Dr. Fövényi József: Az életem az emberek szolgálatának szántam

Lelkésznek készült, véletlenek sorozatának köszönhetően kötött ki a diabetológiánál, aminek immár csaknem 50 éve szenteli életét. Dr. Fövényi Józseffel beszélgettünk.

Hazánk az ötödik legrosszabb helyen áll a cukorbaj és szövődményei által bekövetkezett halálesetek tekintetében és nagyon magas a betegség okozta lábamputációk száma is.

Mi az oka az emelkedő tendenciának?

– Ha cukorbajról beszélünk, akkor egyre inkább a 2-es típusú – tehát az esetek többségében az élet derekán kezdődő (bár már egyre gyakrabban a tizenévesek között is jelentkező), kezdetben inzulinkezelést nem igénylő – diabéteszről beszélünk, hiszen a cukorbetegek 90-95%-a ebbe a csoportba tartozik. Az ő számuk emelkedik rohamosan, ma már Magyarországon bizonyítottan eléri a 800 ezret, és az emelkedő tendencia mellett a már cukorbetegek diabétesz tartama is nő és emiatt a késői szövődmények egyre gyakrabban jelentkeznek.

Ami a lábamputációk még mindig magas – de nem emelkedő – számát jelenti, abban részben a betegek meglehetős ismeret hiánya, részben pedig az ellátórendszer (alapellátás, diabétesz gondozás) súlyos hiányosságai a felelősek. Magyarországon egy, a diabéteszes betegek lábaiért 1992-ben indított küzdelem eredményeként már 1996-ban – elsőként a volt szocialista országok között – gyártani kezdték a neuropátiás lábak védelmére készített védőcipőket és lábágyakat. E drága cipőket az OEP jelentős mértékben támogatja. Ma hazánkban megközelíti a 80 ezret a súlyosan neuropátiás cukorbetegek száma, ugyanakkor – ez nem vicc – 2014-ben összesen 550 db (nem pár!) ilyen cipőt készítettek, mivel a szakorvosok nem írtak fel többet, ill. a diabetológusok és a betegek nem javasolták, nem kérték a cipők utalványozását. A 2-es típusú cukorbetegek kevesebb, mint fele jut el egyáltalán diabétesz szakrendelésre, ha mégis odaküldik, akkor többnyire csupán szakorvosi javaslathoz kötött gyógyszerek/inzulinok engedélyezése ügyében és akkor se kerül sor lábvizsgálatra. A háziorvosok túlnyomó többsége soha nem vizsgálja meg betegei lábait – ez évente legalább egyszer szükséges lenne – azaz nem tapintja meg a boka ereket és nem végzi el a neuropátia diagnózisának felállításához szükséges vizsgálatot kalibrált hangvillával. (Ez egyébként évente betegenként kevesebb, mint 5 percet jelentene). További probléma: nagyon kevés a diabéteszes lábellátásra szakosodott sebészeti rendelés. Sok kis (lábujj) és nagy (lábfej, lábszár) amputációt lehetne megelőzni sokszor hetekig tartó fáradságos kezeléssel, melyet viszont az OEP messzi alulfinanszíroz és sokkal többet fizet egyetlen amputációért. Hosszú csönd után tavaly indult meg a diabéteszesek lábát gondozó podiáterek hazai képzése, mely talán javíthat e területen a jövőben.

Ami az egyéb szövődményeket illeti, itt elsősorban a szív-érrendszeri szövődményekre és a retinopátiára (a látást veszélyeztető szemszövődmény) és a veseszövődményekre gondolok, ezek megelőzéséhez magas szintű komplex kezelés/ellátás/gondozás szükséges. Ez röviden annyit jelent, hogy minden hipertóniás cukorbetegnél (a betegek 80%-a) 140/90 Hgmm alatt kellene tartani a vérnyomást és 1,8 mmol/l alatt az LDL-koleszterin szinteket. Ezt viszont maximum a betegek egynegyede esetében sikerül elérni, mely mind a betegeken (hiányos együttműködésük miatt), mind pedig a gondozó orvosaikon egyaránt múlik. És akkor még nem beszéltünk a kívánatos 7% körüli HbA1c szintekről, mely a cukoranyagcsere optimális állapotát jelenti. Ugyanis a vércukor, a vérnyomás és a koleszterin szintek azonos súlyossággal esnek latba a szövődmények megelőzése szempontjából.

Mit tehet egy átlagember, hogy elkerülje a 2-es típusú diabétesz kialakulását?

– Miután a leggyakoribb, 2-es típusú cukorbetegség fő oka a súlyfelesleg, vagyis a kövérség és elhízás, a megelőzés legkönnyebb módja a normális testsúly megtartása már a gyermekkortól kezdve (ma a gyermekek egyharmadának már súlyfeleslege van). Ez a kezdetektől ésszerű, egészséges összetételű, kalória bevitel szempontjából 1500-2500 kcal között korlátozott étkezés, az egyre jellemzőbb ülő életmód mellett legalább heti 5x30 perces intenzív testmozgás révén érhető el. Előbbibe beletartozik a cukorfogyasztás drasztikus csökkentése, már a gyermekek esetében is a cukros üdítőitalok teljes mellőzése is. Ugyanilyen elbírálás alá esnek gyorsan felszívódó, finom fehérlisztből készült pékáruk, az összes édes sütemény, a cukorkák, csokoládék és az édesipar összes terméke. Mindezek helyett a teljes kiőrlésű pékáruk, minél több saláta, zöldség-főzelékféle és gyümölcs fogyasztása ajánlható. Nagyon fontos, hogy mind a burgonyából, mind a rizsfélékből minél kevesebbet fogyasszunk.

Milyen tünetek esetén gondoljunk cukorbetegségre?

– A cukorbetegség klasszikus tünetei: fokozott szomjúságérzés, fokozott vizeletürítés, a testsúly gyorsütemű csökkentése ma már csupán az időben fel nem fedezett 1-es típusú cukorbetegségre jellemző. A 2-es típusú cukorbetegek esetében olyan lassan – kb. 10 év alatt – alakul ki a már emelkedett éhomi vércukorszintekkel járó manifeszt diabétesz, hogy azt legtöbbször nem veszi észre a beteg. Talán egy jellemző tünet a már 10 mmol/l körüli éhomi vércukorszinteknél fellépő, panaszt okozó gombásodás a nemi szerveken (férfiaknál ez fitymaszűkületet is okozhat) mely miatt az urológus vagy a bőrgyógyász fedezi fel a betegséget. Ha a gyors látásromlás miatt ugyanezt a szemész teszi, akkor többnyire már olyan súlyos a szemfenék elváltozása, hogy az a látás elvesztésével is járhat. Ilyenkor akár 5-6 éven keresztül is már észrevétlenül magas lehetetett a vércukor.

Kik a veszélyeztetettek a cukorbetegség kialakulása szempontjából?

– A veszélyeztetettek legnagyobb csoportját a súlyfelesleggel rendelkezők képezik, akiknek legalább fele az élet során diabéteszes lesz. A nálunk elhízás szempontjából rosszabb helyzetben lévő Egyesült Államokban nyíltan deklarálták, hogy a ma élő USA állampolgárok egyharmada, a spanyol amerikaiak fele az élete során cukorbeteg lesz. Kifejezetten veszélyeztetettnek tekintendők mindazok, akik felmenői, közeli rokonai között 2-es típusú cukorbeteg van, ill. azon nők, akiknél a terhesség folyamán ún. terhességi diabétesz fejlődik ki. Amit a megelőzés lehetőségeit illetően nyilatkoztam, mindezen, fokozottan veszélyeztetett egyének esetében még inkább érvényes, tehát a testsúly csökkentése energiaszegény, egészséges étrend és rendszeres fizikai aktivitás.

Miért választotta az orvosi hivatást?

– Tizenéves koromban – az ötvenes évek első felében – mélyen vallásos, hívő református fiatal voltam, aki az életét az emberek szolgálatának szánta. Ezért arra gondoltam, hogy vagy lelkész, vagy orvos leszek. Miután azonban a kommunista terror az egyházak működését csaknem teljesen ellehetetlenítette, végül is az orvosi hivatást választottam.

Miért döntött a belgyógyászat, a diabetológia mellett?

– Ez egy hosszabb, sok váratlan fordulattal járó történet. Az orvosi diplomám átvétele után 1960-ban a Budapesti Orvostudományi Egyetemről távozva bár belgyógyászaton szerettem volna dolgozni, az akkor erősen felfutóban lévő vidéki tudőgyógyászatra a Veszprém megyei Tődőgyógyintézetbe, Dobára irányítottak. A szakmát valójában megkedveltem. Azonban amikor két év után a megyei tiszti-főorvos engedélyével távozhattam a megyéből és visszatértem a fővárosba, egyetlen budapesti és országos intézménybe se vehettek fel, miután az akkori minisztériumi szakmai felelős megtiltotta alkalmazásomat arra hivatkozva, hogy cserbenhagytam a vidéki pulmonológiát. Ekkor jött „Deus ex machina”-ként a váratlan segítség. Egyetemi csoporttársam, Apor Péter, a Testnevelési Egyetem későbbi professzora, aki még medikusként tevékenykedett az endokrinológus dr. Góth Endre tanár úr laboratóriumában és két évre Borsod megyébe száműzték, tiszti-főorvosi engedély nélkül jött vissza a fővárosba. Ennek viszont az lett a következménye, hogy a minisztérium a teljes fővárosi egészségügyből kitiltotta (1962-t írtunk ekkor, így érvényesült az önkény még az orvosi állások megválasztásánál is). Így a számára Góth tanár úr által szervezett 4 órás tudományos segédmunkatársi állást sem vállalhatta el. Viszont maga helyett engem beajánlott Góth Endrének és így kerülhettem a János Kórház II. Belosztályára.

Itt kezdetben zsíranyagcserével, a lipid mobilizáló hormon és az elhízás kutatásával foglalkoztam, de az immunoreaktív inzulin-meghatározás 1969-ben történt hazai beindításával érdeklődésem egyre inkább a diabétesz szindróma felé fordult. Ebben szerepet játszott az is, hogy már akkor is hamar beláttam, hogy az elhízottak kezelésében vajmi kevés siker érhető el, - melyet napjaink sokszorosan visszaigazolnak – viszont annál több lehetőség kínálkozik a cukorbetegség területén. Így, ha a véletlenek sorozatán keresztül is, kiköthettem a diabetológiánál. E témakörben védtem meg kandidátusi disszertációmat is még 1976-ban. Ezek után már viszonylag könnyen és viszonylag fiatalon – 42 évesen – sikerrel pályázhattam a Péterfy Sándor-utcai Kórház B Belosztályára, ahol sokoldalú diabetológiai tevékenységet sikerült beindítani és végezni egészen 2001-ben történt nyugdíjba vonulásomig. Ezt követően viszont kezdetben heti három, majd két napon dolgozom a diabétesz szakrendelésen, tíz éve immár „támogató” szenior főorvosként. Emellett tudományos közlemények, könyvek, könyvfejezetek sorozatait írom és 19. éve főszerkesztek egy cukorbetegek számára készülő magazint, mely 2012-ig papír alapon „Cukorbeteg Élet”, majd „Dr.Info-Cukorbeteg Élet” címen, 2013-tól viszont „DiabFórum” néven online jelenik meg évente 5 alkalommal átlag 65-70 oldalon, melynek durván a felét én írom tele.

Biztatna egy orvostanhallgatót, hogy ezt a szakterületet válassza?

– Maximálisan. Sajnos a cukorbetegség olyan mértékben „felfutóban” van, annyi az új diabéteszes, hogy tisztességes, korszerű ellátásukhoz a mai diabetológusok háromszorosa is kevés lenne.

Mit tart Ön eddigi szakmai életének legfontosabb vagy legemlékezetesebb pontjának?

– Hála Istennek, erre nagyon nehéz válaszolnom. Széleskörű diabetológiai tevékenységem során olyan sok belföldi és külföldi szakmai, sőt állami elismerésben is részesültem, hogy nagyon sok emelkedett pillanat volt az életemben. Talán csak a legutolsót említeném: 80. születésnapomat 5 nappal megelőzően, ez év februárjában egy ünnepi tudományos ülést szerveztek a Péterfy Sándor-utcai Kórházban, megtöltve munkatársakkal és diabetológusokkal a nagy tanácstermet és részükről olyan laudációban, szakmai elismerésben, ünneplésben volt részem, amire soha nem számítottam és melyre mély meghatódottság nélkül nem tudok emlékezni.

Mely eredményére, munkában elért sikerére a legbüszkébb?

– Diabetológiai tevékenységem során fő célként tűztem ki az orvos- és főként a betegoktatást. Utóbbi jelentősége abban rejlik, hogy a cukorbetegség, mint minden más krónikus kórállapot, de minden másnál jobban, a sikeres kezeléshez a beteg részéről olyan tudásszintet követel, mely akár messze meghaladhatja egy nem szakmabeli orvos tudását is. Ennek a tudásnak, az ilyen irányú ismeretek átadásának céljából közel kétszáz közlemény mellett publikáltam az orvosok számára 8 társszerzőkkel írt, összesen 13 kiadást megért szakkönyvet, 19 könyvfejezetet, a betegek számára pedig 19 – eddig összesen 33 kiadást megért – betegoktató könyvet, valamint több tucat – többszázezer példányban megjelent – betegoktató füzet. És ismételten megemlíteném az online DiabFórumot is.

Rendkívül sok elfoglaltsága mellett jut ideje saját magára is? Van valamilyen hobbija?

– Alig van nap, hogy több, néha 6-8 órát el nem töltenék a laptopom előtt ülve, tanulva és dolgozva. Emellett lehetőség szerint sokat olvasok, kortárs írókat is, nagyon sok klasszikus zenét hallgatok szintén orvos feleségem társaságában (immár 53 éve!), akivel és 89 éves ma már egyedül élő barátnőnkkel, aki immár 84. éve cukorbeteg (!), 54. éve pedig én gondozom, havonta egyszer elmegyünk a Művészetek Palotájába klasszikus zenei koncertet hallgatni.

Tíz éve vettünk és rendbe hoztunk egy házat nagy kerttel, teleültetve gyümölcsfákkal és rózsákkal egy a Cserhát szívében lévő kis faluban, ahol bőven akad fizikai tevékenység számomra, de ahol varázslatos napokat tölthetünk hetente 3-4 napon át.

Két fiunk egyike meteorológus, a másik informatikus, utóbbi 3 unokával is megajándékozott bennünket, akikkel korábban sok örömteli órát tölthettünk el, de mivel az idősebb leány immár két éve Debrecenben pszichológus hallgató, a másik leány most érettségizik, éjjel-nappal tanul és művészi pályára készül, a legkisebb, egy kamasz fiú is immár 16. évében jár, és minden szabadidejében kosárlabdázik, ezek az örömteli órák nagyon lecsökkentek számunkra. Mindezek mellett és ellenére teljesnek érzem életemet és ha Isten engedi, még szeretnék jó néhány évet hasonló módon eltölteni.

(WEBBeteg - Balázsi Viktor)