Fájdalmas a szeretkezés, mit tegyek? - Az orvos válaszol

Dr. Farkas Ágnes-
szerző: Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász - WEBBeteg
frissítve:

A problémám elég régóta tart. Három éve vagyunk együtt a párommal. Mikor először szeretkeztünk, nekem végig fájt, majd ezt követően még hetekig, ami aztán abbamaradt. Egy éve visszatért ez a fájdalom. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

Tisztelt Szakértő!

Visszatért ez a fájdalom, és szinte minden szeretkezés után, másnapra viszketni kezdtem és folyásom lett. A nőgyógyászaton szinte mindig valami más eredményre jutottak. Hol gombás fertőzés, hol nemi betegség (amit nem neveztek meg), hol valami más. Többször említettem, hogy viszkető kiütéseim is vannak, de csak később jöttek rá, hogy az herpes. Nemrég olvastam, hogy szeretkezés közben a gát bőrének berepedése is okozhat szex után fertőzést, és hogy fürdés/zuhanyozás után azt a részt erősen dörzsölni kell, majd vastagon bekrémezni, ezzel edzve van ott a bőr.

Kipróbáltam és nem tudom, hogy ettől, vagy az utóbbi időben használt síkosítótól, de szerencsére most nincsenek fertőzéseim. Ellenben van más. A szeretkezés még mindig fájdalmas, akkor is ha az előjáték hosszan tart és kellően felizgulok. Még a síkosító sem segít. Akár még orgazmusom is lehet, a fájdalom akkor is megvan.

Azon kívül, hogy talán nem lazultam el kellően, nincs más tippem, de ha már orgazmusom is van, akkor talán mégis ellazultam. Nemrég jártam a háziorvosnál, mert hol a bal, hol a jobb oldalon fájt a hasam alja.

Ő azt mondta, nőgyógyászati probléma lesz, így elmentem oda. Ott azt mondták, azért lehet, mert pár hónapja nem szedtem a fogamzásgátlót. Jelenleg szedem, mégis érzem néha.

Sajnos még nincs vége. Legújabban, a fent említett szeretkezés közben érzett fájdalom mellett, erős nyilalló érzést is éreztem az alhasamban. Régebben is előfordult, olyankor arra tippeltem, hogy talán túl mélyre történt a behatolás és valami megnyomódott, nem is igazán foglalkoztam vele. Most viszont már akkor éreztem, mikor a párom csak kb. félig hatolt be.

Kevésbé erősen még másnap és harmadnap is éreztem valamit mikor leültem vagy felálltam, és a menstruációm alatt, a tampon felhelyezésénél is éreztem ezt a nyilalló fájdalmat. Fogalmam sincs, hogy hogy kezdjek neki a megoldásnak, kihez forduljak. Előre is köszönöm segítségét!

Kedves Hölgyem!

Igen összetett problémáról lehet szó. Kezdjük a fájdalommal, és a fertőzésekkel. A kettő nagy valószínűséggel összefügg. Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk, tudnunk kellene, hogy milyen fertőzések voltak, milyen kezelést kapott, jelenleg van-e fertőzés, egyáltalán elmúlt-e teljesen a korábban megállapított fertőzés.

A fertőzések fájdalommal járnak, de nem feltétlenül járnak drámai folyással. A herpeszvírusról tudni kell, hogy ez egy vissza-visszatérő fertőző betegség, hólyagos kiütéssel és var képződésével jár. Miután a kiütések elmúltak, még sokáig állhat fenn fájdalom az érintett területen, ezt neuralgiának nevezzük.

Az alhasi fájdalom miatt valóban ismét javasolt orvoshoz fordulnia, mert több lehetséges ok is lehet a háttérben. Petefészekciszta, vagy egy krónikus kismedencei fertőzés is előfordulhat.

Amikor orvoshoz fordul, a legfontosabb tünetek és előzmények, amit meg kell említenie: a fájdalom, mind a hüvelyben, mind az alhasban. A korábbi gyakori fertőzések, és az ismert nemi betegség. Esetleg megpróbálhat rákérdezni, vajon nem alakulhatott-e ki krónikus fertőzés, mert korábban nem volt sikeres mindegyik kezelés.

Nem tudom, eddig milyen vizsgálatok voltak, de egy váladéktenyésztést mindenképpen érdemes lenne végezni, természetesen az UH-vizsgálat mellett. A váladékot a méhszájból mind nemi betegségre, mind általános mikrobiológiai tenyésztésre jó lenne elküldeni. Ezeket természetesen az Önt vizsgáló orvos fogja eldönteni, hogy szükséges-e.

Természetesen az Önt érintő panaszok a párját is érintik nagy valósínűséggel, neki is érdemes lenne orvoshoz fordulnia, és a legtöbb esetben, amikor Önt kezelik, Őt is kezelni kell. Így tudják megakadályozni a folyamatos visszafertőződést.

Ha mindezek ellenére sem javulnak panaszai, felmerül a pszichés eredet is, különösen, mert ez Önben is felmerült. Érdemes lenne szakember segítségét kérnie.

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Orvos szakértőnk: Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász

Cikkajánló

A női ciklus
A női ciklus

Milyen folyamatok zajlanak le?

Cukorbetegség
Cukorbetegség

Lábápolás és szerveink védelme.

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Szegő Miklós, fordító
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Feövenyessy Krisztina mozgásterapeuta, okl. rehabilitációs szakember, a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Kiss György

Dr. Kiss György

Szülész-nőgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Szülész-nőgyógyász, Endokrinológus

Debrecen