Friss cikkek - 661. oldal
Elhunyt az a francia férfi, akin a világ első arc- és kétoldali kézátültetését hajtották végre idén áprilisban - jelentették be a Párizs egyik külvárosában lévő Henri Mondor kórház illetékesei.
Korábbi vizsgálatokkal ellentétben a most közzétett, eddigi legnagyobb tanulmány nem talált összefüggést a húsevés és az emlőrák kialakulása között. A megnyugtató eredményeket az International Journal of Cancer közölte.
Több tanulmány igazolta már a marihuána ártalmait, hozzájárulhat például a pszichózis kialakulásához. A legutóbbi vizsgálatok azt mutatják, hogy a füves cigaretta károsítja az örökítőanyagot is, ami növeli a tüdőrák...
WEBBeteg összeállítás -
2009.06.15. 12:06
A Novartis svájci gyógyszergyártó vállalat pénteken jelentette be, hogy előállították az új influenza vakcinájának első, kísérleti adagját a németországi Marburgban lévő üzemükben.
A jómódú országokban mind több a kövér gyerek és felnőtt, terjedőben a cukorbaj. Vizsgálatok szerint ebben a magas cukortartalmú üdítő italok rohamosan növekvő fogyasztásának fontos szerepe van - írta az Archives of...
Kutyákat képeznek ki Nagy-Britanniában arra, hogy figyelmeztessék diabéteszes gazdijukat, amikor utóbbiak vércukorszintje veszélyesen alacsony szintre esik.
Panasszal fordult a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosához a Levegő Munkacsoport és a Tudatos Vásárlók Egyesülete, mert több településen az emberi szervezetre ártalmas, rákkeltő hatású, hormonokat károsító, az Európai...
Az emberei test anatómiája a legtöbb ember számára továbbra is rejtély, egy kutatásban a megkérdezetteknek csak a fele tudta megmutatni, hol helyezkedik el a szíve.
WEBBeteg - Dr. Brugós László, tüdőgyógyász -
2009.06.12. 17:21
"Tüdőrákot diagnosztizáltak a 64 éves édesapámnél, szeretném tudni milyen esélyekkel veheti fel a harcot a betegséggel szemben!" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Sikk manapság az immunrendszerről beszélni. Lépten-nyomon hallani olyan szakkifejezéseket nem szakemberek szájából is, mint immunreakció, immunhiány, immunerősítés, és így tovább. Valami új divatról van szó, vagy az...
Független Hírügynökség -
2009.06.12. 11:43
Egy pénteken megjelent brit tanulmány szerint a gyerekeket legalább négyéves korukig biztonságosabb hátrafelé néző gyerekülésben szállítani. Ma sok országban csak a 9 kilósnál kisebb gyerekeket ültetik a menetiránnyal...
Akiknek laboratóriumi vizsgálatakor a lipoprotein(a) vérszintje igen magas, azoknak háromszor nagyobb esélye van a szívinfarktusra, mint azoknak, akiknek a vérében ez a koleszterin változat csak kis mennyiségben...
Független Hírügynökség -
2009.06.11. 16:50
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön világjárványnak minősítette az új H1N1-es influenzavírus terjedését, jelentette be a svéd kormány.
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos -
2009.06.11. 14:17
Ma nemzetközileg és országos szinten alapelvek, előírások és törvények, rendeletek alapján szigorúan szabályozott körülmények között, klinikai vizsgálatok formájában történik a vizsgálati készítmények humán...
WEBBeteg, Szinapszis -
2009.06.11. 13:04
A lakosság 55 százaléka gondolja úgy (tévesen), hogy az antibiotikum hatásos vírusos megbetegedések esetén is - derül ki a WEBBeteg.hu egészségportál kérésére készített Szinapszis Kft. legfrissebb elemzéséből.
A világon először végeztek laparoszkópiás veseátültetést egy barcelonai kórházban. Egy krónikus veseelégtelenségben szenvedő középkorú nőt operáltak meg, aki a vesét férjétől kapta.
BrandTrend -
2009.06.11. 04:50
Csak a magyarok valamivel több mint egynegyede állítja, hogy a szex a legjobb dolog az életben - derül a ki az Image Factory és a TÁRKI legfrissebb, sorrendben tizenegyedik Társadalmi Klíma Riportjából.
A polarizáltfény-terápiával regenerálható a sejtműködés és számos betegség gyógyítását fel lehet gyorsítani, erre a felfedezésre épül az új magyar világszabadalmat megtestesítő Sensolite rendszer - jelentette be Fenyó...
Az állás elvesztése nem csak gazdasági gondok elé állítja az érintetteket, hanem beteggé is teheti őket: akiknek megszűnik a munkahelyük, valószínűbb, hogy magas vérnyomásuk, szívproblémájuk, szélütésük vagy...
Az étkezések közben megivott szesz csökkenti annak a veszélyét, hogy az epehólyagban lévő epe koleszterintartalmából kövek képződjenek.
A szklerózis multiplexben szenvedő szoptató nők bizonyos mértékben védettek állapotuk romlásától. Ez összefüggésben lehet a szokásos havi ciklusuktól való eltéréssel - írják amerikai kutatók az Archives of Neurology...
Független Hírügynökség -
2009.06.09. 20:03
A komputerhasználat egészségi kockázatai közül eddig jobbára csak a látászavar és a csuklófájás volt ismert. Egy kedden megjelent tanulmány szerint azonban a számítógép testi sérülést is tud okozni, és ezek száma az...
Az egészségesen étkező férfiaknak egészségesebb a spermája is - állapították meg spanyol kutatók a Fertility and Sterility című szaklapban megjelent tanulmányukban.
Azokban a kórházakban, amelyekben zene szól a koraszülött részlegen, a csecsemők erőteljesebben gyarapodnak - állítják kórházi tapasztalatokat idéző kutatók.
A túlsúly, a kövérség a koszorúér-betegség, a magas vérnyomás ismert kockázati tényezője, de szívinfarktus után vagy szívelégtelenség bekövetkezésekor a súlytöbblettel élő betegek könnyebben megküzdenek a szívbajjal...