A test hűtése újraélesztés után – kevésbé károsodik az agy

MTI
megjelent:

A szívhalál miatti újraélesztés után célszerű a test lehűtése, mert ezzel megelőzhető az agysejtek károsodása – közölték a John Hopkins Orvosegyetem kutatói.

Mind az Egyesült Államokban, mind az Európai Unióban évente csaknem félmillió ember fejezi be életét hirtelen szívhalál következtében. Az esetek egy részében a késedelem nélkül elkezdett újraélesztés eredményes lehet, főleg, ha a kezelést szakintézetben a legkorszerűbb módon folytatják. A nemzetközi irányelvek az utóbbi részeként javasolják a test lehűtését, mert így a szövetek sejtjei, különösen az oxigénhiányra legérzékenyebb agysejtek, nem károsodnak és fokozatosan magukhoz térnek.

Ennek megítélése azonban igen nehéz orvosi feladat. Amerikai szakemberek néhány hónapja hívták fel a figyelmet arra, hogy az orvosok általában alábecsülik az emberi agy gyógyulási képességét. Hirtelen szívhalál után a gyógyulási képességet azonban jelentős mértékben növeli a test hűtése. Három tanulmány összesített adataiból az derült ki, hogy a hűtéssel is kezelt betegek agyműködése 55 százalékkal jobban tért vissza, mint az egyébként ugyanolyan figyelemmel ellátott többi betegé.

Nisha Chandra-Strobos és munkatársai 47 hirtelen szívhalál miatt klinikájukon kezelt beteg sorsát ismertették. A gyors, késedelem nélküli elsősegély, majd a rendkívül gondos, folyamatos ápolás eredményeként a hirtelen szívhalálból újraélesztett emberek fele otthonába távozhatott. A kutatók azt tapasztalták, hogy több betegnek sikerült túlélnie a drámai eseményt azok közül, akiknél a kezelés során a test hűtése történt, mint abból a csoportból, akiknél a hagyományos ápolást folytatták.

A test hűtését az évtizedekkel korábbról származó gyakorlat alapján általában legfeljebb három napig végzik. Ennek a vizsgálatnak legfontosabb tanulsága az, hogy ezt sokkal türelmesebben, lassabban célszerű befejezni. "A betegek egyharmada csak egy hét után nyerte vissza eszméletét a hűtött csoportból, ezért a test hűtésének harmadik napon szokásos lezárása az esetek egy részében bizonyosan korai" - foglalta össze a vizsgálat eredményeit az előadó.

(MTI)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Ács Gábor, oxyológus †
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Ács Gábor, oxyológus †
WEBBeteg - Magyar Kardiológusok Társasága

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Kerekes Éva

Dr. Kerekes Éva

Gyermekneurológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest