Fehérköpeny-szindróma: komolyan kell venni

szerző: Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista - Kardioközpont
frissítve:

A fehérköpeny-szindróma az a jelenség, amikor az illető az orvosi rendelőben magas vérnyomást produkál, míg otthon minden visszaáll a normál értékekre. A legtöbben ilyenkor megnyugodnak, miszerint a túlzott stressz okozza az emelkedést, azonban a kutatók óvatosságra intenek.

Magas vérnyomás az orvosnál

A normál vérnyomás viszonylag tág határok közt mozog, hiszen függ az illető nemétől, korától és egyéni adottságaitól is, de általánosságban elmondható, hogy 140/90 Hgmm felett beszélünk magas vérnyomásról, míg 135/85 felett már emelkedett-normális vérnyomásról. Az otthoni és orvosi ellenőrzés komoly jelentőséggel bír, hiszen az esetek többségében semmilyen tünet nem jelzi a hipertóniát.

Létezik azonban egy érdekes jelenség, miszerint egyesek magas értékeket csakis az orvosi rendelőben produkálnak, míg otthoni körülmények közt a vérnyomás a normál tartományon belülre esik. Ekkor úgynevezett fehérköpeny-szindrómáról beszélünk, melyet valószínű az orvos látványa és a stresszhelyzet vált ki. Ez egyfajta ördögi körként is működhet, hiszen akinél egyszer előfordult már ez a jelenség, legközelebb eleve szorongva lép be a rendelőbe, tehát már magasabb értékről indul.

Az orvosi rendelőben sokaknak ténylegesen magasabb a vérnyomásértéke az otthon mértnél. Statisztikák szerint az emberek kb. 20 százalékánál figyelhető meg a probléma, többnyire nőknél. Ekkor sajnos nehéz megítélni, hogy valódi magasvérnyomás-betegséggel áll szemben a szakember, vagy az idegesség okozza a panaszt.

Jelzésértékű lehet a fehérköpeny-szindróma

A fehérköpeny-szindrómát nem szabad egyből vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel kezelni, ám az is hiba, ha valaki egyáltalán nem törődik vele. Éppen ezért annak, aki az orvosnál magas értékeket produkál, érdemes otthon is rendszeresen mérnie a vérnyomását.

Ha kiderül, hogy csupán a rendelőben ugrik meg a vérnyomás, az azt jelenti, hogy az illető érzékenyebben reagál a stresszhelyzetekre a hétköznapi szituációkban is, a tartós stressz pedig igen könnyen hipertóniához vezethet. Ezért ilyen esetben nem szabad egy-két otthoni, nyugalmi körülmények között mért jó vérnyomásértékkel megnyugtatni magunkat. A fehérköpeny-szindrómát csak akkor szabad kimondani, ha az otthoni vérnyomásértékek igazoltan rendszeresen a normál tartományban vannak.

Lásd még A magas vérnyomás és a stressz

A vérnyomásmérés fontossága

A magas vérnyomás kezeléséről minden esetben több mérés eredménye alapján kell dönteni. Orvosa megkérheti arra, hogy vezessen egy héten keresztül vérnyomásnaplót, naponta feljegyezve több napszakban is a mért értékeket. Otthoni vérnyomásmérés esetén azonban számos tényezővel nem lehet számolni. Elsősorban azzal, hogy a vérnyomás gyakran csak időszakosan emelkedik meg, tehát lehet, hogy éppen a mérés pillanatában normális, máskor viszont kiugrások tapasztalhatók. Az is előfordulhat, hogy éjszaka magasabbak a vérnyomásértékek, amiről természetesen a nappali egy-két mérés nem tájékoztat. Minél többször méri a vérnyomását, az eredmények annál pontosabbak lesznek, egy kutatás szerint a napi 5-6 alkalommal történő mérés adja a megfelelően pontos eredményt.

A legmegbízhatóbb eredményt a 24 órás vérnyomásmérés (ABPM) nyújtja, ahol a napszaki ingadozást is nyomon lehet követni. Választ kaphatunk az olyan kérdésekre, mint hogy milyen vérnyomásértékei vannak a páciensnek a munkahelyén, az egyes napszakokban, fizikai aktivitás során, alvás közben és a fehérköpeny-szindrómától függetlenül. A 24 órás vérnyomásmérés fájdalommentesen zajlik, hiszen csupán annyit jelent, hogy a páciens karján elhelyezett vérnyomásmérőt összekötik egy kis övtáska méretű eszközzel, amit 24 órán keresztül viselnie kell. A műszer 15-30 percenként rögzíti a mért adatokat, amelyeket aztán számítógép segítségével elemezni lehet.

Összefoglalóan: a fehérköpeny-szindróma létező jelenség, de csak akkor szabad figyelmen kívül hagyni a jelzést, ha az otthoni vagy a 24 órás vérnyomásméréssel rendszeresen a normál tartományba eső vérnyomás igazolható.

Ez is érdekelheti A helyes otthoni vérnyomásmérés

Dr. Kapocsi Judit, magas vérnyomás és érkockázat specialistakardiokozpont
Dr. Kapocsi Judit, magas vérnyomás és érkockázat specialista

Cikkajánló

A magzatvíz vizsgálata
A magzatvíz vizsgálata

Az amnioscopia és az amniocentézis.

Sclerosis multiplex
Sclerosis multiplex

A bélmikrobiomuk más, mint egészségeseké.

WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, Dr. Ujj Zsófia Ágnes
Hypertonia - Dr. Tislér András
Trombózisközpont - Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista
WEBBeteg - Dr. Kertész Attila
Kardioközpont - Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Ujj Zsófia Ágnes

Dr. Ujj Zsófia Ágnes

Belgyógyász, hematológus, diabetológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest