Memóriagondjai vannak? Lehet, hogy magas a vérnyomása!

szerző: Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista - Trombózisközpont
frissítve:

Olykor mindenkivel megesik, hogy nem jut eszébe egy név, egy telefonszám, illetve az, hogy hová is tette a kocsikulcsot. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, magasvérnyomás-specialista szerint, ha ez túl gyakran megismétlődik, akkor könnyen lehet, hogy memóriagondjai hátterében magas vérnyomás áll.

Demenciához is vezethet a magas vérnyomás

45 év felett a kezeletlen magas vérnyomás memóriaproblémákhoz vezethet-állítja egy friss tanulmány. A kutatás szerint ez leginkább a diasztolés érték kiugrásának tudható be, hiszen ennek minden 10 pontos növekedése 7 százalékkal megnöveli a kognitív problémák kialakulását. Természetesen az eredményeket több tényező is befolyásolja, mint például az illető életkora, iskolázottsága, koleszterinszintje, dohányzik-e, illetve egyéb betegségei (pl. cukorbetegség).

Dr. Kapocsi Judit azonban hozzáteszi, nem csak a diasztolés, hanem az agyi kiserek károsítása révén a szisztolés vérnyomás emelkedés is memóriazavarokhoz vezethet. Így tehát, hogy elkerülhető legyen később a demencia - melynek a memóriazavarok az előfutárai lehetnek -, elengedhetetlen a vérnyomás normalizálása.

Ezt olvasta már? Memóriazavar, demencia, elbutulás...

Így teszi tönkre az ereit a magas vérnyomás

„A tartós vérnyomás emelkedés az ér belső felszínén első lépésben egészen apró sérüléseket eredményez. Ez egy idő után oda vezet, hogy fokozódik az ér-összehúzódást eredményező anyagok termelődése, melynek hatására az ér belső felszínén egyenetlenség jön létre, ami kis vérrögök képződéséhez, illetve az érfal meszesedéséhez vezethet.”- magyarázza dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás-specialista.

Természetesen ez a test bármely részén bekövetkezhet, viszont amennyiben az agy erei sérülnek, úgy az nem jut elegendő energiához és oxigénhez. Ennek hatására az ott lévő sejtek károsodnak, rosszabb esetben elhalnak, és ez úgynevezett vaszkulásris demenciához vezethet, mely megmutatkozhat memóriazavarban, koncentrációs-koordinációs- illetve kommunikációs nehézségekben.

Előzze meg állapota gyors romlását

Dr. Kapocsi Judit szerint előfordulhat, hogy az agyban visszavonhatatlan nyomokat hagyó sérülés következik be, de az esetek egy részében a kitartó gyógytorna, beszéd-gyakorlás stb. jelentős javuláshoz vezethet, mint ahogy a vérnyomás, vérzsírok, vércukor hatékony kontrollja a rosszabbodást megállítja, gátolja.

Éppen ezért, ha el szeretné kerülni a nagyobb fokú szellemi leépülést, úgy a megfelelő életmód mellett gyógyszeres kezelés is szükséges, melynek adagolásáról a kezelőorvos dönt. Fontos megemlíteni, hogy a vérnyomáscsökkentő gyógyszer szükséges dózisa időről időre változhat, így a rendszeres kontroll az alul-és a túlkezelés elkerülése érdekében elengedhetetlen!

Tovább Magas vérnyomás és memóriagondok

(Trombózisközpont - Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista)

Cikkajánló

A szisztolés és diasztolés vérnyomásérték

Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
Magas vérnyomás
Bár a vérnyomásmérés eredményeként kapott mindkét szám fontos, 50 év felett a szisztolés érték nagyobb fontossággal bír. Az emelkedett szisztolés és normális diasztolés vérnyomásérték nagyon gyakori az 50 évnél idősebb korosztálynál.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Hypertonia - Dr. Tislér András
WEBBeteg - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász
Trombózisközpont - Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista
WEBBeteg - Dr. Vincze Dóra, kardiológus
Kardioközpont - Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista
Oxygen Medical - Dr. Babai László, prevenciós szakértő

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest