Mindig azt hittem, hogy a rosszindulatú daganat nem fájhat

A leggyakrabban előforduló daganatos betegség a nők körében az emlőrák. A szakemberek folyamatosan felhívják a figyelmet arra, hogy az önvizsgálat jó esélyt ad a korai felismerésre, a megelőzésre, illetve a már kialakult mellrák gyógyítására.

Az önvizsgálat mellett fontos része a kontrollnak a mammográfiás vizsgálat, ami harmincévesen már kérhető, illetve 45 esztendős kortól kétévente behívásos rendszerrel végzik a kijelölt hazai emlőcentrumokban. Panasz esetén soha nem szabad megvárni a hivatalos értesítőt, azonnal szakorvoshoz kell fordulni, ahol a nőgyógyász megvizsgálja, áttapintja az emlőket. Ezt egyébként ajánlatos kérni az évenkénti, nőgyógyászati szűrővizsgálatokon is.

A változókor idején, ami a nők többségét 45-55 esztendős korban érinti, a mellrák kialakulásának kockázata is nagyobb. Épp ezért a behívásos, mammográfiai vizsgálatra: 45-65 év kor között kerül sor. Felmérések igazolják, hogy ha a hölgyek 70 százaléka megjelenne a kétévenkénti ellenőrzésen, akkor nem veszítenénk el évente kétezer anyát, feleséget, testvért, nagymamát, fiatal nőt. A korai felismerés, és kezelés ezt az arányt a felére csökkenthetné, bár egyetlen áldozat is hatalmas tragédia.

A gyakoribb szűrés a tapintásos, otthoni önvizsgálat rendszeressége pedig mindenképpen indokolt, ha a családban két közeli rokon már szenvedett emlőrákban – tudtuk meg dr. Molnár László szülész-nőgyógyász főorvostól, aki elmondta azt is, ebben az esetben a betegségre való hajlam kockázata sokkal magasabb. A mellben található gyanús csomók többsége tapintható, ennek köszönhetően halogatás helyett időben sort kell keríteni az orvosi vizsgálatra, és ha indokolt, akkor a kezelésre. Ennek eredményeképpen pedig nagyobb eséllyel reménykedhetnek a betegek a mellrák leküzdésében és a gyógyulásban.

Léteznek kivételes esetek, amikor az elővigyázatosság, a rendszeres szűrésen való megjelenés, az önvizsgálat, illetve a megismételt követő mammográfiai ellenőrzés ellenére mégis emlőrákot diagnosztizálnak a pácienseknél.

Beszélgetőtársam, a 49 éves Edit nehéz szívvel osztotta meg szomorú történetét...

- Év elején vettem észre a csomót a jobb mellem felső részében. Fájdalmat éreztem ugyan, de egy pár napig nem is nagyon foglalkoztam vele, nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, inkább reméltem, hogy megszűnik a kellemetlen érzés. Csakhogy napról napra állandósult a fájdalom, és érzékenyebb lett a kritikus terület. Az aggodalmam erősödött. Egy csomót tapintottam ki. Először cisztára gondoltam, daganatra semmiképpen, rákosra meg végképp nem. Mindig azt hittem, arról olvastam, hogy a rosszindulatú daganat nem fájhat. Most már tudom, hogy ez téves nézet, mint ahogyan annak az ösztönös hite is, hogy velünk bizonyosan nem fordulhat elő a legrosszabb.

Mikor fordult orvoshoz?

- Amikor ülő helyzetben is fájt az érintett mellrész, illetve gyakran és élesen belenyilallt a fájdalom. Ekkor már éjszaka, nyugalmi helyzetben, forduláskor is nagyon fájt, pokolian érzékeny volt. Két-három hét után fordultam orvoshoz. Nagyon vártam a vizsgálatot, majd a diagnózist, és a lehetséges kezelést, akár a műtétet is, hogy megszűnjön az állandó, kínzó fájdalom.

Mikor volt a panaszok megjelenése előtt emlővizsgálaton?

- Tavaly októberben voltam mammográfiai vizsgálaton. A leletem akkor megnyugtató, negatív eredményt mutatott. A panaszaim fokozódásakor, idén tavasszal, ezt az intézményt hívtam fel, mivel korábban is idejártam emlőszűrésre. Elmondtam, hogy milyen elváltozást vettem észre magamon. Ott azt tanácsolták, hogy egy emlőcentrumot keressek fel. Az egyik ilyen egészségügyi centrumban hónapok múlva kaptam időpontot.

Megtalálta végül azt az emlőcentrumot, ahol azonnal fogadták?

- A Kossuth utcai emlőcentrumba két hét múlva kaptam időpontot a vizsgálatra. Itt csak ultrahangos kontroll történt, ahol a szakorvos biopsziás mintavétel elvégzését javasolta, hogy pontosan meggyőződjön a mellemben lévő elváltozásról. Forgott velem a világ, de természetesen, beleegyeztem. Minél hamarabb túl akartam lenni az egész folyamaton.

Vagyis megtörtént végre a mintavétel, ami közelebb vitte a diagnózis felállításához?

- Sajnos, nem egészen így történt. Mielőtt az orvos mintát vett volna, azt mondta, először mégis megszúrja egy tűvel, mert az sem kizárt, hogy ciszta. Aztán csak annyit mondtak, három hét múlva érdeklődjek az eredmény felől.

Ez nagyon hosszú idő, így elkeseredésemben magánrendelésre is elmentem egy radiológus főorvosnőhöz. A hatalmas döbbenet és csalódás akkor ért, amikor itt kiderült, hogy a tavaly őszi felvételen már látható volt a daganat, de nem vették észre. Ez a sok bizonytalankodás nagyon megviselt.

Mikor érkezett meg az első mintavétel eredménye?

- Jóval később, mint annak a mintavételnek az eredménye, amit a magánrendelésen kaptam. Rákos daganatot diagnosztizáltak, annak is az agresszívabb, gyorsan terjedő fajtáját. Végtelenül elkeseredtem, fel sem fogtam, hogy mindez velem történik. A nagylányom és a férjem mindvégig mellettem voltak, nélkülük összeomlottam volna.

A teljes diagnózissal mikor kellett szembenéznie?

- Idén április elején kellett megjelenni az emlőszakbizottság előtt. Több onkológus orvos is volt köztük, valamint radiológus, sebész és pszichológus.
Nagyon féltem az eredménytől, csakhogy nekem már korábban utaltak a daganat milyenségére, vagyis nagy csodát nem vártam. Ideges voltam, amikor beszólítottak. Az orvosok arca is elhomályosodott előttem, amikor beléptem a rendelőbe. A főorvosnő, aki a magánrendelésen elvégezte a vizsgálatot csak annyit mondott, hogy beigazolódott a gyanúja, ki kell venni a daganatot.

Volt-e a családban daganatos, esetleg emlődaganatos beteg?

- Nem emlékszem, hogy lett volna a családban valakinek is emlődaganata. Így a genetikai tényezőt vélhetően ki lehet zárni. Az bizonyos, hogy nagyon stresszes volt az életem az utóbbi években, amiből nem lehetett kiszállni. Sok mindent cipeltem a vállamon, és lám, összeroskadtam a terhek alatt.

Végül mikor került sor az operációra?

- A sebészorvossal áprilisban beszéltük meg a műtét időpontját, és az előtte szükséges vizsgálatok rendjét. Írásos, általános tájékoztatót kaptam róla. Utólag átgondolva, lehiggadva azt gondolom, lehettem volna bátrabb, és mivel az én életemről, egészségemről volt szó, sok mindent meg kellett volna kérdeznem, de nagyon ideges voltam. Az operáció, amely másfél óráig tartott, végül május elején volt. A műtét után bejött a doktor úr, megnézte, milyen állapotban vagyok. Azt mondta, hogy május végén, az onkoteam előtt, mindent meg fogok tudni, addig nem mondhat semmit. Ismét jött két hét borzalmas idegesség. Visszagondolni is szörnyű ezekre az időkre.

Szerencsére nem lépett fel komplikáció, ezért este már haza is engedték.

- A sebbel nem volt gond, így este valóban hazamehettem. A családom jött értem. Később többször vissza kellett menni a kórházba, leszívatni a váladékot a daganat helyéről. Ezt a tortúrát is megélve már szépen gyógyult az érintett terület.
Május végén hívtak újra az onkoteam elé. A szövettani eredményem is agresszív tumort igazolt. Nem hormonalapú daganatom volt. A műtét jól sikerült, a tumor mérete sem volt „nagy”, de az agresszív tulajdonsága miatt, hat kemoterápiát - háromhetente egyet -, és 25+8 sugárkezelést javasoltak.

- Nehéz elmondani, hogy mi játszódott le bennem, akkor és a következő időszakban. Pár jelzővel jellemezném magam: tehetetlen düh, reményvesztettség, elkeseredettség, csalódottság, félelem. Rengeteget sírtam. Szóban sokszor megbántottam a családtagjaimat, pedig ők ketten a legkedvesebbek számomra a világon. Csak ők vannak nekem. A lányom és a férjem.

Áldásos segítség volt viszont a kórház onkopszichológusával való találkozás, akihez Edit hetente egyszer most is elmegy. - Megnézte a leleteimet, illetve azt, hogy milyen kezelést fogok kapni. A szobát is megmutatta, hogy hol fogom kapni az infúziókat. Tanácsokat adott, hogyan töltsem el azt a hosszú időt, míg lefolynak az infúziók (pl. olvasással, zenehallgatással). A mai napig bizalommal fordulhatok hozzá. Nagy segítséget adott a kezelések közötti időszakban is, mindig érdeklődéssel fordult felém. Nélküle nehezebb lenne ez az egész rémálom.

A pszichológus megadta egy gyógyult hölgy nevét, elérhetőségét is. Megkerestem, nagyon sokat beszélgettünk a saját gyógyulásához vezető útról, és számos hasznos tanáccsal látott el, és újabb segítő szakemberekhez juttatott el. Megtudtam, hogy dietetikus segítségét is kérhetjük étkezésünkkel kapcsolatban. Előzetes bejelentkezés után lehet menni hozzá. Egy hónapban egyszer főzőtanfolyamot tart, ahol egészséges ételeket főzünk a segítségével. Nagyon jó a hangulat.

Lehetőség van még rehabilitációs jógára járni, és sok más programot is szerveznek.

- Mondták, ha bármi bajom lenne, miközben folyik az infúzió, szóljak. Hányinger, szédülés, allergiás tünet előfordulhat, ezek a leggyakoriabbak. Egy beteg hozzátartozója kedvesen azt tanácsolta: „Tessék sokat inni, hadd távozzon a méreganyag”. Nagyon fura érzés volt, hogy ez a sok méreganyag kell a szervezetembe ahhoz, hogy meggyógyuljak. A mai napig nehéz megbarátkozni ezzel.

- A következő egy hétben olyan rosszul voltam, mint életemben soha. Bármit próbáltam enni vagy inni, kifordult a számból. Hányingerem volt, hasmenésem, gyomorgörcsöm, ájulásközeli állapotom. A csontvelő-injekcióktól borzalmas derék-, térd- és csontfájdalmaim lettek. Egy hétig csak az ágyban tudtam létezni, utána is csak azért keltem ki, mert mennem kellett az egy hetes laborkontrollra. Ekkor derült ki, a kemoterápia annyira megviselte a szervezetemet, hogy gyakorlatilag összeomlott az immunrendszerem – meséli Edit. Nem mehettem emberek közé. Ehhez erőm sem lett volna. Látogatókat sem fogadhattam a legyengült immunrendszer miatt. Két kezelést csináltam még végig, július végén volt a harmadik kezelés.

- A főorvosnő segített a mellékhatások elviselésében, de ennek ellenére sem bírtam jobban a kezeléseket. Hosszas megfontolás után, augusztus végén, a negyedik kezelésen való megjelenésemkor, saját felelősségemre kértem a kemoterápia abbahagyását. Azt mondta a doktornő, nem örül ennek, és nem lenne nyugodt a helyemben, de végül elfogadta a döntésemet.

Ha itt véget érnek a kezelések, akkor újra jelentkeznem kell az operációt végző kórház onkológiai ambulanciáján. A további teendőket ott fogják elmondani. Tudomásom szerint, 5 évig - akkorra nyilvánítanak bennünket egészségesnek-, 3 havonta lesznek kontroll vizsgálatok. Hogy milyenek lesznek, azt még nem tudom.

Most a családom mellett a barátnőim is sokat segítenek a meghallgatástól kész tettekig. Nagyon jólesik és hálás vagyok mindezért. A családom és ők adnak boldogságot, célt a gyógyulásomhoz. Hogy mi a vágyam? Meggyógyulni, és teljes értékű életet élni egészségesen.

Forrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró