Parkinson-kór: Mi a wearing off (gyógyszerhatás-rövidülés)?

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
aktualizálta: Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész frissítve:

Wearing off-nak hívjuk azt a jelenséget (általában levodopa esetében), amikor a gyógyszer „megszokottá válik”, vagyis csökken a hatékonysága, a hatástartama rövidül.

A „korai wearing off” szintén ezt jelenti, utalva arra a tényre, hogy az idő múlásával egy gyógyszerdózis hatása hamarabb lecseng, mint ahogy a következő dózis esedékessé válna. A kifejezést dopamin-agonistákkal kapcsolatban is használhatjuk, de ebben a leírásban csak a levodopára hivatkozunk.

Wearing off jelentkezésekor a Parkinson-kór tünetei hamarabb jelentkeznek vagy akár romlanak, mint ahogy elérkezne a következő gyógyszerdózis bevételének ideje. Ez a Parkinson-kór progressziójával gyakrabban fordul elő, és ekkor a motoros és nemmotoros tünetek is hullámzó jellegűvé válnak.

Ön tudta?

Egy életminőség-vizsgálatban („Quality of Life Survey”), amit az EPDA végzett 7000 alany bevonásával 14 országból, a betegek 63%-a tapasztalt wearing off-ot és 88%-a jelezte, hogy három vagy több alkalommal kellett gyógyszert bevennie, hogy ezt enyhítse.

Korábban úgy tudtuk, hogy az 5 vagy több éve levodopát szedő betegek kb. 30-50%-a mutatja a motoros és nemmotoros tünetek fluktuációját.

Újabb vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy ez korábban is előfordulhat: 3 betegből 1 tapasztal wearing off-ot 1-2 évvel a levodopa szedésének kezdete után. Természetesen, mint a Parkinson-kór más tüneteinek esetében, a wearing off progressziója betegenként változhat.

A wearing off tünetei

Nem lehet előre megmondani, hogy mikor fog jelentkezni a wearing off és milyen tüneteket fog okozni.

A wearing off legtöbbször a motoros tünetek erősödésével jelentkezik, mint pl. tremor, míg másokban merevség vagy a mozgások indításának nehézsége lehet az első jel.

Azonban a wearing off tünetei sokkal kevésbé szembetűnőek is lehetnek, és lehet, hogy nemmotoros tünetként jelentkeznek, mint ahogy több beteg tapasztal szorongást, fáradtságot, hangulatváltozást, gondolkodási nehézséget, nyugtalanságot, izzadékonyságot és fokozott nyáltermelést.

Általában akkor mondjuk, hogy wearing off-ról van szó, ha a tünetek újra jelentkeznek vagy romlanak két vagy három órával a levodopa bevétele után, és javulnak vagy megszűnnek a következő dózis bevételekor.

Ezek a tünetek széles skálán mozognak, ezért, ha bármilyen változást észlel a megszokott tüneteiben, vegye fel a kapcsolatot kezelőorvosával. Orvosa a tünetek kontrollálása céljából változtatni tud gyógyszerelésén.

A wearing off kérdőív

Ha Ön úgy érzi, hogy wearing off-ra jellemző tünetei vannak, érdemes kitölteni a wearing off kérdőívet. Ezt a Parkinson-kór kezelését végző szakemberek, betegek és az EPDA állította össze, elsősorban a wearing off jeleire és tüneteire fókuszálva. A kérdőív nagy segítséget nyújt kezelőorvosának a jelenség felismerésében, illetve a kezelés optimalizálásában.

Napló vezetése a motoros tünetekről

Orvosának jobb rálátása lesz az Ön wearing off tüneteire, ha minél több információval látja el őt. Ennek egyik módja az, ha pár napig naplót vezet, amiben jelzi, hogy hány órakor veszi be gyógyszereit, mikor kezdődnek a tünetek és mik ezek. Egy wearing off naptár tipikusan a következőket tartalmazza:

  • a gyógyszerek bevételének időpontja
  • a jól kontrollálható tünetek ideje és tartama
  • mely tünetek jelennek meg újra a nap folyamán és mikor
  • mely tünetek jelentkeznek éjszaka
  • a diszkinézia (akaratlan mozgásformák) esetleges jelenléte és időbeli viszonya a gyógyszerbevételhez mérve
  • étkezés, ivás, nassolás feljegyzése (a nap folyamán elfogyasztott táplálék minősége befolyásolja a tüneteket, gyógyszerek hatását, például a fehérje a levodopa hatását)

Ez az információ az Ön tüneteinek jobb megértéséhez segítséget nyújt kezelőorvosának, aki így biztosabban módosíthatja a terápiát tüneteinek megfelelően. Fontos, hogy naplójában minden egyéb szedett gyógyszerét és az adott napokra vonatkozó étrendjét is jegyezze fel, így orvosa teljes képet kaphat, és eldöntheti, hogy tünetei a wearing off miatt jelentkeznek, vagy esetleg valamilyen egyéb interakció, gyógyszermellékhatás okozza őket.

A terápia optimalizálásának lehetőségei

A kezelés egyéni; a fő cél az, hogy a dopamin agyba történő bejutását javítsuk, egyenletessé tegyük koncentrációját a vérben, és ezáltal biztosítsuk a folyamatos dopaminerg stimulációt. Ez nem feltétlenül jelenti a levodopa dózisának emelését – számos más módja van:

  1. Például, javasolható a gyógyszer alacsonyabb dózisának alkalmazása, de nagyobb gyakorisággal.
  2. A kezelőorvosa javasolhatja azt is, hogy gyógyszerét egy úgynevezett kontrollált felszívódású levodopa készítményre cseréljék, annak érdekében, hogy a dopaminszintet stabilan tartsák. Napjainkban léteznek már olyan készítmények, melyekből a hatóanyag leadása a segédanyagok összetételének köszönhetően szabályozható, vagyis a hatóanyag-leadás lassítható, időben elhúzódóvá és egyenletesebbé tehető. Ez a szükséges gyógyszerszedések közötti időt akár 50%-kal is megnövelheti, és az egyenletes hatóanyag-leadásnak köszönhetően csökkentheti a wearing off kialakulásának esélyét.
  3. Gyógyszerkombinációk alkalmazása, pl. dopaminagonista hozzáadása a levodopa mellé szintén hasznos lehet, mivel az agy „becsapva érzi magát”, azt érzékeli, mintha dopamint kapna. Ezenkívül az entakapon és tolkapon meghosszabbítja a levodopa hatástartamát és enyhíti a wearing off-ot, mivel stabilizálja a dopamin szintjét a vérkeringésben. A tolkapon azonban májkárosodást okozhat egyes páciensek esetében.
  4. A szelegilin csökkenti a dopamin lebomlását az agyban, így szintén egy hatékony lehetőségnek tűnik.

Bármilyen kezelésben részesül, a legmegfelelőbb hatás elérése érdekében szorosan együtt kell működnie kezelőorvosával. Együtt kell ellenőrizniük a tünetek változását a gyógyszerek hatására, hogy orvosa biztos lehessen benne, hogy a lehető legmegfelelőbb terápiát választotta.

Mint minden gyógyszer esetében, bármilyen módosítást beszéljen meg kezelőorvosával!

Kihez fordulhat segítségért?

Ha wearing off-ra jellemző tüneteket tapasztal, beszélje ezt meg kezelőorvosával. Mindenképpen javasolt, hogy kérjen tanácsot, mert a tünetek nagy valószínűséggel nem fognak maguktól javulni, sőt, kezelés nélkül fokozódni fognak, ami hosszú távon negatívan befolyásolhatja életminőségét.

Testmozgás és pihenés

A testmozgás, mint az úszás vagy sétálás segíthet, és természetesen az alvás is fontos. Sok beteg úgy érzi, hogy enerválttá válik a wearing off jelentkezésekor és a mindennapi tevékenységek végzése, mint a séta vagy a munka majdnem lehetetlenné válik. Kezdetben hasznos lehet, ha a tevékenységeit akkorra időzíti, amikor a levodopa kifejti hatását, így azokat könnyebben elvégezheti, de hosszú távon a wearing off jelenség csökkentése érdekében mindenképpen kérjen segítséget.

Lehetséges, hogy gyógytornászt kell majd felkeresnie a motoros tünetek enyhítése érdekében, vagy foglalkozási terápián kell részt vennie, ez függ attól, hogy melyik országban él, mi az, ami az Ön számára elérhető és mik az egyéni szükségletei. A terapeuták szorosan együttműködnek a neurológussal, mivel a sikeres kezelés nagyban függ a megfelelő gyógyszerbeállítástól.

A fizioterapeuta megtanítja a wearing off motoros tüneteinek kontrollálását és a mozgás javítását, beleértve az egyensúlyt, járást és testtartást. A foglalkozási terapeuta segít a wearing off tünetek melletti önállóság megteremtésében. Felmérik az Ön otthonát és napi rutinját, és segítenek az otthona átalakításában, azzal a céllal, hogy a lakásban való mozgása könnyebb és biztonságosabb legyen. Fontos tudni, hogy a felvázolt lehetőségek változhatnak aszerint, hogy Ön melyik országban él, és az egészségügyi rendszer mit tesz elérhetővé.

Hogyan segíthet önmagán?

A legmegfelelőbb terápia egyik kulcsfontosságú tényezője a beteg és kezelőorvosa közti megfelelő kommunikáció. Ne várja, hogy orvosa kérdezzen rá minden egyes tünetére! Ön tapasztalja, hogy a gyógyszerek milyen hatással vannak Önre, tehát tudasson vele minden kellemetlenséget, hogy orvosa a megfelelő változtatásokat tudja végrehajtani a gyógyszerelésében.

Az étrend szerepe

A táplálék fehérjetartalma befolyásolja a levodopa felszívódását. Egyes betegek esetében hasznos lehet a nap folyamán elfogyasztott fehérje mennyiségének csökkentése a gyógyszerhatás javítása céljából, amikor az leginkább szükséges.

Ám ne felejtsük el, hogy a fehérje az egészséges étrend része, tehát annak jelentős csökkentése nem javasolt.

Hasznos lehet a napi fehérjebevitelt a nap végére korlátozni, azonban ez nem minden beteg esetében lehet megfelelő, célszerű ezt megbeszélni a kezelőorvossal a diéta elkezdése előtt.

Az egészséges étrend fontos, és megfelelő figyelmet kell fordítani orvosa utasításaira a levodopa szedése és az étkezés összefüggéseivel kapcsolatban. A fehérje fogyasztása befolyásolja a levodopa felszívódását az agyba és csökkentheti annak hatását, így a megfelelő, kiegyensúlyozott étrend kialakítása az optimális gyógyszerhatás elérése érdekében gondos odafigyelést igényel.

Ügyeljen rá, hogy a nemmotoros tüneteiről is tájékoztassa orvosát, mivel ezek ugyanolyan fontosak és az életminőséget is befolyásolják. Néha az is segít, ha hátradől és relaxál, mert a frusztráció és a görcsös akarás, hogy legyőzze tüneteit a wearing off során, éppen hogy fokozhatja a tüneteket. Egyes betegek úgy tapasztalhatják, hogy a tüneteket enyhítheti, ha valamivel lefoglalják magukat.

Tovább

WEBBeteg logóSzerző: WEBBeteg - Cs. K., fordító
Forrás: Rewritetomorrow
Lektorálta és aktualizálta: Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész

Cikkajánló

Mi a Parkinson-kór?

Dr. Zsuga Judit, neurológus, Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
Parkinson-kór
A Parkinson-kór közel 200 évvel ezelőtti első leírása óta a kutatók mára felderítették a hátterében álló rendellenességek legtöbbjét. A betegség genetikai és környezeti tényezők kombinációjának eredménye. Három jellemző tünetét már Parkinson is leírta: a mozgások lelassulása (bradykinesia), az izmok feszessége (rigor) és a remegés (tremor).
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító és Cs. K., fordító
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Cs. K., fordító és Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest