Mire való a mellkasröntgen?

Milyen betegségek felismerésére alkalmas szűrővizsgálatként, illetve milyen tünetek jelentkezésekor, milyen betegségek gyanújánál szokták kérni ezt a vizsgálatot?

A mellkas-röntgenvizsgálat és típusai

Mint a neve is utal rá, olyan röntgenvizsgálatról van szó, amely a mellkas vizsgálatára szolgál. Leegyszerűsítve „tüdőröntgen”-nek is szokták nevezni, de ez azért nem pontos, mert nemcsak a tüdő ábrázolódik rajta, hanem a rekeszizom, a szív, a mellkasi erek, a gátorüreg (mediastinum) tartalma, a csontos mellkasváz, valamint bizonyos mértékig a gerinc is. A levegőtartalmú ép tüdőszövet nem ad röntgenárnyékot, vagyis a röntgenképen „fekete”; az egészséges tüdő rajzolatát a benne futó erek adják. A kóros elváltozásokat legtöbbször a nagyobb sugárelnyelődés mutatja meg (ezek a felvételeken a tüdőn belül világosabb részek), de más esetekben – pl. tüdőtágulás, légmell – a levegőtartalom fokozódása miatt az elnyelődés relatíve csökken, így a felvételen ezek sötétebb területekként jelennek meg.

Hogyan készül a mellkasröntgen?

A mellkasröntgen, ami a leggyakrabban végzett röntgenvizsgálat, technikailag háromféle eljárást foglal magában. Ezek a következők: a nagyméretű mellkasfelvétel, az ernyőképszűrő vizsgálat és a mellkas-átvilágítás.

A magas felbontással készülő nagyméretű mellkasröntgent hosszú évtizedeken keresztül a teljes mellkast lefedő, nagy röntgenfilmre készítették (illetve egyes helyeken készítik ma is), de az utóbbi évtizedekben egyre elterjedettebb a digitális röntgentechnika, amely során a filmet elektronikus detektorok helyettesítik és a felvételt digitálisan, számítógépes rendszerben tárolják el, ennek számos előnyét kihasználva.

A hagyományos röntgenfilm mindig drága volt, ezért a tömeges szűrésre a hosszú távon sokkal olcsóbb ernyőképszűrés terjedt el, amelynél a röntgenárnyék egy fluoreszkáló ernyőn keletkezik, és annak képét egy jóval kisebb fotófilmre exponálják. Ezek a filmfelvételek könnyebben kezelhetők, jóval kisebb helyen tárolhatók, egymással könnyen összehasonlíthatók, azonban a felbontóképességük elmarad a nagy formátumú felvételekétől.

Az átvilágítás folyamatos röntgensugárral történő megtekintés egy képernyőn, a CT elterjedése előtt nagyobb szerepet kapott a diagnosztikában. Minthogy a beteg a vizsgálat közben az orvos kérésének megfelelően elfordulhat, légzőmozgásokat is végezhet, elsősorban a rekeszmozgások megfigyelésére, másrészt a felvételeken összevetülő árnyékok elkülönítésére lehet alkalmazni. A felbontóképessége elmarad a nagyfilmes rendszerekétől.

A mellkasröntgen-felvétel minden esetben legalább egy „szemből”, álló helyzetben készülő expozíciót jelent. A szívárnyék torzulásának elkerülése érdekében a röntgensugár hátulról előre halad. A szűrővizsgálatokat leszámítva, ez csaknem minden esetben kiegészül egy oldalirányú felvétellel is, ami más területeket ábrázol jobban. (Rossz állapotú betegek esetén a felvétel ülő vagy fekvő helyzetben, illetve kórházban a betegágyban is készülhet, utóbbi a „helyszíni” mellkasfelvétel; ezeknél a sugár elölről hátrafelé halad, és több okból az ilyen felvételek nem teljes értékűek.) A felvételeket mély belégzésben kell készíteni, ez alól a légmell gyanúja lehet a kivétel.

A csontok (bordák, kulcscsontok, lapockák, csigolyák) a mellkasfelvételeken ugyan ábrázolódnak, de bármilyen elváltozásuk gyanúja esetén további, más típusú felvételekkel vizsgálandók.

Mik a mellkasröntgen előnyei és hátrányai?

Az előnyök közé tartozik, hogy széles körben elérhető, minden kórházi és rendelőintézeti röntgenosztályon alapvető vizsgálat, eredménye gyorsan elkészülhet, a páciens számára minimális sugárterhelést jelent.

Hátránya, hogy a milliméteres térbeli felbontóképessége ellenére a felvételen az egy irányba eső képletek és elváltozások összegződnek, ezért pl. a 10 mm alatti gócok ábrázolódása bizonytalan. Másik korláta, hogy a tüdőtérfogat akár 30-40%-a is más mellkasi képletek (szív, nagyerek, rekesz, csontok) árnyékaival összevetül, így azok a területek nem vagy alig értékelhetők. Kevéssé érzékeny például a mellkasban mélyen elhelyezkedő nyirokcsomók vizsgálatára. Mindezek a hátrányok a CT-vel kiküszöbölhetők.

Mire való a mellkasröntgen? Milyen betegségek gyanújánál szoktak mellkasröntgent kérni?

Ahogy említettük, számos esetben a mellkasröntgen az alapvizsgálat.

Szűrővizsgálatként az érvényes előírásoknak megfelelő korcsoportokban, illetve körülmények fennállásakor, elsősorban a tbc-s fertőzés irányában alkalmazandó. Bizonyos munkakörökben a munkába állás előtt, illetve kórházi befekvések során és tervezett műtétek, beavatkozások előtt is elvégzik. Bár a tüdőszűrés fő célja a tuberculosisos fertőzések kiszűrése, nem elhanyagolható a szerepe a daganatos betegségek korai felismerésében sem.

Bizonyos tünetek jelentkezésekor, így láz, köhögés, vérköpés, légszomj, a mellkasi fájdalmak egyes típusai esetén is indokolt elvégezni ezt a vizsgálatot. A betegségek, kóros állapotok gyanúja közül elsősorban a fertőzések, gyulladásos folyamatok (tüdőgyulladások), a mellhártyagyulladás és más eredetű mellüregi folyadékképződés, légmell (pneumothorax), daganatok és áttétek, foglalkozási eredetű tüdőbetegségek (pl. szilikózis), balesetek, belélegzett vagy sérülésből eredő idegen test keresése képezik a vizsgálatok javallatát. Kórházi körülmények között, egyes beavatkozások (pl. centrális véna kanülálás, pacemaker-beültetés, mellkasi műtétek stb.) után is el kell készíteni. Sok esetben a már ismert elváltozás, kóros állapot követése is a javallatok közé tartozik.

A keringési rendszert érintően a szív megnagyobbodása és kóros alakja, a kisvérköri artériák és vénák tágassága, a tüdőben a szívelégtelenség (kisvérköri pangás) jelei is megítélhetők a mellkasröntgen-felvételeken, vagyis ilyen irányban is kell a vizsgálatot értékelni.

Valamennyi felsorolt esetben a röntgenvizsgálat érzékenysége és pontossága behatárolt, így a szív esetében kóros eltérések gyanúja esetén ultrahangra mindenképp szükség van, de további képalkotó vizsgálatok is következhetnek. A tüdő és a mellkas lágyrészeit érintő elváltozások pontosítása céljából, vagy olyan esetekben, amikor a mellkasröntgen a megalapozott gyanú ellenére sem mutat ki kóros eltérést, leginkább CT-vizsgálatra kerülhet sor.

Vannak olyan esetek, amelyeknél a mellkasröntgentől nem várható megfelelő diagnosztikai eredmény, így ez a diagnosztikai lépés kihagyható, és elsőként CT (speciális esetekben MR) végzendő. A leggyakoribb ilyen esetek közé tartozik a tüdőembólia vagy a fő verőér (aorta) repedésének gyanúja. Súlyos mellkasi vagy kombinált sérülések esetén is az első vizsgálat a CT.

Ha a klinikai gyanú olyan betegségre utal, aminél a jellemző elváltozások a röntgenfelvételen várhatóan nem láthatók, csak CT-vel jeleníthetők meg, szintén a CT válik fontosabbá. Ilyenek például az olyan krónikus tüdőbetegségek, amelyeknél apró gócok, vékony kötegek és gyengén sugárelnyelő területek („tejüveg-homály”) keresendők, illetve ezek eloszlása, fajtája is fontos szempont a diagnózishoz.

Tovább

• A mellkas-CT szerepe a tüdőrák korai felismerésében
• Tüdőszűrés - Mikor kötelező, mikor ajánlott?
• Tüdőnk egészsége: röntgen, CT vagy MR?

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Laki András, radiológus