Népegészségügyi csoda - Lehetne tanulni belőle!

A munkaképes korú férfiak tragikus egészségi mutatói az 1970-es években, már-már Finnország gazdasági fejlődését is hátráltatták. A riasztó jelenség nyomán meginduló megelőzési kampány - az intézményesen, és civil összefogással megszervezett tudatos prevenció -, az egész lakosságra kiterjesztett nagyszabású népegészségügyi programok azonban egy idő után javulást, majd egyre látványosabb sikert hoztak.

Mára azzal az eredménnyel jártak, hogy a finn egészségügyi kormányzat képviselői merész tervvel álltak elő: 2015-re meg akarják pályázni az Európa legegészségesebb nemzete címet –, kezdte ráhangolni hallgatóságát mondanivalója és egyben üzenete lényegére budapesti előadásán a finn népegészségügyi intézet vezetője, dr. Pekka Jousilahti. Az általa elmondottakat érdemes nekünk is megszívlelni, hátha eredményeik nálunk is másolhatók. Ha nem is könnyen, ám őszinte, komoly elszántság esetén, összefogással, még sikerülhet is.

A 60-as évek második felében, a férfiaknak a szívbetegség miatti halálozásában – 25 ország adatainak összehasonlításával – Finnország a szomorú lista élén állt. A további sorrendet tekintve, az akkori helyzet szerint, csaknem fej-fej mellett következett a föntről lefelé javuló helyzetet tükröző listán Ausztrália és az Egyesült Államok. Alig maradt le mögöttük Skócia, majd Új Zéland. Észak-Írország és Kanada után jelentős csökkenés látszik a táblázaton: Nagy-Britannia egyes területei (Wales, Írország), majd Izrael, Dánia, Hollandia és azonos mutatókkal Csehszlovákia következett.

A norvég kiugrás megszakította a lefelé tendáló adatsort, ám ezután ismét fokozatos javulás mutatkozott. A feldolgozott statisztikák alapján jobb helyzetben volt a német, a belga lakosság, és szorosan nyomukban járt, szinte teljesen azonos értékekkel Ausztria, Svédország és Magyarország.

(Tehát hazánk pozíciója akkoriban, viszonylag kedvezőnek látszódott.) Jobb volt a férfi lakosság egészségi állapota Svájcban, Olaszországban, s még ennél is jobbnak látszott a helyzet Lengyelország, Portugália, Franciaország statisztikáiban. A lista végén az „aranyérmes” Japán állt. (A női halálozást illetően, a japánok a második helyre szorultak a franciák mögött.)

Összességében tehát a férfiakra vonatkozó mutatókban hazánk a 19. helyen állt – a női szívhalál-listán pedig holt versenyben, Wales mellett a 10. helyet foglalta el. A legrosszabb egészségi állapotban az Ausztrália, Skócia, Új Zéland, Észak-Írország, Izrael és Írország területén élő nők voltak.

A szív és érrendszeri betegségek jelentették a legnagyobb gondot

A szív- és érrendszer megbetegedési rátája, illetve a halálozási mutatók, a 60-as években nagyon lehangoló képet mutattak.

Némi regionális különbségek mellett, a helyzet Észak-Karéliában volt a legrosszabb – mondja előadásában a hazánkba ellátogatott kutató.

Az akkori szovjet határ mellett elterülő - igen szegény, elmaradott - térségnek kiugróan rosszak voltak a halálozási mutatói. Itt már a 40 körüli férfiak közül is sokan meghaltak, az 50-60-as éveikben járók körében pedig átlagosnak mutatkozott a szívhalál.

Ezért aztán maguk a térségben lakók keresték fel az egészségügy vezetőit, a döntéshozó politikusokat Helsinkiben, és kérték őket, segítsenek, tegyenek valamit a helyzet megváltoztatására.

Ilyen előzményeket követően indult 1972-ben az a projekt, ami azóta, a példaértékű észak-karéliai modellként vonult be a köztudatba világszerte, fejtegeti Jousilahti professzor. A részleteket ismertetve kiemeli, a középtávú célok megfogalmazásakor az elsődleges prevencióban látták a megoldás kulcsát. Úgy gondolták, a kardiovaszkuláris betegség krónikus volta miatt, ennek megelőzése jelentheti a probléma lehetséges megoldását, a helyzet kontrollját.

