Az első menstruáció

Dr. Földi Ildikó
szerző: Dr. Földi Ildikó - WEBBeteg
frissítve:

A nővé válás hosszú folyamatának egyik fontos testi jele és mérföldköve a menstruáció, köznyelven havi vérzés jelentkezése.

A pubertás folyamatának leglátványosabb eseménye az első menstruáció, a menarche jelentkezése. Ez napjainkban hamarabb következik be, mint dédanyáink idején: ma Magyarországon átlagosan 12,6 éves korban, de leggyakrabban 11-14 éves kor között. A genetikai tényezők mellett a tápláltsági állapot, intenzív testmozgás is befolyásolják, hogy kinél mikor jelentkezik az első menses.

Milyen élettani folyamatok vezetnek az első menstruáció jelentkezéséhez?

A kislányoknak születéskor már minden nemi szervük kifejlődött, sőt a petefészekben az összes petesejt kezdemény megtalálható, amik életük során majd megérhetnek. A központi idegrendszerben azonban egészen a serdülőkor kezdetéig egy szoros gátlás megakadályozza, hogy az agyalapi mirigy olyan hormonokat termeljen, melyek a petefészek nemi hormon termelődését serkentik, ezáltal a petesejtek megérését és a méhnyálkahártya ciklusos változásait elindítják. Általában 11-12 éves kor körül ez a gátlás fokozatosan megszűnik, a köztiagy és az agyalapi mirigy hormontermelésének következtében a petefészkek nemi hormon termelése is beindul (legfontosabbak az ösztrogének és a progeszteron). A petefészekhormonok hatnak a méhnyálkahártyára, létrehozva azt a ciklusos nyálkahártya megvastagodást, majd végül lelökődést, amit menstruációs ciklusnak nevezünk. Ha a petesejt nem termékenyül meg, a méh megvastagodott nyálkahártyája lelökődik, a hüvelyen keresztül távozik, ez a menstruációs vérzés, mely általában 3-7 napig tart. Ezt követően újraindul a körforgás, mely általában 28 napos, de serülőknél rendszertelenebb, és csak az első menstruációt követő 4-5 évben válik szabályossá. A hormonális szabályozás éretlensége miatt az első menstruációknak mindössze csak 5-8%-a jár együtt peteéréssel, míg 1-2 év múlva már kb. a ciklusok felében, később pedig minden ciklusban történik peteérés is.

Milyen jelei lehetnek az első menstruáció közeledésének?

Néhány hónappal a menarche jelentkezése előtt több hormon együttes hatásának eredményeképp a növekedés üteme felgyorsul, úgynevezett növekedési hajrá figyelhető meg. Az ösztrogéntermelés megindulásával a női nemi szervek további fejlődése, érése is folytatódik, a másodlagos nemi jellegek (emlők növekedése, szemérem- és hónaljszőrzet növekedése) is kialakulnak.

Sokaknál jelentkezhet hangulati ingadozás, néhány napig tartó bizonytalan alhasi fájdalom, mely magától elmúlik. A menstruáció jelentkezésekor első nap lehet kevés barnás váladékozás, majd később bővebb vérzés. Elképzelhető, hogy ezt követően hónapokig nem jelentkezik újabb vérzés, de az is, hogy rendszertelenül bár, de többé-kevésbé havonta lehet rá számítani. Alhasi fájdalom, görcsök, kedvetlenség, rossz közérzet is társulhat hozzá.

A serdülő lányok általában izgalommal, szorongással várják az első vérzés jelentkezését. Nagyon sokat jelent az első menstruáció testi-lelki megélésében, hogy a serdülő milyen felkészítést, útravalót kap a család nőtagjaitól, elsősorban az édesanyjától.

Ez a cikk is érdekelheti Mikor beszélhetünk normális menstruációról?

Néhány tanács édesanyáknak

Ne feledje, akármit is sugall a média és a reklámok, a kislányok nőiességük, női szerepeik kialakításában legfontosabb szerepe az édesanya mintájának van.

  • Egészen kis gyermekkortól válaszoljon őszintén, de a gyermek életkorának megfelelően a testi működésekkel kapcsolatos kérdésekre.

  • Ne kezelje tabuként a menstruációt, a szükséges higiéniai eszközöket ne rejtse el, így már gyermekkortól megszokottá válik, hogy anyának időnként szüksége lehet pl. hasonló „pelusra”, mint a kisbabáknak.

  • Sokat segíthet az iskolai felvilágosító előadás, könyvek, kisfilmek, de az őszinte, személyes beszélgetést nem pótolja, és kérdéseivel, problémáival is csak Önhöz fordulhat kislánya.

  • Beszéljenek róla, kinek van már menstruációja az osztályban, ki milyen higiéniai terméket használ, melyik miért, mikor jó. Érdemes már a menses jelentkezése előtt néhány betétet a táskában magával hordani a kislánynak, hogy ne kerülhessen váratlanul kellemetlen helyzetbe.

  • Az első menstruáció jelentkezését anya és lánya ünnepeljék meg, lepje meg kislányát valami kedves ajándékkal vagy emlékkel, ami pozitív élménnyé teheti a menarchét.

  • Beszéljenek a menstruációval járó kellemetlenségekről, testi panaszokról, ossza meg tapasztalatait, melyik tünet hogyan enyhíthető, szükség esetén együtt keressék fel a háziorvost, nőgyógyászt, ha fájdalomcsillapítóra, görcsoldó gyógyszerre lenne szükség.

  • Ne feledje, a testi és a lelki érés nem párhuzamos, ugyanis érett, fejlett nőies testben még sokszor csak egy sebezhető, érzékeny gyermek, kislány lakik.

Tanácsok kamaszoknak

  • Fordulj minden kérdéssel bizalommal édesanyádhoz, talán zárkózottabb és magától nem szívesen beszél intim higiéniai dolgokról, de biztosan a legjobbat szeretné neked mindenben és segíteni fog!

  • Beszélgess a barátnőiddel a menstruációról, kinek milyen volt, hogyan beszélte meg az édesanyjával.

  • Ha erős, görcsös, fájdalmas a menstruációd, és akár az iskolai teljesítményedet is befolyásolja, ne szégyellj segítséget, akár gyógyszeres fájdalomcsillapítást kérni, ebben is édesanyád tud segíteni.

  • Bár sok testi-lelki kellemetlenséggel járhat, mégis örülj neki, és légy rá büszke, hogy elindultál a nővé válás rögös, de csodaszép útján!

Tovább Kényes téma: kislányok a nőgyógyásznál

Dr. Földi IldikóForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Földi Ildikó

Cikkajánló

Fájdalmas, késik, kimarad - A menstruációs zavarokról

Dr. Soltész Annamária, Dr. Tekse István, szülész-nőgyógyász
Menstruáció
A menstruációs rendellenességek hátterében többnyire hormonális rendellenesség áll, bár ritkábban anatómiai eltérés, fertőzés, daganat is lehet a vérzészavar oka. A menstruációs zavarok többféle elváltozást takarnak, a lehetséges okok függnek attól is, hogy a vérzés időpontjában, rendszerességében, mennyiségében jelentkezik-e eltérés.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Földi Ildikó
WEBBeteg összeállítás - Dr. Borsi-Lieber Katalin, Dr. Szabó Zsuzsanna és Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, Dr. Tekse István, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Szimuly Bernadett, Dr. Farkas Ágnes

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Kiss György

Dr. Kiss György

Szülész-nőgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen