Az endometriózis növeli a stroke kockázatát

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
megjelent:

Az endometriózisban szenvedő nők gyakran rendkívül erős fájdalmakat élnek át menstruációjuk napjaiban. Sokuknak közülük, akik gyermeket szeretnének, a teherbeesés is problémát jelent.

Az endometriózis nevű betegség ismérve, hogy méhnyálkahártyasejtek nemcsak a méh üregét bélelik, hanem azon kívül is a szervezet különböző pontjain megtalálhatóak. A női ciklussal járó hormonális változások ezekre is ugyanúgy hatással vannak, mint a szabályosan a méhben elhelyezkedő endometriumra. Tehát ezek is havonta megvastagodnak, vérezhetnek is, viszont távozni a szervezetből nem képesek, ami miatt ciszták és összenövések alakulnak ki. Az érintettek körében a stroke rizikója is nagyobb.

A tucsoni Arizonai Egyetem kutatói Leslie Farland vezetésével ez utóbbi összefüggés mikéntjét próbálták kideríteni. Ehhez a nagy Nurses’ Health Study II (Egészségügyi Dolgozók Egészségügyi Tanulmánya) által az abban részt vevőktől 1989 óta kétévente gyűjtött, életmódra és betegségekre vonatkozó adatokat használták fel.

34%-kal emelkedett stroke-kockázat

Megállapították, hogy annál az 5300 vizsgálati alanynál, aki igazoltan endometriózisban szenvedett, a stroke-rizikó 34%-kal emelkedett. Az említett nők életkora a felmérés kezdetén 25 és 42 év közé esett, és akkor egyikük sem szenvedett szív-érrendszeri betegségben. Az elkövetkező 28 évben közülük 893-an szenvedtek el stroke-ot.

Gyulladásos folyamatok a felelősek?

Az endometriózis és a megnövekedett stroke-kockázat közötti összefüggésért egyszerre több tényező lehet felelős:

A stroke-esetek 39%-a feltehetően a méh vagy a petefészkek eltávolításának szövődményeként következett be. Ezekre a műtéti beavatkozásokra akkor kerül sor, ha semmi más terápia nem jár sikerrel az endometriózis kezelésében.

További 16%-uknál a stroke a hormonkezelés következménye lehetett, ami gyakran alkalmazott terápia az endometriózis kezelésében.

Jelen tanulmány keretei közt a többi stroke-eset okát nem sikerült feltárni. A kutatók azonban már régóta feltételezik, hogy a hasüregi vérzések gyulladásos reakciókat vonnak maguk után, melyek érinthetnek szerveket és ereket is.

Az endometriózis a stroke egyik rizikófaktora

A kutatók azt javasolják mind az orvosoknak, mind a betegeknek, hogy az endometriózist a stroke egy rizikófaktorának tekintsék és akként tartsák számon. Az érintett nőknek a stroke-kockázat csökkentése érdekében különös figyelmet kellene fordítaniuk az egészséges életmódra és a vérnyomásuk rendszeres ellenőrzésére és megfelelő szinten tartására.

Tovább Az endometriózis kezelése

WEBBeteg logóSzerző: WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Forrás: Endometriose erhöht Schlaganfallrisiko (NetDoktor)

Cikkajánló

Endometriózis
Endometriózisról akkor beszélünk, amikor a méh nyálkahártyája a méhen kívül máshol is megtalálható a szervezetben. Számos kellemetlen panasz mellett a meddőség egyik gyakori oka is lehet.
Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása
Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása

Ügyeleti rend.

WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Fehér Gergely, neurológus
WEBBeteg összeállítás - Dr. Zsuga Judit, Dr. Farkas Ágnes
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg összeállítás
WEBBeteg - Bodó Mariann, fordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Kiss György

Dr. Kiss György

Szülész-nőgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen