Passzív dohányzás: Halálos betegségeket is okozhat

MTI
megjelent:

Világszerte, évente több mint 600 ezren esnek áldozatául a dohányosok szokásának, közülük 165 ezer gyerek.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakemberei, a The Lancet című tudományos folyóiratban számoltak be az átfogó kutatásról, amely első alkalommal pásztázta globálisan, a passzív dohányzás hatását.

A felmérésből kiderült, világszerte a gyerekek 40, a férfiak 35, és a nők 33 százaléka szenvedi el akaratlanul a dohányfüstöt. A WHO becslései szerint, 379 ezren az ebből adódó szívbetegségben, 165 ezren légúti megbetegedésekben, mintegy 37 ezren asztmában, 21 ezernél is többen pedig tüdőrákban halnak meg.

A kutatók 2004-es adatokat vettek figyelembe, mert ennél frissebb számok nem állnak rendelkezésre a megfigyelt 192 országban. A passzív dohányzás leginkább nőket sújtja, a mások cigarettafüstje miatt meghaló emberek 46 százaléka nő. A gyerekek és a férfiak aránya 28, illetve 26 százalék. A gyerekek mindenekelőtt a fejlődő országokban vannak kitéve veszélynek. A bolygó szegény országaiban különös veszélyt jelent, hogy a passzív dohányzás, kéz a kézben jár a fertőző betegségekkel.

Nikotinfüggőségi teszt
Azt állítja, nem dohányzik? Csak alkalomadtán, netán szórakozó helyen gyújt rá? A teszttel megtudhatja, hogy csak áltatja magát, és komoly nikotinfüggőségben szenved, vagy tényleg le tudja tenni a cigarettát.
Nikotinfüggőségi teszt kitöltése

(MTI)

Cikkajánló

A női ciklus
A női ciklus

Milyen folyamatok zajlanak le?

Cukorbetegség
Cukorbetegség

Lábápolás és szerveink védelme.

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg összeállítás - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Hangonyi Csilla

Dr. Hangonyi Csilla

Tüdőgyógyász, allergológus