Nem lehetett figyelmen kívül hagyni a lakosságba mélyen beágyazott szokásokat, viselkedési mintákat. Erre, továbbá Észak-Karélia epidemiológiai helyzetére, korábbi felméréseikre, illetve a nemzetközi ajánlásokra figyelemmel állították össze, hogy mit tekintsenek fő rizikó-tényezőknek. Ezek alapján határozták el, hogy a dohányzási szokások ellen lépnek fel, és a magas szérumkoleszterin szint, valamint a megemelkedett vérnyomás értékek leszorítására helyezik a legnagyobb hangsúlyt.

A megelőzésben látták a megoldási lehetőséget

Alapelvként, a leginkább követendő népegészségügyi megközelítésnek a megelőzést nevezték meg.

Nem is az egyént, inkább a teljes lakosságot tervezték megcélozni – méghozzá a legkisebb, az egyénhez legközelebb álló, legmozgékonyabb közösségi szervezeteken keresztül beavatkozva. A nemzeti program mellett, a társadalmi, gazdasági eltérések figyelembe vételével tervezték meg a megfelelő regionális teendőket. Ma már oly közhelyszerű igazságnak hangzik az, ami 30-40 éve talán még újszerű elvnek tűnt: cél a korai diagnózis, és az, hogy a megfelelő kezelés, minél előbb meginduljon.

Kiemelték azt is, hogy a gondozásban különbséget kell tenni az eltérő társadalmi, anyagi helyzetű csoportok között, és több forrást kell fordítani a járó-beteg ellátásra, a rehabilitációra.

A finn népegészségügyben dolgozó szakemberek időben felismerték, hogy nagy szerepe lehet a „rábeszélésnek”, akárcsak a gyakorlati készségek továbbadásának. A követendő mintákat be kell mutatni, ebben pedig a sajtó, az újságok, a televízió nyújthat hatékony segítséget.

Masszív média jelenléttel szervezték meg tehát a kampányt, a lehető legszélesebb társadalmi környezet támogatását akarván megnyerni a változtatásra. A fő jelszó az újítás: az életmód megváltoztatása volt.

Ennek rendelték alá a szolgáltatásokat, ennek szellemében hozták meg az élelmiszeriparra, az ellátókra, az árusokra vonatkozó új közegészségügyi előírásokat, szabályozást. A környezeti egészség terén ezért alakították ki a füstmentes térségeket. Ezt vették figyelembe az egészségügyi szakemberek képzésében, ennek szellemében tervezték meg a további kockázati tényezők, a megbetegedési, halálozási mutatók monitorozását, a visszajelzések értékelését.

A program indulásakor is nyilvánvaló volt, hogy az egészségügyi katasztrófa-helyzet rendezéséhez, önmagában a terápia, azaz a már kialakult betegség, a betegek kezelése nem hozhat eredményt.

Ez különösen kevésnek látszódott annak ismeretében, hogy akkoriban a szív-, érrendszeri kórok terápiája jószerivel abból állt, hogy a beteg feküdt a kórházban és pihent –, mondja a finn közegészségügyi szakember. Korábbról kell tehát indítani, keresni a megoldást, vélték az előrelátó módon gondolkodó epidemiológusok.

Magas koleszterinszint, magas vérnyomás, dohányzás...

A lakosság körében nagyon magas volt a dohányzók száma, az egyéneknek pedig magas volt a koleszterin szintje és a vérnyomása. A halálozási mutatók javítása érdekében a projekt fő célkitűzése lett, minél több dohányos kezéből, szájából kivenni a cigarettát, minél több személynél levinni a koleszterinszintet az átlagos 7-8 mmol/l szintről az 5 közelébe, és optimálisra csökkenteni a vérnyomást. Ehhez viszont alapos életmód- és táplálkozásbeli változtatásra volt szükség.

Koleszterintáblázat

Számolja ki, Ön naponta mennyi koleszterint juttat szervezetébe az elfogyasztott táplálékkal! Koleszterin-táblázat a WEBBetegen

Az egészségnevelési program célközönsége nem csak az adott problémás térség lakossága, hanem az egész népesség lett. A tanácsadás, az egyéni, a személyre szabott megközelítés, a rábeszélés, de legfőképpen a meggyőzés állt a középpontban, erre dolgozták ki a sajátos – akkoriban meglehetősen újdonságnak számító módszereket. E szemlélet jegyében szólították meg az egészségügyben dolgozókat is. Náluk azt próbálták elérni, hogy ne csak a kezelésre koncentráljanak, hanem kerüljön a terápia mellett méltó, hangsúlyos helyre a megelőzés is.

Akkoriban a lakosság egészét tekintve a népességnek mindössze 5 százaléka tartozott az alacsony kockázattal élők csoportjába. A nagy többség (70 százalék) átlagos kockázattal élt, viszont a finnek negyedének (25 százalékának!) a korai, szíveredetű halálozásra, klinikailag nagyon magas volt a rizikója. Egyértelmű volt tehát a szakemberek számára, hogy a népességi szintű eredmények eléréséhez, egyaránt kell figyelni mindhárom csoport tagjaira, mert valódi, lényegi változást csak így lehet elérni.

Nos, három évtized alatt, mint az adatok mutatják, Finnországban sikerült olyan helyzetet teremteni, hogy mára a keringési kórok többé nem jelentenek népegészségügyi szintű gondot. A munkaképes korú lakosságban növekedni kezdett az egészségben eltöltött életévek száma is – értékeli a változást, az eredményeket dr. Pekka Jousilahti.

A dohányzást szigorú szabályok közé szorították

A hetvenes években a 30-59 közöttiek fele cigarettázott – a dohányzók aránya 2007-re 30 százalékra esett vissza. Ebben szerepe lehetett annak, hogy 1977-ben, a világon elsőként, szigorú korlátozásokat vezettek be – például a munkahelyeken. Megtiltották, hogy a 18 év alattiak dohányárut vásároljanak, illetve, hogy eladjanak nekik. Sőt, már ekkor kidolgozták az éttermekre, bárokra vonatkozó szabályozást.

Világos (elrettentő) egészségügyi figyelmeztetéseket fogalmaztak meg e szenvedélybetegséggel kapcsolatosan.

Megtiltották a dohánytermékek (mindenféle) reklámját, a közterületeken is szigorúan korlátozták a füstölést, és megnövelték a dohányárura kivetett adókat, illetve megszabták, hogy az innen származó adóbevételek fél százalékát, valamiféle dohányzásellenes tevékenységre kell fordítani.

Lassanként bevezették a munkahelyi dohányzás teljes tiltását, majd lejjebb vitték a korhatárt, s már a 16 év alattiaknak való cigaretta eladást is szankcionálni rendelték. A felsorolt törvényeknek, előírásoknak egyértelmű hatására, zuhanni kezdett a dohányzók száma. (A későbbiekben: 1995, 2000 és 2007 folyamán további szabályokat hoztak a dohányzás visszaszorítására.)

A koleszterinszint és a vaj

A 30-59 éves férfiak szérumkoleszterin szintje, 1972-ben 7 mmol/liter körüli volt, 2007-re ez az érték 5,5 alá süllyedt – annak hatására, hogy a megelőző 30-40 év során sikerült jelentősen megváltoztatni az étkezési szokásokat. Óriási eredmény, hogy immár harmadával (30 százalék) kevesebb zsiradékot tartalmazott az átlagos táplálék, és az élelmiszer termékek sótartalma is alacsonyabb lett.

1972-ben a 30-59 éves férfiak 80-85 százaléka tett vajat a kenyerére, 2002-ben már csak alig 10 százalékuk.

Ráadásul a 70-es években fél centi vastagon kenték meg a kenyeret, mondja talán némi túlzással a professzor, de kiemeli, ennek magyarázata, hogy a vaj régtől fogva olyannyira a „kultúra” része volt náluk, hogy a népesség csaknem 70 százaléka főzéshez is ezt használta. 2002-re – igaz, régióktól függően eltérő mértékben –, a főzővaj alkalmazását sikerült 10-25 százalék közé szorítani (leginkább az egészségtudatosabb délnyugati területeken, a legkevésbé a lappok lakta térségben).

Amúgy általában igen nehéz volt azt mondani a helybelieknek, sőt meg is győzni őket arról, hogy a vajfogyasztás nem egészséges, hiszen mezőgazdasággal foglalkozó lakosságról van szó, akik nagy mennyiségben állították elő a vajat, ami különösen a háború sanyarú évei után, kifejezetten különleges finomságnak számított. A 80-as évekre azonban sikerült olyan egészséges főzőolajat előállítani, aminek fogyasztása a telítetlen zsírsavak aránya miatt, a dr. Pekka Jousilahti előadásában elhangzottak szerint, még az olíva olajénál is előnyösebb. Így aztán nem is meglepő, hogy 2002-re a főzőolaj használata gyakorlatilag a nulláról ment föl (térségenként eltérő módon) 30, 40, 50, sőt Észak-Karéliában 60 százalékra! 2007-re pedig országos átlagban a zsiradék-bevitel, 40-ről 30 százalékra esett vissza.

A sófogyasztás csökkentése és a testmozgás - A siker egyik kulcsa

A másik igen jelentős eredmény, hogy a szisztolés vérnyomás átlagértékét sikerült 150-ről 140, sőt Észak-Karéliában 135 alá levinni. A napi só-fogyasztás mennyisége a korábbi 16 grammról férfiaknál 8, nőknél 6 gr közelire csökkent. Az életmódbeli változások nyomán látványos eredmény mutatkozott a szívhalálozási statisztikákban. A 80-as években azonos volt az elképzelt és a megvalósult javulás görbéje, azóta viszont a tényleges csökkenés meghaladja a tervezettet. A 35-64 éves férfiak körében, 100 ezer lakosonként 700 helyett 100 közeli a szívhalál miatti veszteség, ami 82 százalékos csökkenést jelent. A várható élettartam (1941-2004 között) a férfiaknál 50-ről 75, a nőknél 62-ről 82 évre nőtt. Javultak a tüdőrák miatti halálozási mutatók is.

A cukorbetegség megelőzésére vonatkozóan, mintegy 5 százaléknyi súlyvesztést tűztek ki elérendő célként, 10 százalék csökkenést a telített zsírsavak bevitelében, a rostbevitelben 15g/ezer kcal növekedést, illetve napi 30 perces aerobic és izomfejlesztő gyakorlatok végzését. Ezek elérésére, az egyéni program első évében legalább 7 táplálkozási tanácsadást irányoztak elő, majd ezt követően háromhavonta egy-egy alkalommal. Azt javasolják a szakértő-segítőknek, hogy a táplálkozási naplóra építve, dolgozzanak ki egyénre szabott táplálkozási sémát.

Megszervezték az ingyenes tornaterem használatot, egyénre szabott mozgásprogrammal. Az eredményeket jól mutatja, hogy a 8 éves projektben (1993-2001) résztvevő, cukorbontási zavarban szenvedő 522 személy - a kontroll csoporthoz képest - 4,5 kilót leadott súlyából, koleszterin szintje 0,13-mal csökkent (a „jó” HDL koleszterinben 0,05 értéknyi növekedés mutatkozott) és mind a szisztolés, mind a diasztolés vérnyomás 5 Hgmm-el csökkent.

"Megérett a lakosságban a változás igénye..."

Az említett eredményekben, jellemzően megmutatkozik a másodlagos megelőzés szerepe is, összegzi dr. Pekka Jousilahti. Majd a WEBBeteg tudósítójának kérdésére azt is kifejti, a siker oka elsősorban az, hogy az ötlet alulról, az érintett népesség tagjainak részéről jött. Megérett bennük a változtatás igénye, ezért nyitottak voltak az életmód-váltással járó terhek vállalására. Azt is elmondta válaszként, hogy kettős fronton zajlott a „harc”: az orvosokat is meg kellett győzni, mégpedig arról, hogy a terápia központú szemléletről leszokva, térjenek át a megelőzést is fontosnak tartó hozzáállásra. Nos, a szakma együttműködő volt, jegyzi meg a finn népegészségügyi intézet vezetője.

