Mikor vállaljunk gyereket?

szerző: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus - WEBBeteg
megjelent:

Tinédzser éveink és fiatal felnőtt korunk egy jelentős részét töltjük azzal, hogy elkerüljük a nem kívánt terhességet. A biológia órán és a szexuális felvilágosító előadásokon is csak azt halljuk, hogyan kell védekezni a teherbe esés ellen.

Majd egyszer csak kinyitjuk a szemünket, 35 évesek vagyunk, és az orvos azzal fenyeget, hogy lassan lejár az a híres biológiai óra. A család és a környezet sokszor szintén nem segít, mert a 20-as években gyereket vállalni „túl korán”, de 30 felett már hirtelen nagyon sürgető. Van-e ideális időpont a gyerekvállalásra? Fel lehet erre készülni lélekben? Hogyan tudjuk, hogy valóban gyerekre vágyunk és nem csupán a társadalmi nyomásnak akarunk megfelelni?

Kapunyitási pánik

A mai fiatalok egészen más helyzetben vannak, mint a korábbi generációk tagjai. Régen egyértelműbb és egyenes utak voltak mind a karrierben, mind pedig a magánéletben. Sokan ugyanabban a házban, munkahelyen és párkapcsolatban élték le az életüket, nem volt annyi választási lehetőség. Ehhez képest manapság a fiataloknak sokkal több lehetőségük van minden téren, ami részben előny, de részben hátrány is. Ha nem tetszik az egyetemi szak, amit elkezdtek, akkor könnyedén átmehetnek másikra, de számos külföldi lehetőség is van, hiszen kitárult a világ, és gyakorlatilag bármelyik pontján szerencsét lehet próbálni akár dolgozni, akár tanulni szeretne az ember.

Mindeközben nemcsak egzisztenciálisan próbálnak egyről a kettőre jutni, hanem a párkapcsolat és a családalapítás is fontos szerepet kap. Nem kell eltitkolni, ha más nemhez vonzódnak vagy valami mást szeretnének, ami felszabadító érzés, de közben kihívásokkal teli út is. A legtöbben egyszerre szeretnének megfelelni a legtöbb szerepnek, azaz utazgatni és megismerni a világot, diplomát szerezni, biztos és jól fizető állást találni, amiben lehetőség van a fejlődésre, saját lakást, autót és lehetőleg boldog párkapcsolatot is magukénak tudni. Ezeket mind időben egyszerre birtokolni nagyon nehéz feladat, mégis rengetegen küzdenek ezekkel az ambivalens elvárásokkal, ami nem véletlenül jár szorongással. Nehéz priorizálni és eldönteni, melyikkel is érdemes kezdeni, például mikor és kivel van itt az ideje a családalapításnak.

Régen és ma

Nem is olyan régen egy 28 éves nő már vénlánynak számított, míg ma egyáltalán nem ritka, hogy valaki 40 évesen vállaljon gyereket, de a médiában látjuk, hogy ez akár 50 évesen is lehetséges. A mai világban, ha valaki 30 éves kora előtt lesz szülő, akkor azt mondjuk, korán tette. A biológiai órát gyerekvállalás esetében az orvosok nőknél 35 éves kor körül szokták meghúzni, de ez ma már egyáltalán nem kőbe vésett. A nők átlagéletkora egyre jobban kitolódik, így ma egy 40-50 éves nő sokkal fiatalabb, mint néhány évtizeddel ezelőtt és nem a botox miatt. Nagyobb hangsúlyt fektetünk a táplálkozásra, a mozgásra, így ezek mind befolyásolják a petesejtek minőségét és az egészséges várandósságot.

Mi a helyzet a férfiakkal?

Ebből a szempontból sokszor figyelmen kívül hagyjuk a férfiakat, pedig az a híres biológiai óra náluk is ketyeg. A nőknél ez sokkal egyértelműbb, hiszen a menopauza után már nem képesek megtermékenyülni, míg a férfiak szervezete soha nem hagyja abba a spermiumok termelését. Ugyanakkor ezek száma és minősége azért az életkor előrehaladtával szintén romlik. Nem beszélve arról a tényről, hogy bár kihordaniuk nem nekik kell a kisbabát, de egy csecsemő gondozása, pl. emelgetés, éjszakázás vagy egy nagyobb gyerek körüli feladatok azért fizikálisan is megterhelők lehetnek, amiben igencsak számít, hogy valaki hány éves vagy legalábbis mennyire fitt.

Ideális kor

Jogosan merül fel a kérdés, hogy most akkor a 20-as, 30-as vagy inkább a 40-es éveinkben vállaljunk-e gyereket. Ám sajnos, mint sok mindennel kapcsolatban, itt sincsen egyértelmű válasz, és mindenkinek a saját élethelyzetét kell mérlegelni. Minden életkornak vannak előnyei és hátrányai is.

Ha fiatalon leszünk szülők, akkor sok időt tölthetünk a gyermekünkkel, jó eséllyel találkozunk még az unokáinkkal és akár a dédunokáinkkal is. Energikusabbak vagyunk, talán egy kicsit lazábbak is, ami szintén lehet előnyös. Másik oldalról viszont érezhetjük úgy, hogy nem éltünk és szórakoztunk még eleget, hátra van még a tanulás vagy a karrierépítés, ami később egy kisgyerekkel esetleg nehezebb lesz. Egyre többen vannak azonban olyanok is, akik egy csecsemő mellől kezdenek bele valami újba, mondjuk egy régóta dédelgetett álom megvalósításába.

Az életkorral azonban jó eséllyel bölcsebbé és tapasztaltabbá is válunk, ami nagy előny lehet a gyerekekkel kapcsolatban is. Valószínűleg már sok mindent kipipáltunk az életben, így talán könnyebb megérkezni a szülői szerepbe is, ami most más típusú figyelmet igényel tőlünk, mint mondjuk a karrierünk.

Miért nehéz meghozni a döntést?

Az emberek egy része ösztönösen érzi, hogy szeretne valamikor gyereket, de sokszor az időpont kérdéses. Ennek számos oka lehet, például a megfelelő partner megtalálása.

Olyan is van, hogy valaki azt érzi, nem szeretne, de aztán megismer valakit, aki ezt megváltoztatja benne.

Másokat a karrierépítés, az utazások, esetleg egészségügyi és meddőségi problémák akadályoznak abban, hogy gyermekük lehessen. De állhatnak a háttérben transzgenerációs traumák és megoldandó feladatok, amiket először fel kell dolgozni ideális esetben egy pszichológussal ahhoz, hogy a gyermekáldás bekövetkezzen.

Emellett egyre többen vannak a tudatosan gyermektelenek is, akik egyáltalán nem akarnak szülővé válni. Ennek hátterében sokszor a klímaszorongás áll, hogy erre a világra nem akarnak utódot hozni, vagy egészen egyszerűen más dolgok élveznek elsőbbséget az életükben, és ezt a fajta szabadságot nem kívánják feladni, ami szintén rendben van és nagyfokú önismeretre vall.

Mikor mondjunk IGEN-t

Mindenki története, hozott mintái, párkapcsolata és élethelyzete egyedi, ezért lehetetlenség meghatározni, hogy kivel és mikor van itt az idő. Míg Magyarországon hivatalosan csak a heteroszexuális párok vállalhatnak gyereket, addig sok nyugati országban azonos nemű párok vagy egyedülálló nők is szülővé válhatnak a reprodukciós eljárásoknak köszönhetően.

Sokféle oka lehet annak, hogy valaki miért szeretne gyereket. Ha bizonytalanok vagyunk, akkor érdemes átgondolni, minket mi motivál vagy éppen mi aggaszt. Az olyan okok, mint a „kapcsolat megmentése” vagy „legyen valaki, aki gondoskodik rólunk öreg korunkban” nem feltétlenül elég erős érvek. Egy gyerek az ilyen problémák megoldására nem garancia. Sőt. Egy gyerek érkezése a családba mindig egyfajta normatív krízis is, ami a legbiztosabb lábakon álló párkapcsolatot is kicsit a feje tetejére állítja. Ennek ellenére gyermeket várni, majd látni felnőni óriási csoda, de egyúttal hatalmas felelősség is, ami egy életre szól. Mindenkinek saját magának kell eldönteni, hogy mit bír el. Ha attól fél, hogy a kapcsolat megromlik vagy elveszítheti a párját, akkor javasolt a párterápia gyerektől függetlenül is. Nem csak akkor kell szakemberhez fordulni, ha már ég a ház, mert sokkal hatékonyabb még előtte rendbe tenni az esetleges problémákat. Ha az öregségtől félünk, érdemes átgondolni, milyen alternatívák állnak rendelkezésünkre, ki vagy mi lehet majd a segítségünkre később.

Az is előfordulhat, hogy valaki egyáltalán nem szeretne gyereket, de mégis annyira fontos neki a másik, hogy igent mond rá. Ez később szintén lehet feszültségforrás, mégsem jelenti azt, hogy az illető nem állított fel az életében egy fontossági sorrendet. Próbáljunk ezért határokat húzni, és leválasztani a saját érzéseinket mások és a társadalom elvárásaitól, mert ez egy olyan kérdés, amiben más nem dönthet helyettünk. Ha a partnerünkkel nem vagyunk közös nevezőn, akkor pedig érdemes sokat beszélgetni, kompromisszumot keresni (pl. meddig várjunk), és ha nem járunk sikerrel, akkor segítséget kérni.

Tovább Gyerekszülés 40 felett - Mik a veszélyei?

Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológusForrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus

Cikkajánló

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Kiss György

Dr. Kiss György

Szülész-nőgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen