Szarkopénia - Izomerő- és izomtömegvesztés a kor előrehaladtával

szerző: Molnár Andrea, dietetikus - WEBBeteg
frissítve:

Az USA-ban 2004-ben a társadalombiztosító 16,3 milliárd dollárt költött a csontritkulásos betegek kezelésére, gondozására, de ennél jóval többet költöttek (18,5 milliárd dollár) egy ugyancsak mozgásrendszeri problémára, a szarkopéniára.

Míg az oszteoporózis a mozgás passzív résztvevőit, a csontokat, úgy a szarkopénia a mozgásban aktívan résztvevő izmokat érinti. A kor előrehaladtával megjelenő izomerő és izomtömeg csökkenést (szarkopéniát) szintén sokak tapasztalják a 65-70 éves, illetve ennél idősebbek körében. Azt viszont kevesen tudják, hogy napjainkban már ez a folyamat is lassítható, megfelelő diétával és rendszeres testmozgással.

A szarkopénia kialakulása

Az egészséges felnőttek szokványos táplálkozás és átlagos fizikai aktivitás mellett körülbelül 25–30 évesen érik el a legnagyobb csonttömegüket és izomtömegüket. Az izom tömegének és erejének csökkenése egészségeseknél csak időskorban válik olyan mértékűvé, hogy már hátrányosan befolyásolja az életminőséget. Míg hetvenéves korra az izomerő még csak 35%-kal, addig nyolcvanöt éves korra akár 55%-kal is csökkenhet!

A szarkopénia egy görög eredetű megnevezés, amely a σάρκα (szarko = hús) és πενία (-pénia = megkevesbedés, szegénység) szavakból tevődik össze. Fogalmának meghatározásakor elmondható, hogy egy geriátriai, progresszív kórkép, amely a vázizom tömegének és erejének csökkenésével jár, s ezt a teljesítőképesség hanyatlása követi. Ez a kóros állapot kedvezőtlenül befolyásolja a betegségek kimenetelét, növeli a fizikai állapot rosszabbodásának, az életminőség csökkenésének és a halálnak a kockázatát.

A szarkopénia megelőzése

Három pilléren alapszik:

  1. rendszeres időközönként végzett izomtömeg-, izomerő- és fizikaiteljesítőképesség-mérésen,
  2. megfelelő táplálkozáson,
  3. rendszeres testmozgáson.

A klinikai gyakorlatban, a szarkopénia szűrése az izomtömeg mennyiségének és az izom erejének mérésén alapszik. Az izomtömeg mennyiségének feltérképezésére például a BIA (Bioelectrical Impedance Analysis, bioelektromos impedancia-analízis) módszeren alapuló műszer alkalmas. Az izomerő felmérésére pedig az ökölszorító erőmérő használatos.

Tudta? Az izomtömegvesztést a laborértékek közül a kreatinin szintje jelzi

A szarkopénia kezelése

A szarkopénia kezelése az izomtömeg- és izomerő-csökkenés súlyosságához adaptált táplálás- és mozgásterápiával történik. Az étrendmódosítás során egyaránt súlyt kell fektetni a fehérje mennyiségére és minőségére is. Klinikai kutatások igazolják, hogy a magas fehérjebevitel csökkenti az izomtömeg-vesztést. Hetvenéves kor felett napi 1,1 g/ttkg (60 kg-os felnőttnél 66 g-ot jelent) fehérjebevitel mellett az izomtömeg csökkenése mérséklődik.

A szükséglet minél nagyobb részét magas biológiai értékű fehérjékből célszerű fedezni. (Például a tejsavó fehérjéjének biológiai értéke 104, a tehéntejé 88–95, a csirkehúsé 82.) A szarkopénia kórképének teljes kifejlődése esetén már nehéz étrendmódosítással elérni a magas biológiai értékű fehérjebevitelt, ezért tejsavófehérje-tartalmú tápszerrel kell kiegészíteni az étkezést. Az esszenciális aminosavak közül különösen fontosak pl. a leucin, izoleucin és valin fogyasztása.

Tovább Gyermekkori izomelhalás (Duchenne-féle izomdystorphia)

WEBBetegForrás: WEBBeteg

Szerzőnk: Molnár Andrea, dietetikus

Cikkajánló

A női ciklus
A női ciklus

Milyen folyamatok zajlanak le?

Cukorbetegség
Cukorbetegség

Lábápolás és szerveink védelme.

WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Budai Tüdőközpont - Dr. Hidvégi Edit, tüdőgyógyász, gyermektüdőgyógyász
WEBBeteg - Magyar Zsuzsanna, újságíró-szerkesztő

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szilágyi Annamária

Dr. Szilágyi Annamária

Ortopéd sebész, háziorvos

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Puskás Réka

Dr. Puskás Réka

Reumatológus

Budapest