Nem volt vita arról, hogy meg kell szabni, mennyi jusson az ellátásra, mennyi a megelőzésre. Azt is megerősíti kérdésemre, nem volt nehezebb az egészségügyi szakma képviselőivel kialakítani a gyümölcsöző párbeszédet, mint a lakosság tagjaival, életmódbeli változásaik elősegítésében. Egyforma energia-befektetés kellett hozzá, mondja. A tudósítónak feltűnt, hogy előadásában nem említette az alkohol fogyasztás negatív hatását.

E megjegyzéssel kapcsolatban azt a meglepő választ adta a szakember, hogy akkoriban ez nem számított népességi szintű gondnak. Ellenben mára sajnos az lett! Akkoriban az elhízás sem volt olyan mértékű probléma, mint ma, ezért nem lehet a projektet befejezettnek tekinteni. Komoly kihívás napjainkban is a cukorbetegség megelőzése.

Mennyibe került volna az "egészségprojekt?"

No és mindez mennyibe került? – fordultam végül hozzá. Nos, erre a kérdésre adta a WEBBeteg tudósítójának a legmeghökkentőbb választ a professzor. Nem tudja, mert senki nem számolta ki. Egyértelmű, pontos adat híján ezért csak annyit tud elviekben mondani, hogy a projekt „ára” nyilvánvalóan lényegesen kisebb, mint amennyibe a kialakult betegségek kezelése kerül. Tény, Észak-Karélia ma is az egyik legszegényebb régió az országban, ám a térség felzárkózott, csökkent az iskolázottságban való elmaradottsága is.

Előadása végén tanulságként még megjegyezte a professzor, hogy a krónikus bajok kontrolljában kizárólag a népességi szintű megközelítés lehet hatékony. Azt is hozzátette, hogy a megelőzés olykor egészen apró változtatásokkal kezdődik. Ám a változtatás lépcsőire: az egyéni, családi, közösségi, nemzeti, globális szintekre egyformán szükség van. Bátorításnak szánta szakértő közönségének azt a megjegyzést, hogy a keringési betegségek és a cukorbaj megelőzésében, sok eredmény meglepően váratlanul és gyorsan következhet be, akár még idős életkorúak esetében is.

Ami kulcskérdés, és elengedhetetlenül fontos, az az elkötelezett vezetés, a széleskörű összefogás és a szigorú, kemény, határozott, egyértelmű kormányzati politikai támogatás.

A finn projekt sem lehetett volna sikeres, ha a kormányzati szereplők, a döntés-, törvényhozók nem fognak össze a civil szféra képviselőivel, az üzleti szektor: az ipar, a kereskedelem a magán szektorral. Ha nem jelennek meg a programban a kutatók, ha nincs nemzetközi együttműködés. Nincs siker, ha nem vesznek részt a szakszervezetek, a sportklubok, az iskolák, a szülői közösségek, a női szervezetek, sőt az egyes aktív, elkötelezett magános szereplők.

Méghozzá a kezdet kezdetétől – mert Finnországban, az Észak-Karélia projektben mindenki részt vett és önkéntesen csatlakozott. Finnország tehát megmutatta, hogy van mód a bajok népességi szintű orvoslására, mert a szív és érrendszeri megbetegedések terén, a korai halálozás gyakoriságában megmutatkozó rossz egészségi helyzetet meg lehet változtatni.

Meg „azt is igazoltuk, hogy a krónikus betegségek megelőzése mennyire kifizetődő. Nem véletlenül járnak intézetünkbe tapasztalatgyűjtésre a külföldi klinikusok, kutatók és nem véletlenül próbálja az Egészségügyi Világszervezet elterjeszteni a világ más országaiban is projektünk módszertanát!”, jegyezte meg végül beszélgetésünk lezárásaképpen dr. Pekka Jousilahti, a finn népegészségügyi intézet vezetője.

(WEBBeteg - Fazekas Erzsébet)