A vércukormérőt félreértelmező rezidens esete a gyakorlati képzés hiányosságait mutatja

MTI
megjelent:

Egy év felfüggesztett fogházra ítéltek első fokon, nem jogerősen egy orvosi ügyelete alatt rezidensként hibázó budapesti orvost, akinek a félrekezelt betege meghalt.

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint a vércukormérő jelzését félreértelmező rezidens esete is arra vezethető vissza, hogy az orvosképzésből hiányzik a mindennapi sürgősségi ellátáshoz szükséges gyakorlati készségek ellenőrzött elsajátíttatása.

A XVIII-XIX. kerületi bíróság csütörtökön kihirdetett döntésében foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt mondta ki bűnösnek az orvosnőt és az egy év, két évre felfüggesztett szabadságvesztés mellett két évre eltiltotta hivatása gyakorlásától is - közölte honlapján a Fővárosi Törvényszék.

A védelem felmentésért fellebbezett, így a büntetőper várhatóan a Fővárosi Törvényszéken folytatódik majd másodfokon.

A tényállás szerint az orvosi ügyeletet ellátó fiatal rezidenst tavaly februárban kihívták egy rosszullétre panaszkodó inzulinos cukorbeteghez. A vádlott nem tudta értelmezni a vércukorszintmérő jelzését, azt hibaüzenetnek gondolta, miközben a műszer valójában nagyon magas szintet jelzett. Az ügyeletes cukros vizet itatott a férfival, nyugtató injekciót adott be neki, majd távozott. Amikor nem sokkal később másodszor is riasztották az egyre rosszabb állapotba kerülő beteghez, a segédasszisztens jelezte, hogy mit jelent a műszer jelzése, mire a vádlott a helyszínről esetkocsit kért, de a beteg a járműben életét vesztette.

Naponta sérül a betegbiztonság

A büntetőperben korábban meghallgatott szakértők szerint a rezidens nem is láthatott volna el önállóan, felügyelet nélkül ügyeleti munkát, ugyanakkor a vádlott szerint ez Kispesten nem rendhagyó eset.

A vádlott a korábbi tárgyaláson elmondta: 2009-ben végezte el az egyetemet, 2010 februárjában kezdett el dolgozni a kerületi orvosi ügyeletet biztosító cégnél. Mivel más rezidensek is dolgoztak ott ügyeletesként, azt gondolta, hogy az orvosi egyetem elvégzése után ezt ő is elvállalhatja.

A vádlott azt mondta, sajnálja a történteket, de nem érzi magát bűnösnek. Elmondta, hogy a műszer használatára az egyetemen nem tanították meg, és a kerületi orvosi ügyeletet biztosító egészségügyi szolgáltató cég sem készítette fel rá.

A védelem az esettel összefüggésben felhívta a figyelmet a rezidensképzés problémáira.
Naponta sérül a betegbiztonság: hiányosságok az orvosképzésben, ellenőrizetlen gyakorlati oktatás.

A munkáltató felelőssége

Papp Magor kiemelte: mind a kórházi, mind a háziorvosi ügyeletekben a felügyelet nélküli munkavégzésnél felmerül a munkáltató felelőssége. Ugyanakkor megjegyezte: a kórházakhoz hasonlóan a háziorvosi szolgálatok vezetői is orvoshiánnyal küzdenek.

Ettől függetlenül minden szereplőnek a biztonságos betegellátás garantálása kell legyen az elsődleges - jegyezte meg Papp Magor. Ezért ha az egészségügyi szolgáltatók nem tudnak elegendő megfelelő végzettségű kollégát foglalkoztatni, akkor gondoskodniuk kell arról, hogy a munkavállalóik minden szükséges gyakorlati készséget elsajátítsanak.

Papp Magor elmondta: a háziorvosi ügyeletek ellátásában igen nagy számban vesznek részt friss diplomás rezidensek, nélkülük "azonnal le lehetne húzni a rolót, mert csak szakorvosokkal nem megoldható a magyarországi háziorvosi ügyeleti ellátás".

Sürgősségi licencvizsga

A rezidensszövetség elnöke szerint két irányba lehet elmenni: az egyik, hogy szigorítják a jogszabályok betartását, hogy mindenhol van-e szakorvos, biztosított-e az előírt szakorvosi felügyelet. Viszont ekkor napok alatt működésképtelenné válna az ellátórendszer - jelentette ki Papp Magor.

Ezért a jelenlegi keretek között elsősorban a gyakorlati készségek lehető leggyorsabb elsajátításával lehetne garantálni a biztonságos betegellátást. Ezzel kapcsolatban - mások mellett a rezidensszövetség közreműködésével - már el is készült egy szakmai anyag, amelyben azt javasolják, hogy a háziorvosi ügyeleti ellátás feltételeként egy - állam által támogatott - néhány nap alatt elvégezhető, úgynevezett sürgősségi licencvizsgát kelljen megszerezniük az orvosoknak - közölte Papp Magor.

(MTI)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Tänczer Tímea, diabetológus
Diabetes - Dr. Hidvégi Tibor, belgyógyász, diabetológus, lipidológus
Diabetes - Dr. Kis János Tibor
WEBBeteg - Dr. Felszeghy Enikő, gyermekgyógyász, endokrinológus
Budai Endokrinközpont - Dr. Bibok György, diabetológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Bujdosó Balázs

Bujdosó Balázs

Igazságügyi pszichológus, igazságügyi gyógypedagógus