Mellrák - Mikor hat a kemoterápia?

MTI
megjelent:

Becslések szerint az emlőtumoros nők 15 százalékának írnak elő jelenleg paclitaxel kezelést. Mintegy felük elhagyható lenne, ha előre tudnák az orvosok, hogy a szer nem lesz hatékony az adott páciensnél.

Hatra sikerült leszűkítenie egy nemzetközi kutatócsoportnak azoknak a géneknek a számát, amelyek hatással vannak arra, hogy a mellrákos pácienseknél működik-e egy kemoterápiás szer.

A The Lancet Oncology című orvosi folyóiratban megjelent tanulmány szerzői igazolták, hogy a paclitaxel nevű szer hatékonysága megjósolható ezeknek a géneknek a tesztelésével.

A kutatók 829 "gyanúba fogott" gént vizsgáltak meg egyenként, hogy megállapítsák, melyek hiánya vagy hibája akadályozhatja meg a szer működését.

A leggyakoribb daganatok első tünetei
A legtöbb ráktípus a korai stádiumban nem produkál jellegzetes tüneteket, azonban felborítja szervezetünk egyensúlyát. A tünetek először nem biztos, hogy elég riasztóak, csak ha már elég sokáig nem múlnak el, akkor érdemes kivizsgáltatni magunkat. A leggyakoribb első tünetekről>>

Laboratóriumi kísérletekben egyenként távolították el a géneket a rákos sejtekből, hogy lássák ennek következményét. Végül hat gén maradt, amely hiánya vagy működésképtelensége miatt, a paclitaxel nem pusztította el a mellrákos sejteket.

Becslések szerint, az emlőtumoros nők 15 százalékának írnak elő jelenleg paclitaxel kezelést. Mintegy felük elhagyható lenne, ha előre tudnák az orvosok, hogy a szer nem lesz hatékony az adott páciensnél. Az ehhez hasonló technikák a későbbiekben lehetővé tehetik a gyógyszerek személyre szabását, még a kezelés megkezdése előtt.

(MTI)

Cikkajánló

A mellrák és típusai

Dr. Kovács Árpád klinikai onkológus, Dr. Kónya Judit családorvos
Mellrák
A mellrák a középkorú nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, ezért fontos a rendszeres önellenőrzés és - különösen 40 éves kor fölött - a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel. Bár a férfiaknál meglehetősen ritka, nem példa nélküli a melldaganat.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Tóth András, újságíró
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Tóth András, újságíró
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
WEBBeteg összeállítás - Dr. Kónya Judit, Dr. Sasi Szabó László
WEBBeteg - Dr. Molnár Katalin, onkoradiológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Kiss György

Dr. Kiss György

Szülész-nőgyógyász