Dr. Mintál Tibor ortopédsebész, sportorvos - Interjú az aranyérmes úszóval

A Pécsi Tudományegyetem ortopédsebész szakorvosa három úszásnemben versenyzett a 35. Orvosi Világjátékokon, Welsben, és mindháromban aranyérmet szerzett. Mintál Tibor gyerekként nem is szerette az úszást, ráadásul titkon építésznek készült.

Ausztriában rendezték meg az Orvosi Világjátékokat, amelyen 31 nemzet 1200 résztvevője több mint 20 sportágban állt rajthoz. A megmérettetés nyolc napja alatt öt korosztályban mérték össze tudásukat a sportolók. A pécsi orvosok, egészségügyi dolgozók igen szép számmal vettek részt a versenyen, amelyről többen éremmel tértek haza. Volt olyan, aki nem csupán egy aranyérmet szerzett. Dr. Mintál Tibor háromszor állhatott a dobogó legfelső fokára, 50 pillangón, 100 és 400 gyorson ért leggyorsabban a célba.

Orvos szülők gyermeke, így érthető, hogy miért választotta ezt a hivatást, de honnan jött a sport iránti szeretet?

Ötéves koromban kezdtem úszni, nem nagy örömmel, emlékszem, kezdetben édesapám fején tomboltam, tiltakoztam az edzések ellen, de nem sok eredménnyel, mert az óvoda után sportiskolába írattak be a szüleim, akik szintén sportoltak, sőt a nagyszüleim is, nagyapám például alapító tagja volt a kosárlabda szakosztálynak.

Tíz-tizenegy éves lehettem, amikor édesanyám leültetett és azt mondta: csak akkor járjak le az edzésekre, csak akkor induljak el hajnalok hajnalán az uszodába, ha valóban akarom csinálni. Ahogyan ezt megkérdezte, azonnal megváltozott a viszonyom a sporthoz, az edzésekhez, a versenyekhez. Ez egy döntő fordulat volt. Ezután már önálló elhatározásból, igazán kedvből jártam az edzésekre, minden reggel hattól hétig, majd iskola után ismét. Ez addig ment, amíg komolyabban nem kellett készülnöm az egyetemre, de akkor is lejártam naponta egyszer az uszodába.

Egyértelmű volt, hogy orvos lesz?

A szüleim orvosok, így ez egy utat mutatott nekem, bár titokban építészmérnök szerettem volna lenni, de a fizika elvette a kedvemet. Ez a tantárgy az orvosi egyetemre is szükséges, de csak annyit tanultam, amennyi a felvételihez kellett.

Édesapám sportorvosként, csapatorvosként is tevékenykedett, gyakorlatilag ebbe születtem bele. Több csapatnál voltam orvos, most is nagyon sok sportoló jár hozzám, focistákkal, kézilabdásokkal és kosarasokkal foglalkoztam – egyebek mellett a PVSK Panthers Kosárlabda Szakosztály és a Mizo-PVSK Kosárlabda Szakosztály csapatorvosa voltam. A kosarasokkal nagyon hamar megtaláltam a közös hangot. Jelenleg nem vagyok egyik csapatnál sem, két lányom van, a munka és az úszás mellett nem sok időm jut másra. A háttérből viszont segítem a csapatorvos kollégák munkáját.

Előny a szakmájában, hogy ön is sportol? Hitelesebb, amit mond?

Elfogadóbbak. Személyes tapasztalatom van, tudom, min mennek át egy-egy sérülésnél, illetve rehabilitációnál.

A sportorvoslás nem abban specifikus, hogy más jellegűek a sérülések, más módon kell ellátni, a szakmai szabályok ugyanazok, mint egy normál esetben. Itt mások az igények, gyorsabban kell reagálni, más mentalitást igényelnek a sportolók. Nem mondhatom azt egy NB I-es sportolónak, hogy kérjen időpontot a vizsgálatra, és várakozzon türelmesen, azonnali diagnózis, kezelés kell, majd intenzív rehabilitáció.

Hogyan viszonyulnak a sportolók a prevencióhoz? Értik, érzik a lényegét?

Sokkal-sokkal fontosabb a megelőzés, mint azt gondolnánk. Ezt tudniuk kell az edzőknek is. Programokat, edzésmódszereket dolgoztunk ki egy team-el, amelyben a sportorvos mellett gyógytornász, fizikoterapeuta is van. Nem könnyű feladat, mert korlátozottak a lehetőségeink, és az elején nehezen adják rá a fejüket a csapatok, de amikor azt tapasztalják, hogy kevesebb a sérülés, hatékonyabb a munka, sikeresebb a szereplés a meccseken, akkor külön kérik a program folytatását, van, hogy már nélkülünk. A kosarasok nagyon fogékonyak erre, utánpótlás szinten is, sőt az úszók is alkalmazzák, igaz az ő esetükben másfajta a mozgáskoordináció, más a közeg. A sportolói prevenció mellett kidolgoztunk egy programot az óvodásoknak, egy olyan speciális tornát, amellyel a mozgáskultúrát, a koordinációt fejlesztik.

Ennyire fontos a sport és a prevenció Pécsett?

Nagyon sok szakosztály működött korábban, nyilván többen folytatták a sportolást, én például nagyon sok orvos kollégát ismerek, akik fociznak. 1998-ban együtt mentünk az Orvosi Világjátékokra, én mint úszó. Az volt ez első ilyen megmérettetésem.

Azon milyen eredményt ért el?

Aranyérmet szereztem. Szép lezárása volt az aktív életemnek, a munkám és a családom miatt ugyanis nem folytattam a versenyzést, más feladatok, kihívások vártak rám.

Az idei verseny akkor az újrakezdésről szólt? Szép kezdett, három arannyal. Mit adott önnek ez az újabb siker?

Elhittem, hogy újra képes vagyok összeszedni magamat egy versenyért, önbizalmat, önigazolást kaptam, hogy helyes, ahogyan döntöttem. Jobban is érzem magam a sportolástól. Elmúltam 40 éves, nem akartam tovább várni.

Milyen korosztály képviseltette magát az úszóknál?

Én a középmezőnyben voltam, a 35-45 éves korosztályban úsztam. Volt egy 70 év feletti angol orvos.

Kortalan sport?

Az úszás azért is jó, mert kímélő módon lehet csinálni, nem teszi tönkre az ízületeket, mindenki beállhat a saját tempójába, amit bír, legyen az fiatal vagy idősebb.

Lesz folytatása?

Nem biztos, hogy nem indulok több világversenyen, de már nem ez a fő motivációm, inkább európai szintű nemzetközi versenyekre készülök.

Mit adott még önnek az Orvosi Világjátékok? Itt azért összefut az ember orvos kollégákkal, ismerősökkel, barátokkal...

Welsben volt brazil, olasz, német orvos is. Találkoztam egy főorvos kollégával, aki egy német sportrehabilitációs intézetet vezet, ő kerékpározik. Lehet, hogy meglátogatom egyszer.

Németország egyébként sem áll Önhöz távol. Két évig dolgozott balesetsebészként Nabburgban.

Ott voltam medikusként nyári gyakorlaton, az egyik barátom hívott el. A feleségem még tanult, nem voltak gyermekeink, autóba ültünk és elindultunk. Életem két legszebb éve volt.

Ha marad szabadideje, mivel tölti? Mi kapcsolja ki?

Lenyírom a füvet, metszem a fákat. A kertészkedés kikapcsol, megnyugtat, magam vagyok a gondolataimmal. Nincs is annál szebb, amikor a nyári reggelen mezítláb sétálunk, közben pedig isszuk a kávét.

(WEBBeteg - Tóth András, újságíró)