Az egy ruhamérettel való hízás 33 százalékkal növeli a mellrák kockázatát

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
megjelent:

Azoknál a nőknél, akik tízévente egy ruhaméretnyit híznak, 33 százalékkal nő a mellrák kialakulásának kockázata - állítják brit kutatók.

A szakértők szerint erős összefüggés van a deréktáji zsírréteg és a daganatok kialakulása között. A University College London kutatói azt tapasztalták, hogy akik két ruhaméretnyit híztak egy évtized alatt, azoknál a betegség kialakulásának kockázata 77 százalékkal volt magasabb.

Egy ideje már ismert a tudósok számára, hogy az elhízás növeli a mellrák kockázatát. Ezt azzal magyarázzák, hogy a zsírszövet ösztrogént bocsát ki, mely hormon segíti a tumorok kialakulását. A UCL kutatói szerint pedig a hasi zsírréteg különösen veszélyes, mivel ez a típusú zsír sokkal több ösztrogént bocsát ki, mint a test bármely más részén (pl. kar, fenék, comb) található.

A 93 000 nőt a menopauzán végigkísérő kutatás eredményeit hangsúlyozva a tudósok kiemelik, hogy már egészen kismértékű testsúlygyarapodás is növeli a mellrák kockázatát, ami ma minden nyolcadik nőt érint. Az említett kutatás során vizsgálták az abban résztvevő nők életstílusát, magasságát, testsúlyát, dohányzási –és alkoholfogyasztási szokásait, a jelenlegi illetve 25 éves kori ruhaméretét.

Hogy ismerhető fel idejében a mellrák?

A nőknek ma már nagy esélyük van arra, hogy a mellrák diagnosztizálása után a megfelelő kezelést alkalmazva meggyógyuljanak, és újra teljesen egészségesek legyenek. Ehhez azonban a tumort időben fel kell fedezni. Hogy ismerhető fel idejében a mellrák?

Azt tapasztalták, hogy a ruhaméret növekedése volt a legfontosabb életstílusbeli jellemző, mely meghatározta, hogy az adott nőnél kialakult-e később mellrák vagy sem. Ez alapján megállapítható, hogy 25 és 65 év között a tízévente egy számmal növekvő ruhaméret 33, míg a két számmal növekvő 77 százalékkal emelte a betegség kockázatát. A megkérdezettek többsége 12-es méretet hordott 25 évesen, 14-16-osat 65 éves korában. A vizsgált nőknek csak negyede hordott ugyanakkora vagy kisebb ruhát 60 évesen, mint a 20-as éveiben.

A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a mellrák kockázata csökkenthető – különösen menopauza után – az ideális testsúlyra való törekvéssel, annak megőrzésével, a fizikailag aktív életmóddal és az alkoholfogyasztás csökkentésével.

(WEBBeteg - Cs. K., fordító; Forrás: dailymail.co.uk; Lektorálta: Dr. Lesznyák Judit)

Cikkajánló

A mellrák és típusai

Dr. Kovács Árpád klinikai onkológus, Dr. Kónya Judit családorvos
Mellrák
A mellrák a középkorú nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, ezért fontos a rendszeres önellenőrzés és - különösen 40 éves kor fölött - a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel. Bár a férfiaknál meglehetősen ritka, nem példa nélküli a melldaganat.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Tóth András, újságíró
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Tóth András, újságíró
Budai Endokrinközpont - Prof. Dr. Balázs Csaba, endokrinológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Cs. K., fordító; Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Kiss György

Dr. Kiss György

Szülész-nőgyógyász