Időskori magas vérnyomás - Mire érdemes figyelni?

Dr. Bene Orsolya
szerző: Dr. Bene Orsolya, kardiológus - WEBBeteg
frissítve:

Régi tévhit, hogy idősebb korral a magasabb vérnyomás megengedett, részben ennek tudható be, hogy ez a csoport gyakran nem részesül megfelelő kezelésben.

A magasvérnyomás-betegség előfordulása az életkorral egyre nő, a 70 év feletti lakosság körében 3 emberből ketten már biztosan hipertóniásak. Míg 60 év alatt a betegek kb. 40 százaléka éri el a célértéket, 70 év felett ez csak 20-30 százalékban mondható el. Pedig a szövődmények (mint a stroke, infarktus, szívelégtelenség) megelőzése érdekében, ez esetben is javasolt 140/90 Hgmm alatt tartani a vérnyomást.

A kor előrehaladtával a nagyerek egyre meszesebbé, merevebbé válnak, az érfalban a rugalmas rostok aránya megváltozik, ez meghatározza mind a vérnyomás, mind a kezelés sajátosságait.

Az érelmeszesedés befolyásolhatja a vérnyomásmérést

Az artériák, főleg az aorta rugalmasságának csökkenése következtében, a szisztolés vérnyomás növekszik, a diasztolés inkább csökken.

Míg 50 év alatt gyakori az emelkedett diasztolés vérnyomás (az alsó érték 90 Hgmm feletti), az idősebbeknél többnyire izolált szisztolés hypertoniáról beszélhetünk. A magasabb szisztolés nyomás és a nagy pulzusnyomás (a szisztolés és a diasztolés érték különbsége) az erek további károsodását vonja maga után.

A meszes erek következtében tévesen magas értékeket is kaphatunk vérnyomásméréskor.

Mivel a mandzsettát jobban fel kell fújni a keményebb falú artériák összenyomásához, akár 10-50 Hgmm-rel is nagyobb nyomást mérhetünk a tényleges vérnyomásnál. Azoknál a betegeknél, akiknek hipertoniája gyógyszeres kezelésre nem reagál, sőt inkább vérnyomásesésre utaló tüneteik vannak, erre is gondolni kell.

A vérnyomásértékek osztályozása
Kategória
Szisztolés nyomás (Hgmm)
Diasztolés nyomás (Hgmm)
Optimális vérnyomás
< 120
< 80
Normális vérnyomás
120-129
80-84
Emelkedett-normális vérnyomás
130-139
85-89
Kóros vérnyomás - hipertónia
140 <
90 <
I. fokozat (enyhe hipertónia)
140-159
90-99
II. fokozat (középsúlyos)
160-179
100-109
III. fokozat (súlyos hipertónia)
> = 180
> = 110
Izolált diasztolés hipertónia
< 140
> 89
Izolált szisztolés hipertónia
> = 140
< 90
Tudta?
Ha Önnek 55 éves koráig még nem lett magas a vérnyomása, akkor is 90 százalék annak a valószínűsége, hogy az élet során még ez kialakul.

Nehezíti a kezelést a társbetegségek fennállása is

Nehezíti a kezelést a társbetegségek fennállása, romlik a vese- és a májfunkció, így öregkorban a gyógyszerek szervezetben történő lebomlása, kiürülése is módosul, ami a mellékhatások gyakoribb előfordulásához vezethet.

Emiatt, valamint az emlékezőképesség romlása és a rosszabb anyagi helyzet következtében, sokszor elhagyásra kerülnek a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek.

Időskorban romlik a vérnyomásra ható idegi szabályozórendszer működése is, ami ingadozásokhoz, illetve gyors testhelyzet-változásokhoz köthető hirtelen vérnyomáscsökkenéshez, ún. ortosztatikus hipotoniához vezet.

Emiatt szükséges álló helyzetben is megmérni a vérnyomást.

Gyógyszeres kezelés: alapelv a fokozatosság

A fenti eltérések miatt szem előtt kell tartani a gyógyszerek dózisának óvatos, fokozatos emelését. Időskorban bizonyos gyógyszerek, mint pl. a vízhajtók és a kalcium-csatorna blokkolók kedvezőbbek, míg azok a szerek, melyek a pulzusszámot csökkentik, az idősekben gyakran fennálló alacsonyabb szívfrekvencia, szinuszbradikardia miatt kerülendők.

A társuló betegségek fennállása szintén befolyásolja a gyógyszerválasztást, és arra is figyelni kell, hogy a szisztolés érték csökkenésével, a diasztolés lehetőleg nem kerüljön 55-60 Hgmm alá.

A nehézségek ellenére nagy jelentőséggel bír a magas vérnyomás kezelése. Több vizsgálat kimutatta, hogy a megfelelő terápia hatására akár 36-41 százalákkal is csökkenhet a stroke előfordulásának rizikója, míg a szívelégtelenség miatti kórházba kerülés aránya 54 százalékkal lehet kevesebb.

Nem érdemes tehát legyinteni a magasabb vérnyomás-értékekre, hiszen a 70-80 év feletti korosztály is sokat nyerhet a megfelelő kezelésnek köszönhetően.

Tovább Vérnyomásmérés - A helytelen mérési mód megtévesztő adatokat szolgáltathat

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Bene Orsolya, kardiológus

Cikkajánló

Igaz vagy hamis?
Igaz vagy hamis?

7 mítosz a megfázással kapcsolatban.

Téli sportok
Téli sportok

Gyaloglás, kocogás, biciklizés télen.

WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
Trombózisközpont - Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest