Idősebb nők gyermekeinél nagyobb az autizmus kockázata

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos megjelent:

A nőknél az életkor előrehaladtával nő a kockázata annak, hogy születendő gyermekük autista lesz, az idősödő férfiak gyermekeinél azonban ez a veszély kisebb,mint azt eddig feltételezték – derül ki egy kutatásból, melyet több mint 5 millió születés adatainak kiértékelésével készítettek.

Amint azt a kutatás vezetője, Janie Shelton, a Kaliforniai Egyetem kutatója elmondta, noha az apa életkora is fontos a betegség kialakulásának veszélye szempontjából, az anya életkora a döntő.

Az autizmus jelei
A gyermek fejlődése során leggyakrabban 3 éves kor körül válnak a tünetek olyan markánssá, hogy a szülők orvoshoz fordulnak, valójában azonban már pár hónaposan is vannak a betegségre utaló tünetek!
Az autizmus tünetei

Az autizmus egy olyan fejlődési rendellenesség, mely tünetei az enyhe viselkedési, kommunikációs és szocializációs problémáktól a teljes kommunikációképtelenségig és szellemi visszamaradottságig terjedhet.

A 40 évnél idősebb korban szülő nők esetében 50 százalékkal volt nagyobb annak kockázata, hogy gyermeküket autizmussal diagnosztizálják, mint a 20-as éveikben szülők esetében, míg ez az arány a 40 év feletti férfiaknál „csak” 36 százalékos volt.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a 40 év fölött szült nők esetében még így is kevesebb mint 4 autista megbetegedés jut 1000 szülésre.

Az apai életkor fiatal anya mellett számít

A kutatás arra is felhívja a figyelmet, hogy az apa életkora igazán akkor meghatározó, ha az anya fiatal. Azoknak a gyerekeknek a körében, ahol az anya fiatalabb volt, mint 25, az apa viszont elmúlt 40, az autizmus előfordulása kétszer olyan gyakori volt, mint azoknál, ahol az apa is a 20-as éveiben járt.

A kutatásban figyelembe vettek minden olyan tényezőt, mely az autizmusra befolyással lehet, így a szülők faji és iskolázottsági adatait is.

A jelenlegi kutatás eredménye némiképp ellentmond egy korábbinak, mely szerint az apai életkornak döntő szerepe van az autizmus kialakulásában. Mivel most sokkal nagyobb felmérésről van szó, ez minden bizonnyal megbízhatóbb, s részletesen a Journal of Autism Research februári számában jelent meg.

Minden századik gyereket érint

A jelenlegi adatok szerint az Egyesült Államokban minden századik gyermek autista, s ez a szám egyre növekszik. A jelenség hátterében az állhat, hogy egyre többen csak később vállalnak gyermeket, ám ebben az életkorban már a gének is könnyebben sérülnek, számolni kell az anyát addig ért környezeti hatások káros következményeivel is, illetve mivel öröklődő betegségről van szó, előfordulhat, hogy egyes esetekben a nagyon enyhe tünetek miatt nem diagnosztizált betegnek lesz később gyermeke – mondta Dr. Edwin Cook, az Illinois Egyetem autizmus kutatója.

WEBBeteg.hu logó Forrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító; AP
Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Kerekes Éva

Dr. Kerekes Éva

Gyermekneurológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest