Gerinccsatorna-szűkület

Gerinccsatorna-szűkületről (stenosis canalis spinalis) akkor beszélünk, ha a gerincoszlop csigolyái által alkotott csontos csatorna (melyben a gerincvelő helyezkedik el) átmérője lecsökken.

Emiatt nyomás alá kerülhetnek az érintett területen futó idegek, és a végtagokban zsibbadás, gyengeség, görcsök és fájdalom alakulhat ki. Súlyosabb esetben a folyamat a belekre és a húgyhólyagra is kihathat, illetve a szexuális életet is befolyásolhatja.

Mi okozhat gerinccsatorna-szűkületet?

A gerinccsatorna-szűkület mint kóros eltérés kialakulásában több tényező játszik szerepet. Az okok változhatnak attól függően is, hogy a gerinccsatorna mely szakaszát érintik.

A leggyakoribb ok az, hogy a gerinc elhasználódásából, túlterheléséből (más néven degeneratív folyamatokból) fakadóan a gerinccsatorna falait alkotó képletek deformációja, megvastagodása a gerinccsatorna beszűküléséhez vezet a gerinccsatorna egy vagy több pontján. A gerinccsatorna beszűkülése a csatornában húzódó idegelemek (ideggyökök vagy gerincvelő) megszorulásához, működési zavarához vezethet. A folyamat általában lassan, évek vagy évtizedek alatt alakul ki és lassan halad előre a tünetek kialakulását tekintve is.

Ez alól egy lényegi kivétel van, amikor balesetből kifolyólag a már az amúgy is jelentős mértékben szűkült gerinccsatornában a gerincvelőt éri megfeszítés, megtöretés. Ebben az esetben a gerincvelőt durva erőbehatások érhetik, mivel nincs tere hajlani, torzulni. Tehát a már szűk viszonyok közt lévő gerincvelő a sérülés következtében tovább feszülve, szorulva súlyosan károsodhat (nyaki, háti szakaszon).

Az ágyéki és háti gerincszakaszon a gerinccsatornát szűkítő tényezők közt szerepelhet a porckorong-károsodásból adódóan, a porckorong falának meggyengülésével a porckorong előboltosulása (kihasasodása), a csigolyatestek peremszélén való csontcsőrök képződése, a csigolyákat hátul összekötő kisízületek deformálódása, valamint a csigolyaíveket összekötő sárga szalag megvastagodása. Az ízületek deformálódása, a csontcsőrök, csontkapcsok és a szalagvastagodás annak következményei, hogy a túlterhelésnek a gerincoszlopot alkotó csigolyák igyekeznek „ellenállni”, illetve egymással összekapcsolódni, a gerincoszlopot stabilizálni; de egy szinten túl ez kórossá válik. A felsoroltakhoz még okként a csigolyák elbillenése, csavarodása, csúszása is hozzájárulhat.

A nyaki szakaszon hasonló folyamatok alakulnak ki, de ott a kórokok között gyakran szerepel még a csigolyatestek és porckorongok során hátul húzódó szalag menti durva csontosodás is.

Szűkítő tényező lehet ezeken túl ritka esetben daganat, illetve gyulladásos sarjszövet kialakulása, gennygyülem vagy vérömleny felszaporodása is; illetve a kisízületek tokjának hólyagos (cystás) elváltozása. Természetesen törés eredménye is lehet gerinccsatorna-szűkület.

A gerinccsatorna átmérője a gerinc különböző szakaszain változó, de ezenfelül van, akinek születésétől fogva szűkebb az átlagosnál a gerinccsatornája, ezt elsődleges gerinccsatorna-szűkületnek (primer stenosis canalis spinalis) nevezzük. A degeneráció során kialakult szűkületet másodlagos gerinccsatorna-szűkületnek (secunder canalis spinalis stenosis) nevezzük. Természetesen az elsődlegesen szűk csatorna esetében sokkal előbb alakulhat ki másodlagos szűkítő tényezők miatt tünet, panasz (azaz az elsődlegesre rárakódik a másodlagos szűkület).

A betegség jellemzően leggyakrabban 50 év felett jelentkezik, és nőknél és férfiaknál is kialakulhat. A gerincet támasztó szalagok az idő múlásával megvastagodnak és megkeményednek, illetve a csontok és az ízületek is megnagyobbodhatnak – ez mind hozzájárul a gerinccsatorna-szűkülethez, az arthritis pedig súlyosbíthatja a tüneteket.

A rendellenesség 50 éves kornál korábban is kialakulhat, ha valaki olyan betegséggel született, amely a gerinccsatorna szűküléséhez vezet. Ezenkívül daganatos betegség, porckorongsérv vagy gerincsérülés is állhat a háttérben.

Mik lehetnek a gerinccsatorna-szűkület tünetei?

A gerinccsatorna-szűkület okozta panaszok főleg attól függenek, hogy a gerinc mely szakaszát érintik, és milyen mértékű a szűkület maga.

Az ágyéki gerincszakasz szűkületei jellemzően egy- vagy kétoldalt a farba, illetve a combba lesugárzó fájdalmakat, járási nehezítettséget, alsó végtagi zsibbadásokat okoznak. A járástávolság fokozatosan szokott beszűkülni, amit úgy kell elképzelni, hogy a probléma kezdetén akár pár km-t is meg tud tenni az illető, majd eljuthat oda, hogy csak pár métert képes már csak gyalogolni. A járást korlátozhatja a lépésekkel fokozódó, alsó végtagokban fellépő fájdalom, zsibbadás vagy lehet a páciensnek olyan érzete, hogy nem tudja kontrollálni a lábait (tehát akar lépni, de képtelen rá). A panaszok előbb-utóbb a beteget megállásra és végül leülésre, guggolásra vagy előrehajlásra kényszerítik, mert ezen mozdulatok, testhelyzetváltoztatások enyhítik a panaszokat. Ha a páciens nem tud az említettek szerint testhelyzetet változtatni, akkor egyenes törzzsel való álláskor igen lassan enyhülnek csak a panaszok, azaz hiába álldogál.

Az alsóvégtagi panaszokhoz társulhat derékfájdalom, a panaszok felléphetnek fekve is (ülve nem jellemző). Végeredményben vezethet a gerinccsatorna-szűkület impotenciához, vizelet- és székletürítés kontrolljának zavarához, alsó végtagok izmainak erőtlenedéséhez, és az alsó végtagok és gáttájék érzészavarához, érzéscsökkenéséhez is.

A háti és nyaki gerincszakaszon fellépő szűkületek tünetei alapvetően megfelelnek a nyaki és háti porckorongsérv tüneteinek. Amennyiben a nyaki szakaszon a gerinccsatorna-szűkület mellett következik be trauma, akkor ebben az esetben a szűkült viszonyok között a gerincvelő nem tud „kitérni”, kielégítő mértékben hajlani, csavarodni, és úgynevezett centrális gerincvelő szindróma alakulhat ki, mely egy részleges gerincvelő-károsodás. A centrális gerincvelő szindrómára az jellemző, hogy a lábak mozognak, de a karok nem vagy gyengültebben, és a karokban fájdalmas érzésváltozás léphet fel. A felsővégtagi izmok érintettsége és a felsővégtagi érzészavar kiterjedése függ természetesen a sérülés magasságától. A gerincvelő súlyosabb sérülése vezethet az alsó- és felső végtagok, valamint a törzs izmainak gyengüléséhez, akár mozgáskieséséhez, érzészavarához.

Hogyan diagnosztizálható a gerinccsatorna-szűkület?

A gerinccsatorna-szűkület diagnózisát csak megfelelő orvosi vizsgálatok eredményeinek ismeretében lehet felállítani. A korszerű diagnosztika elemeit az ágyéki gerincszakasz mágneses rezonancia, azaz MRI (Magnetic Resonance Imaging) képalkotása, statikus és dinamikus, több irányú röntgenfelvételek és CT (computertomography) vizsgálatok képezik elsősorban. A különböző okú szűkületek elkülönítéséhez szükség lehet a CT- és MRI-vizsgálatra együttesen, mert a kettő kiegészíti egymást. Ezekhez társulhatnak az idegek működését értékelő elektrofiziológiai vizsgálatok, mint az EMG (elektromyographia), ENG (elektroneurographia). Az elektrofiziológiai vizsgálatok tulajdonképpen az idegrendszer főbb elemeinek az ingerületátvezetési képességeit vizsgálják.

Gyakori, hogy ha valakinél találnak a kivizsgálás során gerinccsatorna-szűkületet az ágyéki szakaszon, annál találhatnak a nyaki szakaszon is (és fordítva).

Hogyan kezelhető a gerinccsatorna-szűkület?

Amennyiben a diagnózis gerinccsatorna-szűkület, több lehetőség is van a kezelésre. Az orvosok a legenyhébb esetben rendszeres kardiomozgást – úszást, kerékpározást, tempós sétát – és vény nélkül kapható fájdalom- és gyulladáscsökkentőket ajánlanak, súlyosabb esetben pedig a gerincbe adott szteroidinjekció-kúra segíthet. Emellett gyógytorna és fizikoterápiás vagy balneotarápiás kezelésektől lehet eredményt várni.

Amennyiben a beteg jó egészségi állapotban van, de a zsibbadás és/vagy a gyengeség megnehezíti számára a járást és a mindennapi teendői elvégzését, vagy a gerinccsatorna-szűkülete vizeletürítési vagy bélproblémákat okoz, akkor műtétre kerülhet sor. A műtét célja a gerinccsatornára és az idegekre ható nyomás csökkentése, és az, hogy a gerinc stabil megtámasztását biztosítsák. Műtétet követően komplex rehabilitációs kezelés válhat szükségessé.

Tovább Gerinccsatorna-szűkület kezelése korszerű endoszkópos műtéttel

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Bálint Anita, reumatológus