Dr. Takáts Annamária: Nagyon szerethetőek a Parkinson-kórral élő emberek

Európában 1,4 millió Parkinson-beteget számolnak, és azt jósolják, hogy 2030-ra ez a szám megduplázódik. Az okokat folyamatosan kutatják, az egyik feltételezés a robbanásszerűen megjelenő technikai fejlődést látja a háttérben. Az emberi agy erre a változásra betegséggel reagált. Dr. Takáts Annamáriával, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinika Parkinson-kór és Mozgászavarok Ambulancia főorvosával beszélgettem.

Mióta foglalkozik ezzel a területtel?

1974-ben végeztem az egyetemen, pontosan 40 éve dolgozom a Neurológiai Klinikán. Édesapám volt ilyen sziklatípus.

Szerencsém volt. 1975-ben elsőként az országban itt alakult Parkinson járóbeteg szakrendelés, amelyhez később osztály is társult. Ebbe a munkába kapcsolódhattam be.

1998-ban betegklubot szerveztünk Fazekas András, a Szent István Kórház főorvosa segítségével. Így jött létre a Delta Magyar Parkinson Egyesület. Én a kezdetektől velük dolgoztam. András halála után én vettem át az orvostanácsadói feladatokat.

Mitől függ az elnök személye?

Mindig azt vallottam, hogy az elnöknek betegnek kell lennie. Ő tudja, mire van szükségük, miben kell segítség. Én a háttérből támogatom a munkát, mint orvos. Tóth Katalin immár harmadik éve elnöke az egyesültnek.

Milyen célok valósulnak meg?

Bármilyen krónikus betegségről van szó, amely elkíséri a beteget élete végéig, tudjon róla mindent, ismerjen minden lehetőséget, de fontos, hogy nem minden pillanatban azzal foglalkozzon.

Képzett és tudatos betegekre van szükség, ezért létrehoztunk egy képzést, a Parkinson iskolát. Idén januárban és februárban volt az első tanfolyam betegeknek és hozzátartozóknak. Nyolc héten keresztül minden szombaton találkoztunk, volt elmélet, és minden harmadik órán gyakorlati feladatokat oldottunk meg: életminőség skálát töltöttünk ki, volt gyógytorna, a pszichológus relaxációs gyakorlatokat mutatott be, a Kodály-módszer segítségével énekeltünk, szóba került például az agyműtét, a pumpás kezelés és az otthoni betegápolás. Nem lebutítva adtuk át az anyagot, hanem ugyanazt kapták meg a betegek, amit a továbbképzésen a kollégáink, de egyszerűen, érthető formában.
Tizenöt résztvevővel terveztünk és több mint ötvenen jöttek, a legfiatalabb 40 éves volt, a legidősebb 80, a végén mindenki díszoklevelet kapott.
Jövőre ismét szervezünk ilyen képzést, amelyen nagyobb hangsúlyt kap majd a Kodály-módszer, a gyógytorna és a tánc, illetve elmegyünk majd főzőiskolába is.

Mi változott az elmúlt 40 évben, amióta itt van a klinikán?

A Parkinson-kór azon kevés idegrendszeri betegségek egyike, ahol nagyon gazdag a gyógyszeres kezelés, ezzel jelentősen javítható az életminőség. A klasszikus értelemben nem gyógyítható a betegség, javulhat viszont a hátralévő évek minősége.

Az első csoda, ami maradandó, az a levodopa kezelés kezdete volt. Mind a mai napig ez a kezelés aránymértéke, ennél hatékonyabb megoldás jelenleg nincs. A levodopa a dopamin előanyaga, ami a még működő substantia nigra sejtekben alakul át dopaminná, és így pótolja a hiányt, azonnal látványos javulást eredményez.

Én akkor kezdtem itt dolgozni, amikor már elkezdték a levodopa kezelést. Láttam még olyan beteget, akinél nem alkalmazták, majd beállították neki a gyógyszert és kiszállt a tolókocsiból.
Erről szól az Ébredések (Awakenings) című filmdráma. Az Oscar-díjas alkotásban a lelkes orvos egy olyan új gyógyszert fedez fel, amellyel a betegeket vissza lehet hozni az életbe. Csodálatos ébredésnek lehetünk tanúi. Dr. Malcolm Sayert Robin Williams alakítja. Nézze meg, érdemes.

Mostanra elértük, hogy a korszerű gyógyszeres és nem gyógyszeres kezeléssel jelentős javítható a Parkinson-kóros beteg életminősége, és azt figyelembe véve, hogy egyre inkább a fiatalok felé tolódik a betegség, évekig fenntartható a munkaképes állapot.

Újabb fogalmakat kellett megismernünk. Itt van például az előrehaladott betegség, amely azt jelenti, hogy olyan korszakban van a beteg, amelyre a kezelés szövődményei jellemzőek. A levodopának egyetlen hátránya van: bizonyos estekben olyan jelenség alakul ki, hogy a mozgás a gyógyszer bevételétől függően változik. Beveszi a beteg a gyógyszert, az felszívódik, ilyenkor nagyon jó a mozgás, a beteg akár tünetmentes lehet, de ilyenkor gyakran akarattól független túlmozgások is felléphetnek. Ahogyan csökken a vérszint, kiürül a gyógyszer, előtérbe kerülnek a betegségtünetek, a beteg lelassul, nehezen tud felállni, elindulni, esetleg remeg a keze.
Amennyiben ez jellemző a mindennapokra, akkor segíthetnek az úgynevezett eszközös kezelések, más szóval az előrehaladott kezelési módszerek, ebből a világon három fajta van. A műtétet (mély agyi stimuláció) több mint tíz éve hazánkban is alkalmazzuk, 2011 óta használjuk hazánkban is a pumpát, amelyet válltáskában, deréktáskában hordhat a beteg. Gél formájában van a gyógyszer a kazettában, amelyhez egy pumpa csatlakozik. A kezelő orvos beállítja a folyamatos adagolást, és így 16-18 órán keresztül kapja a beteg a gyógyszert. Nem kell figyelnie az időpontokra, és nem beszélve arról, hogy nagyon jól együtt lehet élni a pumpával, önállóan tud tevékenykedni. Volt olyan betegünk, aki a kínai nagy falat mászta meg ezzel a pumpával. Ez volt a nagy álma.

Ezek a módszerek sem jelentenek gyógyulást...

Van a betegben egy remény, hogy ha már átestem a műtéten, megtanultam együtt élni egy pumpával, akkor meggyógyulok, de nem. Meg kell neki mondani, hogy a korábbi legjobb gyógyszeres állapot érhető el a műtéttel és a pumpás módszerrel.

Olvastam a tájékoztatójukban, hogy miközben a Parkinson-kór diagnosztikájában és kezelésében jelentős előrehaladás történt az elmúlt évtizedekben, a betegség oka, eredete továbbra is ismeretlen.

Az okokat folyamatosan kutatják, önmagában az átlagéletkor növekedése nem magyaráz meg mindent. Az egyik feltételezés a robbanásszerűen megjelenő technikai fejlődést látja a háttérben. Érdekes, hogy az emberi agy erre a változásra betegséggel reagált. Itt van az okostelefon, meg sem tanuljuk használni, megjelenik egy újabb eszköz.

Megelőzhető a betegség?

Jelenleg nem tudjuk, hogyan lehet megelőzni.

60 éves koromra akár én is lehetek Parkinson-kóros?

Igen, bárki, akár én is, nem vagyunk védve. Azt tudjuk tenni, hogy növeljük a társadalmi tudatosságot, elfogadóbbá válunk. Ezért is fontosak a betegklubok, a rendezvények.

A Parkinson-kórral élő embereket nagyon lehet szeretni, igénylik is, nagyon hálás betegek. A minap mondta a biztonsági őr, hogy ezek a betegek nagyon sokat mosolyognak. Hozzáteszem, jönnek ide azért nagyon súlyos betegek is kezelésre, kontrollra.

(WEBBeteg - Tóth András, újságíró)