Dr. Kelemen Edit: a koraszülött részleg az én kábítószerem

Ez egy nagyon szűk terület. Vagy nagyon szereti az ember, vagy kijelenti, hogy soha nem akar koraszülötthöz nyúlni – nyilatkozta a WEBBeteg.hu portálnak az Astellas-díj – Az év orvosa pályázat közönségdíjasa dr. Kelemen Edit, kecskeméti csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus.

Dr. Kelemen Edit a Szegedi Tudományegyetem elvégzése után rögtön Kecskemétre költözött a háziorvos férjével. Húsz éve dolgozik a Bács-Kiskun Megyei Kórház Gyermekosztályán. Szakvizsgázott csecsemő- és gyermekgyógyászatból, neonatológiából, valamint gyermekpulmonológiából. Három hónap elteltével a gyerekintenzíven találta magát, ez jelentette a mélyvizet. Jelenleg a kecskeméti Perinatalis Intenzív Centrum (koraszülöttek és a beteg újszülöttek ellátását biztosító részleg) részlegvezető főorvosa.

Miért éppen Kecskemét mellett döntöttek a férjével?

A megyei kórház regionális centrum, korszerű diagnosztikus háttérrel. Varázsát az adja, hogy a gyermekellátás csaknem teljes spektrumában segíthetünk. A folyosó másik oldalán ott a gyerekosztály, így nem csak a legkisebbeket látom és kezelhetem.

A legnagyobb probléma, hogy orvoshiánnyal küzdünk a részlegen is. Öt orvosnak kellene itt dolgoznia, ezzel szemben 1 vagy 2 orvos látja el a feladatot. Én 20 éve dolgozom itt.

Ha visszatekintünk erre a két évtizedre, vannak fontos és emlékezetes állomásai?

Hogyne! Amikor elkezdtem a pályámat, havonta 10-11 alkalommal voltam ügyeletes. Szerettem volna jó orvossá válni, de mellette fontosnak tartottam azt is, hogy jó feleség és anya legyek. Amikor megszületett a lányom, azt éreztem, hogy ez így nagyon sok együtt. A második gyermekem születésekor is hasonlóan éreztem, és eldöntöttem, hogy maradok ugyan az egészségügyben, de olyan szakterületet választok, ami mellett több időt tölthetek a fiammal és a lányommal. Andris születése után több álláslehetőségem is volt. Tisztán emlékszem. Az egyik beteg gyerek apukája megtudta, hogy váltani készülök, elém állt és azt mondta: a doktornőre itt van szükség! Ezt annyira tiszta szívvel, szeretettel mondta az apuka, hogy nagyon megérintett, és maradtam.

A 2012-es Aranyanyu és a 2013-as Astellas-díj – Az év orvosa pályázat közönségdíja is speciális, hiszen nem kimondottan egy szakmai grémium elismerése.

Igen, abszolút tiszta díjak, a betegek és a hozzátartozók szavaztak, ők ismerték el az elmúlt 20 éves munkámat, a koraszülött részleg orvosainak és ápolóinak munkáját. Tulajdonképpen ezek voltak az első visszajelzések, melyek azt igazolták, hogy jól csináljuk, amit teszünk.

Direkt többesszámba beszél?

Ez egy csapatmunka. Itt nincs te meg ő, csak beteg gyermek és csapat van. Mindenkinek meg van a maga helye és dolga, ez csak így működik.

Amikor várakoztam önre a folyosón, hallottam egy beszélgetést. Az aggódó nagymama szeretett volna bemenni a koraszülött unokájához, de most még csak az édesanya és az apuka láthatja a csöppséget. Kedvesen, de határozottan tájékoztatta a hozzátartózókat, nem volt mellébeszélés... Hol tanulta ezt a fajta kommunikációt?

Itt tapasztaltam meg, a betegektől tanultam meg az évek alatt, hogy kinek, mit és hogyan lehet elmondani. A szülő azt várja, hogy nincsen semmi baj, a gyerek egészséges, és hamarosan hazamehetnek. Ez azonban nem mindig van így. A szülőknek mindent el lehet és el is kell mondani, nyilván a legmegfelelőbb módon.

Minden szülő más. Van olyan édesanya, akinek első körben mindent el lehet mondani a maga valóságában, van, akinek csak apránként. Van olyan eset, amikor hamarabb megtudja a hírt az apuka.

Akkor önök pszichológusok is egyben...

Ezt így nem mondanám. Tudnunk kell, mivel teszek jót, mivel viszem előrébb a gyógyulás folyamatát, mert ehhez a szülők is kellenek. Másnap is be kell tudni jönni, fontos a családtagok összetartása is.

Az elfogadhatatlant is elfogadhatóvá kell tenni. Ritkán, de előfordulnak olyan fejlődési rendellenességek, amelyek a tudomány jelen állása szerint gyógyíthatatlanok. Én mindig elteszem az elveszített koraszülött karszalagját, mert előbb-utóbb érte jönnek a szülők. Kell valami kézzelfogható dolog, egy emlék, ami segít a továbblépésben.

Ha már pszichológia... Az édesanya gyakran keresi magában az okokat, netalántán önmagát hibáztatja?

Igen, de nagyon fontos tudniuk, hogy az esetek többségében nem tehetnek róla.
Nyilván van olyan anyuka, aki nem járt terhesgondozásra, nem tartotta be az orvos utasításait, így felelősséget kell vállalni a kialakult helyzetért. Nekik ezt meg is mondjuk.

Nagyon kevés információja van a várandós anyáknak, a leendő szülőknek arról, hogy mi az, amit tehetnek gyermekük egészséges fejlődéséért. Nincsenek tájékoztató műsorok a tévében, kevés a hiteles újságcikk a témában. Hazánkban évek óta nagyon magas a koraszülések száma, a túlélési adatok javuló tendenciát mutatnak, köszönve a neonatológusok munkájának, a rohamosan fejlődő terápiás eljárásoknak.

A születés pillanatában és az első 24 órában nagyon sok minden eldől. Azt szoktam mondani, a „matek ötösök” ott vannak a kezünkben. Muszáj jónak lenni.

Milyen egy koraszülött részleg vezetőjének egy napja?

Mozgalmas, nem lehet előre tervezni. Egy 22 ágyas részlegen dolgozom, ahová bármikor kerülhet akut életveszélyben lévő gyermek. Intenzív betegellátást végzünk, ez azt jelenti, hogy mi biztosítjuk a gyermekek légzését, szívműködését, vizeletkiválasztását, táplálását a szükséges ideig. Tevékenységünk nagy odafigyelést és körültekintést igényel, ami gyakran nagyon fárasztó. Jelenleg 16 koraszülöttünk van, az ideális betegszám 10-12 lenne.

Mi kapcsolja ki igazán?

Egy-két jó regény. Minden este olvasok, hol szakirodalmat, hol szórakoztatót. Minden évben elmegyünk az egyetemi baráti társaságunkkal kirándulni. A gyerekek egykorúak, így ők sem unatkoznak.

(WEBBeteg - Tóth András, újságíró)