Véradással nem csak segíthet másokon, de egészséges is

szerző: Prof. dr. Blaskó György, véralvadási szakértő, belgyógyász, klinikai farmakológus - Trombózisközpont
megjelent:

Bizonyára nem kell sokat magyarázni azt, hogy miért is érdemes időközönként véradásra járni. Azonban egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint azon túl, hogy ezzel akár életeket is menthetünk, még az egészségünket is óvjuk. Hogy pontosan miért, arról prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája beszélt.

A véradás amellett, hogy másokon segíthet, csökkenti a szívinfarktus és a rák kialakulásának kockázatát. A szakemberek úgy gondolják, hogy ez a csökkent vas szintnek tudható be, mivel minél magasabb koncentrációban találhatók meg a vörösvértestek, a vér viszkozitása annál „masszívabb”. Emellett a magas vas szint felgyorsítja a koleszterin oxidációs folyamatait, ami hatással lehet a vér sűrűségére, tömörségére, így ezáltal nagyobbá válik a súrlódás, ahogy az az ereken áthalad, emiatt pedig a vörösvértestek nagy mértékben deformálódhatnak.

A Journal of the American Medical Association megjelent tanulmányban be is bizonyították a véradás pozitív hatását, ugyanis azoknál a 43-61 éveseknél, akik félévente adnak vért, jelentősen – 88 százalékkal- csökken a szívinfarktus és a stroke kockázata.

„Sokan azt hiszik, hogy a vasat nem lehet túl adagolni, pedig ez egyáltalán nincs így. A vasionok ugyanis elég toxikusak, és ha felhalmozódnak a májban, létrejön a hemosiderosis jelensége, ami erősen májkárosító. Bár a véradás valóban jó hatású lehet, de nem azért, mert egy kis vasat vesztünk, hanem azért, mert a vérlebocsátás egy inger a csontvelőnek, hogy dolgozzon, és képezzen új vörösvértesteket. Viszont azt nem árt hozzátenni, hogy a vas szint csökkentése és az infarktus közötti kapcsolat nem teljesen megalapozott, mivel ezek a tanulmányok nagy betegpopulációkon alapszanak, így érdemes ezeket fenntartásokkal kezelni.”- mondja a szakember.

A vasmérgezés

Talán nincs olyan otthon, amelyben ne lenne megtalálható legalább egy fajta táplálékkiegészítő. A marketingfogások tengerében azonban, eltűnik a túladagolásból származó veszélyek taglalása. Nagyobb dózisban a vas különösen veszélyes lehet – akár heveny, akár idült túladagolásról van szó. Nagy mennyiségben a vas is mérgező - Vasmérgezés.

A magas vas szintet a rákkal is összefüggésbe hozták

A Journal of the National Cancer Institute-ban megjelent tanulmány szerint a véradásnak ezen kívül van még egy jó hatása, mégpedig az, hogy csökkenti a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát. Ugyanis a magas vas szintet a rákkal is összefüggésbe hozták, mégpedig azért, mert a túl sok vas megnöveli a szabadgyökök mennyiségét a szervezetben, ami pedig különböző daganatok megjelenéséhez vezethet.

„A vas valóban hozzájárul a szabadgyökök képződéséhez, de ezt a szervezetünkben számos rendszer gátolja meg. A rákot nem feltétlenül, - sőt, biztosan nem- csak a szabadgyökök okozzák.”- teszi hozzá prof. dr. Blaskó György, véralvadási specialista.

Tévhitek a véradásról

Egyetlen véradással 3 ember életét lehet megmenteni, ráadásul az adott vér teljes vérként, vagy részeire bontva (vörös vértest, plazma, trombocita) adható, attól függően, mire van szüksége a betegnek.Ennek ellenére rengeteg mítosz kering a véradással kapcsolatban. Ezekről rántjuk most le a leplet. 11 tévhit a véradásról.

(Trombózisközpont - Prof. dr. Blaskó György, véralvadási szakértő, belgyógyász, klinikai farmakológus)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Tóth András, újságíró
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Ujj Zsófia Ágnes

Dr. Ujj Zsófia Ágnes

Belgyógyász, hematológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Mucsi Orsolya

Dr. Mucsi Orsolya

Belgyógyász, Hematológus

Budapest