Ezek a leggyakoribb betegségek az 50 feletti nőknél - Tünetek
Ötven éven felül, a menopauza után a nőknek több egészségügyi probléma lehetőségével szembe kell nézniük. Csokorba szedtük a négy leggyakoribb, ebben a korban a nőket érintő betegséget és azok tüneteit, illetve figyelmeztető jeleit.
A mellrák
A nőknél leggyakrabban megjelenő ráktípus, melynek 80 százalékát a menopauza után diagnosztizálják. A mellrák nem egységes betegség, annak számos formája fordul elő. A betegség lehet egyoldali, amikor csak az egyik emlőben található meg, de lehet kétoldali is, mikor mindkét emlőt érinti. Leggyakrabban az egyoldali forma fordul elő. Mellrák bármely, az emlőt felépítő sejttípusból származhat:
-
Mirigyes állomány. Felépítésében lebenykék és az emlőbimbóhoz vezető csatornácskák vesznek részt. A lebenykék feladata a szoptatás folyamán az anyatej termelése, mely a csatornácskákon keresztül jut az emlőbimbóhoz, ahol azok nyílásán keresztül ürül ki.
-
Zsír- és kötőszövet. A mirigyes állomány védelmére szolgál, az emlő méretének és formájának meghatározója. Kivételt képez a terhesség és a szoptatás ideje, amikor a mirigyes állomány jelentősen megnő: ekkor az emlő tulajdonságait az határozza meg.
-
Vér- és nyirokerek.
Az emlőből kiinduló rákokat carcinómának nevezzük. Az ún. lobularis carcinómák a lebenykékből indulnak ki, az ún. ductalis carcinómák a csatornácskákból.
Mindkét típusnak további altípusai ismeretesek, melyet a diagnózis felállítása során mindig meghatároznak.
Tünetei: Csomó a mellben, tartós fájdalom, mellbimbó eldeformálódása, a mell alakjának változása és/vagy fokozott érzékenysége, a bőr színének vagy rugalmasságának elváltozása – például "rágyűrődése" a mellbimbóra.
Bővebben Olvasson bővebben a mellrákról a WEBBetegen
Ezt olvasta már? Az emlő önvizsgálatának lépéseiről részletesen
Méhnyakrák
Legtöbbször 25 és 65 év közötti nőknél jelenik meg, a méh alsó részén. A méhnyakrák több mint 80%-ban gyógyítható, ha időben felismerik és kezelik a tüneteket. A méhnyakrák a méhnyak laphámsejtjeinek rosszindulatú elfajulásából kialakuló daganatféleség.
A méhnyakrák ún. daganatmegelőző állapota a cervicalis intraepitelialis neoplasia (CIN). A CIN még nem valódi daganat, de a rákszűrés során diagnosztizálható és az idejében végzett beavatkozással gyógyítható. A méhnyakrák napjainkban is a gyakori halálokok között szerepel.
Magyarországon évente mintegy 1000 új esetet fedeznek fel, amely jelentős hányada ekkor már előrehaladott, gyógyíthatatlan stádiumban van. A rossz statisztikai mutatók annak tudhatók be, hogy a méhnyakrákszűrés bevezetése és kiépítése ellenére a nők jelentős hányada sajnos nem vesz részt ezen vizsgálaton, noha a méhnyakrák a szűrés során már korai stádiumban is jól felismerhető, illetve időben megkezdett kezeléssel az esetek nagy részében gyógyítható.
Tünetei: Havi vérzések közti időszakban, szex vagy menopauza utáni, egyébként nem jellemző vérzés. A vagina kellemetlen szagot áraszt, a közösülés száraz, fájdalmas érzés.
Bővebben Olvasson bővebben a méhnyakrákról a WEBBetegen
Petefészekrák
A negyedik leggyakoribb rák a nők körében. 90 százalékban a 45 fölötti, menopauza után lévő nőket érinti. A petefészek daganatok előfordulása viszonylag gyakori, a női nemi szervek rosszindulatú tumorainak 20-25 százalékát teszik ki. Korai felismerésüket nagyon megnehezíti, hogy kezdetben nem okoznak súlyos tüneteket és a kismedencén belüli elhelyezkedésük miatt sokáig rejtve maradnak, így igen nagy méretűre is növekedhetnek. Időben való felismerésüket az is nehezíti, hogy nem áll rendelkezésre olyan szűrővizsgálat, mint emlő- vagy méhnyakrák esetén.
Ha valamilyen elváltozásra derül fény, általában csak műtéttel dönthető el biztosan, hogy ártalmatlan cisztáról, vagy valódi - jó-, illetve rosszindulatú - daganatról van szó.
A ciszták valójában nem daganatok, hanem rendszerint az ovuláció valamely zavarához társulnak. Spontán visszafejlődhetnek, majd újból kialakulhatnak. A ciszta is okozhat panaszokat: feszítő érzést, görcsös fájdalmat az alhasban.
Tünetei: nehezen azonosíthatók korai stádiumban, mivel a tünetei fölött könnyedén elsiklik a beteg, esetleg korral járó természetes tüneteknek tekinti. Gyomorrontáshoz hasonló panaszok, felpuffadás, hányinger, vaginális vérzés, medence- és gyomorfájdalmak jellemzik.
Bővebben Olvasson bővebben a petefészekrákról a WEBBetegen
Csontritkulás
Minden harmadik nőt érinti. Kockázatnövelő tényező a túlzásba vitt diétázás vagy testgyakorlás, valamint az ösztrogénhiány. Utóbbi miatt általában a menopauza körül jelenik meg. Az oszteoporózis a csontok anyagának kóros mértékű megkevesbedése úgy, hogy a maradék csontállomány szerkezete és eloszlása a testben szabályos marad.
Az oszteoporotikus csontok meggyengülnek, ami miatt korábban még könnyen elviselt terhelések hatására is eltörhetnek.
Első jele egy kisebb baleset miatti csonttörés lehet, leggyakrabban a gerinc, a combnyak, a medence és a csukló csontjai törnek el. Előrehaladott formájában már egy lehajolás, kisebb tárgy felemelése, köhögés is csonttöréshez vezethet. Súlyos esetben a csigolyák a test súlyától összeroppanhatnak, ami görnyedéshez és a testmagaság csökkenéséhez vezet.
Tünetei: csukló- vagy csípőfájdalom, csontrepedés.
Tovább Önvizsgálatok - Ismerje fel időben a betegségeket
Forrás: WEBBeteg összeállítás, Ötvenentúl.hu