Fiatal kutatók itthon és a nagyvilágban: Dr. Enyedi Balázs

Junior Prima Díjat vehetett át magyar tudomány kategóriában Dr. Enyedi Balázs, a Semmelweis Egyetem Élettani Intézet tanársegédje, aki 2011 novembere óta a New York-i Memorial Sloan Kettering Cancer Center posztdoktori ösztöndíjasa. Jelenleg a hámszöveti sérülés biológiájával foglalkozó laborban dolgozik.

Már diákkorodban is a természettudomány érdekelt? Olvastam, hogy a gimnáziumban speciális tagozaton tanultál. Mivel foglalkoztatok?

Mindig is reál beállítottságú voltam, a matematika, fizika, kémia és a biológia voltak a kedvenc tárgyaim. Emiatt választottam az Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium komplex természettudományi tagozatát, ahol ezeket a tárgyakat emelt szinten oktatták. Élveztem a gimnáziumi közeget, inspiráltak az osztálytársaim, valamint a tanulmányi versenyek, amelyekre a tanáraink alaposan felkészítettek minket.

Egyenes út vezetett a Semmelweis Egyetemre?

Az orvosi és kutatói pálya választását mind az érdeklődésem, mind pedig a családi példa inspirálta. Generációkon átívelő hagyomány családunkban az orvosi hivatás, így nem okozott komoly fejtörést a pályaválasztás. Igen, egyenes út vezetett a gimnázium után a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karára.

Jelenleg doktori ösztöndíjas vagy. Miért éppen Amerikát választottad? 2002-ben már jártál kint egy tanulmányúton Bethesdában, most pedig New Yorkban vagy ösztöndíjas.

Szerencsésnek tartom magamat, hogy a laboratóriumi munkával már egyetemi éveim elején megismerkedhettem egy Amerikában eltöltött nyári tanulmányút során. Az NIH (National Institutes of Health) egyike a legnagyobb amerikai kutatással foglalkozó intézményeknek, így első kézből láthattam, hogyan zajlik a kutatás egy világszínvonalú helyen. Később az egyetem alatt, majd a doktori tanulmányaim során is alkalmam volt Európa számos országát végigjárni gyakorlatok, ösztöndíjak, kutatói csereprogramok kapcsán.

Mit adott, mit ad neked Amerika? Milyen megítélése van ott a magyar kutatóknak?

Látva a különbséget a két kontinens között, már akkor tudtam, hogy Amerikában szeretném a posztdoktori éveimet eltölteni. Ezen belül is New York városának örök forgataga, és az itt élők kifogyhatatlan ereje volt a legvonzóbb számomra. Szerencsére itt sokkal kevésbé számít a kor és a tapasztalat, hagyják, hogy a jó ötleteket bárki megvalósíthassa. Ez számos területen, de a kutatásban különösen fontos. Gátlások nélkül teheti fel bárki a kérdéseit, kevésbé számítanak a hierarchikus viszonyok.

Ami a tudományos kérdésfelvetés itteni módját illeti, az az érzésem alakult ki, hogy sokkal nagyobb léptékben, bátrabban gondolkoznak. Nem könnyű ezt a mentalitást átvenni, de azt hiszem, érdemes rá törekedni. Mindennek megfelelően az sem jelent sokat itt, hogy ki, honnan származik, aki tehetséges, azt elismerik.

„Ha hazatérek, egy saját labort szeretnék alapítani”

A kutatási területed mindennapi szinten érinti az embereket. Hol tart a jelenlegi kutatás? Milyen érdekességről tudsz beszámolni az olvasóknak?

Testfelszínünk mindössze 1 százalékát borítja bőr, a maradék 99 százalékot olyan nyálkahártyák fedik, amelyek felszínén folyadék található. A szájüregünktől kezdve az egész gyomor-bélrendszeren át a tüdőkig, ezeket a nyálkahártyákat folyamatosan mechanikus és környezetből származó irritáló hatások érik, amelyek apró hámsérüléseket okozhatnak. A fertőzések megelőzése érdekében a belső sebeket percek alatt fehérvérsejtek veszik körül, gyulladásos jellegű folyamat indul be, és a hámszövet igyekszik mihamarabb zárni a sérült felszínt. Ezen védekező folyamatok nélkül súlyos fertőzésveszélynek lennénk kitéve.

Kutatásaink középpontjában azok a jelátviteli folyamatok állnak, amelyek a sérülést követően rövid időn belül lehetővé teszik a védekező mechanizmusok aktiválódását és a seb záródását. Hosszú ideig úgy gondolták, hogy kizárólag a sérült sejtekből passzív módon felszabaduló molekulák indítják be ezeket a folyamatokat. Nem merült fel azonban eddig az a gondolat, hogy a sérülésen keresztül a külvilággal való érintkezés, vagyis a hámszövetet borító folyadék bejutása a szövetek közötti térbe indítaná be a gyulladásos folyamatot és a sebzáródást. Ezeknek a kérdéseknek a vizsgálatára kiválóan alkalmas a zebradánió nevű hal, mint modellállat, mivel embrionális korban hasonló hámszövet védi a külvilágtól, mint az előzőekben említett emberi belső nyálkahártyák. Édesvízi halként a zebradánió hasonlóan alacsony sótartalmú/ozmolaritású vízben él, mint amilyen összetételű például a szájüregünket és nyelőcsövünket borító nyál.

Munkánk során bizonyítottuk, hogy a zebrahal farokúszójának sérülése csak akkor indítja be a védekező mechanizmusokat, ha a felszínt borító alacsony ozmolaritású folyadék bejut a szövetek közötti térbe, ahol megduzzasztja a sérülés közelében található sejteket. Ez a sejtduzzadás aktiválja azt a molekuláris kaszkádot, ami megindítja a sebzáródást, és a távolban lévő fehérvérsejteket a seb környékére irányítja.
Ezt az eddig ismeretlen molekuláris mechanizmust a Nature Cell Biology című folyóiratban publikáltuk az elmúlt év során, a cikk első szerzője vagyok. Jelenleg azt próbáljuk megérteni, hogy a sejtduzzadás pontosan milyen mechanizmussal aktiválja a gyulladásos folyamatokat.

Meddig maradsz kint? Mi a terved az ösztöndíj után?

A jelenleg tartó munkámat le szeretném zárni, így még előreláthatólag 1-1,5 évet töltenék New Yorkban. Ezt követően haza szeretnék térni, és azzal a tudással, amit megszereztem, egy saját labort alapítani. Folytatni szeretném a zebrahalakon végzett kísérleteket, amivel én lehetnék az első, aki a Semmelweis Egyetemen meghonosítja ezt a máshol egyre népszerűbb modellállatot. Mindehhez jelentős anyagi forrásokra lesz szükség, így bízom benne, hogy a Magyarországon jelenleg elérhető kutatástámogatási rendszerek (pl. Lendület program) rendelkezésre állnak majd. Igyekszem ezen túlmenően kutatási támogatást nyerni nemzetközi programokon keresztül is, amihez azonban elengedhetetlen, hogy további publikációk szülessenek a posztdoktori munkámból. Ezen dolgozom jelenleg is.

Mit jelent számodra a Junior Prima Díj? Milyen megítélése van a kutatók körében?

Nagyon megtisztelő, hogy ebben a közismert díjban részesülhettem. A kutatói pálya szerencsés esetben is csak hónapok-évek küzdelmei és sikertelensége után hoz eredményt. Ritkán kapunk tehát visszajelzést arról, hogy jó úton haladunk. Egy ilyen rangos díj mindenképpen megerősít abban, hogy érdemes folytatni a munkát. Szakmai körökben az elismertséget a kutatási eredményeink és publikációink hozzák, egy ilyen díj inkább a külvilág számára jelzésértékű.

Az egyik értékelő honlapon találkoztam a neveddel, mint oktató. Csupa ötösre értékeltek a hallgatók...

Hallottam erről, jól esik a pozitív visszajelzés, bár nem feltétlenül ezt a honlapot tekintem mérvadó értékelési formának. Igaz, az intézeten belüli oktatással kapcsolatos hallgatói visszajelzések is pozitívak voltak mind a német, mind a magyar nyelven tartott gyakorlataim alapján. Amerikában klasszikus értelemben véve nem oktatok, de gyakran jönnek hozzánk hallgatók a laborba néhány hónapos gyakorlatra, és mindig úgy alakul, hogy én foglalkozom velük a legtöbbet.

Szeretek oktatni, főleg akkor, ha tényleg érdeklődőek a tanítványok, és látom azt, hogy van értelme a befektetett energiának. Az egyetemi oktatást szívesen folytatnám a jövőben is, amennyiben össze tudom egyeztetni a kutatási tevékenységemmel, melyet továbbra is életem fő hivatásának és kihívásának tekintek.

Végül egy kérdés azzal kapcsolatban, mi a hobbid, mivel töltöd a szabadidődet?

Igyekszem minél többet utazni, a világot járni, ha tehetem. Szeretek síelni, teniszezni, vitorlázni, és ha kiszabadulok a városból, túrázni, hegyet mászni.

Gyakran járok múzeumokba, koncertekre, amire kiváló lehetőséget ad New York. Hiányzik viszont a magyar színházi élet, amikor otthon vagyok, igyekszem bepótolni a lemaradásomat.

(WEBBeteg - Tóth András, újságíró)