A gyerekek vérnyomását is mérni kell

MTI
megjelent:

A magas vérnyomás nemcsak a felnőttek betegsége, hanem már gyermekkorban is elkezdődhet. A szakemberek ezért azt javasolják, hogy 3 éves kortól minden gyerek vérnyomását mérjék, hiszen fájdalmatlan, viszont létfontosságú információkat adhat.

A világ egyik legelismertebb gyermekgyógyászati folyóirata, a Pediatrics közölte David C. Kaelber és Frieda Pickett tanulmányát a gyerekkori vérnyomásmérés fontosságáról. Az amerikai gyermekgyógyászok átnézték a kérdés szakirodalmát,, és tanulmányozták a gyerekek vérnyomásának alakulását növekedésük során.

Az Amerikai Gyermekgyógyász Akadémia és az Amerikai Szív Szövetség közös állásfoglalása már eddig is ajánlotta 3 éves kortól a vérnyomás megmérését minden alkalommal, amikor a gyerek bármilyen okból egészségügyi ellátásra szorul. Ez tehát azt jelenti, hogy egy amerikai gyereknek akkor is megmérik a vérnyomását, ha elmegy fogszabályozásra vagy megnézik a manduláját.

Más a gyermekek vérnyomása, mint a felnőtteké

Rizikótényezők

Fokozott sófogyasztás, elhízás, mozgásszegény életmód, továbbá elsősorban felnőttkorban fogamzásgátló szedése, alkohol-, drogfogyasztás, dohányzás, emelkedett szérum koleszterinszint. Azonban sajnos az utóbbiakat mind gyakrabban tapasztaljuk a 12-13 éves fiatalok esetében, mely a későbbi életkorokban a magasvérnyomás kialakulására veszélyezteti őket.

A vérnyomás azonban gyerekkorban folyamatosan változik.

Növekedés közben fokozatosan emelkedik és serdülő korban eléri a felnőttek vérnyomásszintjét. Az is kiderült, hogy a gyerekek vérnyomása rendkívül ingadozó, a fiúk és lányok vérnyomása között is van különbség és erősen változhat, ha a gyerek fájdalmat érez, vagy bármitől is fél.

Sok egészséges és beteg gyermek adataiból a gyerekgyógyászok nagy táblázatokat készítettek, amelyekben a gyermekek átlagos vérnyomása, kortól, nemtől és testmagasságtól, sőt súlytól függően szerepelt. A 3-18 éves gyerekek vérnyomásának határértékeit, 476 adat formájában rögzítették.

Kaelber és Pickett ezt a táblázatot dolgozta át, egyszerűsítve a számsorokat 64 tételre. Ezek azokat az értékeket jelentik, melyeknél nagyobb vérnyomásadatok további vizsgálatot igényelnek. Ez egyetlen, rövid táblázat, amely a gyermek neme és kora szerint feltünteti az egészséges vérnyomást.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a doktor vagy a védőnő a vérnyomást gyakran nem méri, ha valami más gond miatt viszik a gyereket a rendelőbe. Számításaik szerint, a magas vérnyomás ezért a kicsiknél 75 százalékban nem derül ki időben, pedig ma már közismert, hogy az emelkedett vérnyomású gyerekből sokszor lesz szívbeteg felnőtt.

(MTI)

Cikkajánló

A szisztolés és diasztolés vérnyomásérték

Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
Magas vérnyomás
Bár a vérnyomásmérés eredményeként kapott mindkét szám fontos, 50 év felett a szisztolés érték nagyobb fontossággal bír. Az emelkedett szisztolés és normális diasztolés vérnyomásérték nagyon gyakori az 50 évnél idősebb korosztálynál.
Az aurás migrén
Az aurás migrén

Ön is tehet állapotának javításáért.

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Hypertonia - Dr. Tislér András
Trombózisközpont - Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista
WEBBeteg - Dr. Szauder Ipoly, belgyógyász, kardiológus, hypertonológus
WEBBeteg - Dr. Vincze Dóra, kardiológus
Kardioközpont - Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista
Oxygen Medical - Dr. Babai László, prevenciós szakértő

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest