissítve:

A szülész-nőgyógyász szakorvosok állásfoglalása pár esztendeje még az volt, hogy a nőknek ajánlatos első gyermeküket 30 éves korukig világra hozni. Nem egységes álláspont, de már ez az életkor 35 évre tolódott ki.

S mindezekhez képest, a változó tanulási, szakmai, munkahelyi elvárások okán napjainkban csöppet sem számít szenzációnak, ha bárki 40 éves korában vagy kicsit később szüli meg első gyermekét. Sokat fejlődött az orvostudomány, a genetikai kutatóvizsgálatok, mégis lehetnek veszélyei a későre halasztott áldott állapotnak. Ezek egyike, hogy a későn szülő asszonyok nagyobb hányada császármetszés útján, vagy indított szüléssel tudja világra hozni a babáját. Harmadannyi esélyük van a spontán, hüvelyi szülésre, mint például egy 24 éves kismamának. Ezek legtöbb esetben nem járnak szövődménnyel. Olykor veszélyben lehet egy altatott, narkózisban tartott anya és a magzata élete, vagy egészsége a szülés végéig. Ez minden esetben más mértékű kockázattal jár.

A késői terhesség és szülés ma is nagyobb veszélyt és kockázati tényezőt jelent a magzat és a kismama számára is. A sikeres, természetes úton történő teherbeesés hosszabb időt vehet igénybe, ami a szülés idejének további eltolódását jelenti a 40 év feletti nők esetében. Ezért tartják szem előtt a gyakoribb szakorvosi kontrollt, a speciális szűrővizsgálatokat, melyek nem mellőzhetőek ebben az életkorban.

- Sajnos sokkal több a cukorbetegség szövődményét magában hordozó terhes nő negyven évesen vagy a későbbi életkorban, továbbá fokozódhat a trombózisra, a keringési rendellenességre való hajlam. A pajzsmirigy- vagy vesebetegek számára pedig még inkább meggondolandó, hogy negyvenen túl vállalnak-e gyermeket, főként akkor, ha már van egészséges csemetéjük. Védekezni olykor kézenfekvő, nem óhaj kérdése. Mindenképpen ki kell zárni a szakmai kontrollnak megfelelően a magzati kromoszómarendellenesség előfordulását, ha igazolható a terhesség. A Down-szindróma napjainkban sokkal pontosabban szűrhető, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt. Ráadásul a 35 éven aluliak számára ez a vizsgálat nem is kötelező, inkább ajánlott bizonyos esetekben. Így a Down-szindrómás babákat sok esetben nem is a 40 év feletti anyák hozzák világra, mivel őket szűrik. Szerencsére egyre több nő követi a szakorvosi tanácsokat, vizsgálati javaslatokat, hiszen életük legszebb időszakára készülnek, az anyaságra, a gyermekvállalásra – mondta dr. Szikszay Tamás szülész-nőgyógyász–pszichológus főorvos, aki hozzátette:

- A szakorvosok számára természetesen a kismama és a magzat egészsége a legfontosabb, de arra is érdemes lenne felhívni a figyelmet, hogy ha egy nő 40-45 éves korban ad életet első gyermekének, akkor nyugdíjas korú lesz, mire csemetéje befejezi a középiskolát, és egyetemre jelentkezik, vagy kitanul egy számára megfelelő szakmát. S ha azt is alapul vesszük, hogy ha leánygyermekről van szó, és ő is 40 éves kora körül esik teherbe, akkor az édesanyja nyolcvan esztendős lesz, vagyis inkább dédnagymama korú, mint aktív nagymama. Ezek nem kőbe vésett törvényszerűségek, de az eddigi praxisom során számos hasonló esettel találkoztam. A legfájdalmasabb, ha az idős nagymama nem is éli meg unokája születését.

Az persze egy teljesen más ok-okozati összefüggés, ha nem esik egykönnyen teherbe az áldott állapotra vágyó nő. Önhibáján kívül várakozik, illetve a különféle mesterséges beavatkozások miatt tolódik ki a megtermékenyülés, a babavállalás. Egyébként sem varázsütésre fogannak meg a babák. A tervezéshez érdemes 3-6 hónapot hozzáadni, amikor a szervezetet is ajánlatos felkészíteni a fogantatásra, a magzat egészséges kihordására. Ha a nő korábban dohányzott, akkor a dohányzást már minimum fél évvel hamarabb abbahagyni, csakúgy, mint az alkoholfogyasztást, a túlzott kávézást, bizonyos gyógyszerek szedését. A fogamzásgátló tabletta szedését négy hónappal hamarabb be kell fejezni, mint ahogyan a gyermekáldásra készülnek a párok. A szervezet egészségesen tartása a férfiakra is vonatkozik, épp a sperma minősége miatt. Ajánlatos az étkezésen is változtatni, ha az addig nem volt kiegyensúlyozott és egészséges. A dohányzásról, a túlzott alkoholfogyasztásról, bizonyos gyógyszerek szedéséről bizony nekik is le kell mondaniuk. A magzatvédő vitamin szedéséről, aminek szintén meg kell előznie a teherbeesést, mindenki a saját szülész-nőgyógyászával egyeztessen. Léteznek új vélemények, koncepciók ezzel kapcsolatosan. Én kitartok a régi, bevált elmélet mellett.

40 éves kor felett sokszor kevesebb a türelem és több a kihívás

Az is megfigyelhető, hogy azok az anyák, akik 40 éves koruk után szülik a második vagy a harmadik gyermeküket, gyakorta stresszesebbek, több kihívásnak kell megfelelniük, így kevesebb figyelmük, türelmük, értékes idejük marad a legkisebb jövevényre, aki lássuk be, semmiről nem tehet. Ezt se tekintsük általános ténynek. Sokat számít a szociális háttér, a szülők személyisége, s az, hogy önmaguk milyen nevelésben részesültek. Egy 25 éves fiatal nő is lehet csodálatos, figyelmes, türelmes és zseniális édesanya a párjával együtt, hiába nincs meg a 40-45 évesek élettapasztalata.

- Vannak, akik a legelőnyösebb oldalát nézik a késői szülővé válásnak, ami nem más, mint a stabil egzisztencia megteremtése és a felelősebb, tudatosabb életszemlélet. Ha egy kiegyensúlyozott párkapcsolatban a szülők megfelelő anyagi hátérrel, hivatással, munkahellyel rendelkeznek, akkor könnyebben néznek a családalapítás elé. Sokan gondolkodnak így az utóbbi 10-15 évben.

- Ha csak ezt tekintik szempontnak, az helytelen szemlélet. A leendő szülők legyenek lélekben és érzelmileg is felkészültek, az pedig csak plusz előny, ha egzisztenciálisan is rendben van a hátország. Csakhogy ez nem lehet alapja a gyermekáldásnak. Nincs semmi garancia arra, hogy a negyven év körüli vagy idősebb nőknek a párja fogamzó-, illetve nemzőképessége csúcsán van abban az életkorban, amikor azt mondják: „Egyenesben vagyunk, most már jöhet a csemete is!”. Ez nem sakk-matt játék. A természet törvényeit, azt, ami az évek során természetesen végbemegy a szervezetünkben, nem lehet kikerülni, semmisnek tekinteni. Helyesen, egészségesen élhetünk, de a szervezet, a sejtek öregedési folyamatát szinte képtelenség megállítani.

- Sok esetben mégsem ehhez a természetes „rendhez” igazodnak a családalapításra készülő fiatalok, illetve a középkorosztály felé tartók. Az anyagi stabilitás valóban fontosabbnak tűnik.

- Ez igaz, 10-15 éves tendencia. Csakhogy azt senki nem határozhatja meg a házaspárok vagy együtt élők számára, hogy az egészségre nézve alapvető és elsődleges szempontokat helyezzék előtérbe. Noha ez lenne a legfontosabb. Ezt mindenki maga dönti el. Jól vagy rosszul. Reménykedjünk, hogy jól és bölcsen. Az anya és a magzat, az újszülött egészsége mindennél fontosabb, ezt mindenkinek jól kellene értenie, győzködés nélkül. A termékenységi idő tehát nem tolódik ki csak azért, mert a párok stabil alapokat szeretnének teremteni a szülés előtt. Vélhetően jobbak az erre vonatkozó adatok, mint 30-40 éve, nem lehet kijátszani a természet rendjét. A most 35-40 éves, javarészt családos nőknek és férfiaknak a világra jövetelét az édesanyjuk még bátran vállalta 20-25 éves korában, és senki nem csodálkozott azon, hogy micsoda bátor ez az asszony! Ez volt a természetes.

Sőt! Annak idején, sajnálkozva néztek azokra a párokra, akiknek a házasságkötésük után pár évvel még nem született meg az első gyermekük. Ők is eljártak a tanácsadásokra, vizsgálatokra, ellenőrzésekre, konzultáltak a jól képzett védőnőkkel, nőgyógyászokkal, és többségük fegyelmezetten és boldogan viselte az áldott állapot kilenc hónapját. Mostanra – tisztelet a kivételeknek , sajnos nagyot fordult a világ. Előbb a hatalmas ház és a kocsi, a karrierépítés, majd utána jöhet a baba.

- A női kockázati tényezők mellett a sárgatesthormon-termelésre gondolok, épp 40 éves kor felett tekintettel kellene lenni erre is. Ez egyebek mellett a petesejtek öregedését is jelenti, mint ahogyan a férfiak spermiumtermelődése, s a hímivarsejtek minősége is romlik az életkor előrehaladtával.

- A férfiak, ha szerencsés potenciális képességgel rendelkeznek, hetven éves koruk felett is képesek megtermékenyíteni a nőt, ha a nő még nem lépett a klimax időszakába, amikor a havi, rendszeres menzesze végleg elmarad, és nem képes megtermékenyülni. A nők több petesejttel születnek, mint amennyi a menstruációtól a menopauzáig megérik. A petesejtek azonban mindig a nők életkorának megfelelő minőségűek, illetve életkorúak. Öregek vagy fiatalok. Negyven év felett valóban nem mindig stabil a menstruációs ciklus, a sárgatesthormon nem mindenkor működik kifogástalanul és „vezényszóra”, ez viszont megakadályozhatja a megtermékenyülést. Ha nincs ezzel összefüggő akadály, további kérdést vet fel, hogy a petesejt megfelelően beágyazódik-e, s ha igen, a baba jól fejlődik-e a kilenc hónap alatt. Sok esetben előfordulhat 40 éves kor felett a korai magzatelhalás. Ezzel együtt a férfiak életkorának múlásával a spermium minősége is gyengébb, és száma kevesebb lesz. Vagyis, az áramlásba mind több olyan hímivarsejt kerül, ami a fogamzásra képes hölgy számára értéktelen a nemzés szempontjából. Kutatások igazolják azt is, hogy a 45 év felettiek spermája okozója lehet néhány domináns öröklődésű kromoszómabetegségnek. Bizonyított, hogy az autizmus spektrum zavar előfordulása az ő gyermekeik esetében gyakoribbá válik. Ez pedig arra figyelmeztet, hogy nem csupán az anya életkora a döntő a családalapítás során. A meddőségi szakemberek, a nőgyógyász szakorvosok és a demográfusok is aggódva figyelik, hogy merre tart ez a megváltozott gyermekvállalási folyamat.

A KSH adatai szerint
  • A 30 esztendős nők esetében a fogamzást, a teherbeesést követően 87-90 százalék az esély, hogy az anya kihordja és megszüli a gyermekét.
  • 36 évesen ez az arány már rosszabb, 80 százalék.
  • 41 éves korban pedig 60 százalékra csökken az esély.
  • 42-45 évesen már nagyobb a vetélések aránya, mint az élve születéseké, így a veszélyeztetett terhesség kialakulása is nagyobb.

Az életkor előrehaladtával ez az arány sajnos rosszabb lesz. Negyven éves kor felett tudatosan kell készülni az áldott állapotra. Hamis az a megállapítás, hogy a késői babavállalás, illetve terhesség javít a nők kondícióján, és jobb állapotban tartja az egészségüket.

Ezek a cikkek is érdekelhetik

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
Orvos szakértő: Dr. Szikszay Tamás, szülész-nőgyógyász–pszichológus főorvos

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Támogatott tartalom - Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Kiss György, szülész-nőgyógyász

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Kiss György

Dr. Kiss György

Szülész-nőgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen