Mélyről indultak, messzire jutottak - Roma rákkutatót és főnővért díjaztak

Horváth József, a karcagi, roma származású, 28 esztendős rákkutató épp egy esztendeje, elsőként kapta meg az Aranypánt-díjat, a közelmúltban pedig a rangos elismerésnek számító Gergely Alexandra Emlékdíjat vehette át. A Roma Sajtóközpont által alapított Aranypánt-díjban az idén Jónás Tímea részesült, aki a budapesti Nyírő Gyula Kórház I. számú Pszichiátriájának osztályvezető főápolója.

Utóbbi díjat azoknak a cigány származású hétköznapi hősöknek ítélik oda, akik tanulmányukkal, munkájukkal, életükkel egyaránt példaként szolgálhatnak a roma- és a magyar származásúak számára.

A tehetséges, szorgalmas, köztiszteletnek örvendő Horváth József genetikust, kutatóbiológust, és Jónás Tímea pszichiátriai vezető főápolót, egyaránt munkahelyi vezetőjük javasolta a nívós díjra. A jelölések után, a szavazatok nem csak hazánkból érkeztek, hanem a határon-, és a tengerentúlról is.

Horváth József, a Debreceni Egyetem Klinikai Központban dolgozik, és olyan genetikai markereket kutat, amelyek idejében jelzik a szájüregi rákot - nem mellékes, hogy a fiatal és tehetséges kutató roma származású. Aki bármi okból keresné a Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetének PhD-hallgatóját, leginkább kutató laboratóriumában találja meg vagy az edzőteremben, ugyanis imád sportolni. Rajong a szerelméért, a barátaiért, a családjáért és a segítségre szorulókért. Nem telik el úgy hét, hogy ne hívnák szakmai konferenciára vagy gyermekotthonokba. A fiatal genetikus ekként vall magáról:

Sokáig jogász, pontosabban ügyvéd szerettem volna lenni. Nagyon vonzott a történelem és az irodalom. A középiskolát Pécsen kezdtem, de a szüleim válása miatt haza kerültem Karcagra. Az ottani biológia tanárnőm felfedezte, hogy van tehetségem ehhez a tantárgyhoz is. Különböző versenyeken vettem részt, pályamunkákat írtam. Végül találtam egy olyan területet - a molekuláris biológiát-, és a biokémiát -, amelyben elmélyültem. Ekkor éreztem, hogy megtaláltam azt, ami a hivatásommá válhat. Beadtam a jelentkezésemet a Debreceni Egyetemre 2006-ban, majd az alapképzés után, biológiából szereztem oklevelet, aztán a mesterképzésen molekuláris genetikából kaptam diplomát.

Mit tudhatunk a családodról?

Két nővérem és egy bátyám van. A bátyám szobafestő, a nővéreim otthon vannak a gyerekekkel. Az első a család, oláh cigány családban az a szokás, hogy az asszony otthon marad a gyerekekkel, a férjek pedig dolgoznak.

Milyen mértékben foglalkozol roma ügyekkel?

Amennyire lehet, távol tartom magam tőle. Sok mindent tudok, és amit látok, elkeserít, főleg, ami a cigány-politikát illeti. Más, amikor egy holokauszt-megemlékezésen képviselem a magyarországi cigányságot. Bosszant a korrupció, aminek főként az egyszerű sorban élő, szegényemberek látják a kárát. Szerintem két-három generáció szükséges, hogy mindez megváltozzon.

Mélyen vallásos vagy. Segítséget jelent a hit a hétköznapokban?

Természetesen. A Biblia, a hit, a gyülekezetem fontos része az életemnek.

Jelenleg a szájüregi rákkutatás területén végzel tudományos munkát.

Másodéves PhD hallgatóként a saját kutatási területemen dolgozom, ami a szájüregi daganatokkal kapcsolatos. Próbálunk olyan jelzőmolekulákat - szakszóval biomarkereket - találni a nyálban, amelyek a korai felismerést segítik. Azért is szívügyem, mert a szájüregi rák tekintetében Magyarország az európai országok közt első helyen áll. Mind az új betegségek megjelenését illetően, mind a halálozás tekintetében. Ez meglehetősen elkeserítő. Ráadásul ezt a daganatfajtát a legtöbb esetben csak olyan fázisban tudják kimutatni, amikor már fizikai jelei vannak, vagyis elváltozások jelennek meg a szájüregben. A leghatékonyabb prevenciót a dohányzás bármely típusának a kiiktatása jelentené.

A napi kutatómunka mellett mi jelenti a kikapcsolódást, feltöltődést?

Az edzések, a sport, a konditeremben eltöltött idő, a zenehallgatás, a szerelmemmel és a barátaimmal töltött idő. Nagyszerű érzés, ha a családommal lehetek, az otthon melege, a szeretteim közelsége, vagy azok a találkozók, amikor nevelőotthonokba kapok meghívásokat, és fiatal roma és magyar gyerekekkel beszélgethetek. Ez fontos küldetés számomra, mert a személyes példamutatás, a kitűzött cél megvalósíthatósága, a kitartó tanulás, a tisztességes élet, a becsületes munkavégzés mind az életünk része kell, hogy legyen.

Szerencsére fogékonyak erre a fiatalok, hiszen magam is az vagyok, s talán, ha személyesen hallják mindezt tőlem, a hitük is erősebb lesz a jó célok megvalósításához. Hiteles minden szavam, hiszen kezdetben a szüleim támogatásával, majd saját erőmből, kitartásommal, külön munkák vállalásával tudtam elvégezni az egyetemet. A hazai kutatások mellett a legnagyobb vágyam a roma és nem roma emberek megsegítése, sorsuk jobbra fordítása, valamint szeretnék eljutni a tengerentúlra, s ott bekapcsolódni egy rákkutatással foglalkozó profi csapat munkájába.

A korai felismerést szolgálják a rendszeres fogorvosi ellenőrző vizsgálatok. Intő jelként tekintendő, különösen, ha két hétnél tovább állnak fenn, az alábbi elváltozások:

• fekély a szájüreg valamelyik részén, mely nem gyógyul;
• az orcák megvastagodása;
• körülírt fehér vagy vörös foltok észlelése a nyelven, a szájnyálkahártyán, vagy az ínyeken;
• szájszárazság, vagy olyan érzés, mintha valami megakadt volna a torkunkon;
• rágási-, és nyelési nehézségek, az állkapocs vagy nyelv mozgásában mutatkozó kellemetlen érzések;
• a nyelv, vagy a szájüreg más területének érzéketlenné válása;
• az állkapocs duzzanata, ami például a protézis viselését kényelmetlenné, vagy elviselhetetlenné teszi.

Ezt olvasta már? A szájüregi daganatok korai tünetei

Ezek mind olyan jelenségek, elváltozások, amelyek a rákos betegségek kifejlődésére utalhatnak, bár kétségtelen, hogy kevésbé súlyos megbetegedések is előidézhetik őket. Ha ezen elváltozások 10-14 nap alatt nem gyógyulnak, feltétlenül orvoshoz kell fordulni. Nem szabad a fájdalom megjelenéséig várni.

Jónás Tímea a közelmúltban lett az az Aranypánt-díj méltó tulajdonosa

Jónás Tímeát, dr. Németh Attila főorvos PhD, a budapesti Nyírő Gyula Kórház főigazgatója terjesztette a rangos díjra lelkiismeretes, szorgalmas, és magas szakmai színvonalú munkájáért, valamint a közösségben, s a betegek körében végzett áldozatos munkájáért.

Az egészségügyi intézmény, tájékoztató, bemutatkozó oldaláról kiderül: Jónás Tímea egy pszichoterápiásan orientált pszichiátriai osztály vezető főápolója. Az egészségügyi intézmény napi gyógyító tevékenysége során a korszerű gyógyszeres kezelés mellett kiemelt hangsúlyt kap a pszichoterápiás módszerek sokszínű alkalmazása, elsődlegesen a csoportos módszerekre összpontosítva. A budapesti Nyírő Gyula Kórház a pszichiátriai betegeket legrégebben gyógyító intézmények egyike hazánkban. Kevesen tudják, hogy az 1884-ben a város szélére épített, „Angyalföldi Magyar Királyi Elmebeteg Ápolda” elhelyezésében egyik fő szempont volt, hogy biztonságosan szeparálja a betegeket a város lakóitól.

Jónás Tímea okos, szorgos, jól nevelt kislány volt mindig. Kisiskolás korától hatalmas vágya volt, hogy egyszer az életben ő is a fehér bőrű gyerekekkel járhasson egy osztályba. Nagyon korán megfogalmazódott benne a gondolat, hogy a cigánysorról, az iskola utolsó padjából el lehet jutni a középiskolába, az egyetemre, majd a becsületes, kitartó és odaadó munka eredményeképpen el lehet nyerni egy főápolói státuszt, egy neves kórház méltán híres pszichiátriáján.

Kellett ehhez pár évtized élettapasztalat, csalódás, kudarc, megszégyenítés, dicséret, bíztatás és elismerés egyaránt. Nem ment volna a „küzdelem” erő, hit és kitartás nélkül, a példamutató iskolai-, közösségi-, munkahelyi teljesítmények mellett. Az érdem azért is jelentős, mert szülőfalujából - az ukrán határ melletti, az átlagosnál szegényebb településről -, Tuzsérról, sem az osztályából, sem az iskolájából nem sikerült senkinek az, ami Jónás Tímeának.

Most azt vallja, hogy hatalmas kincsnek tekinti a tudást, amit megszerzett, és azt a hivatást, amit lelkiismeretes munkatársaival végezhet embertársaik életminőségének, mentális létünknek javítása érdekében.

Jónás Tímea az Aranypánt-díj idei jutalmazottja, így emlékszik a jeles eseményre:

Éppen dolgoztam, amikor telefonon értesültem a Roma Sajtó Központtól (RSK), hogy egyrészt jelöltek a megtisztelő díjra, másrészt már be is kerültem a tíz választott jelölt közé. Először nagyon meglepődtem, nem találtam szavakat, nehéz volt elhinni, hogy mindez velem történik, és természetesen nagyon örültem. Soha nem hittem volna, hogy ezt a fontos, felelősségteljes, elismerő díjat megkaphatom – meséli kissé elérzékenyülve Tímea.

Úgy hallottam, hogy az Aranykultúrházban megrendezett ünnepélyes díjátadón hatalmas taps és ováció fogadta győzelmének hírét.

Igen, ez így történt. Nem csak én lepődtem meg, s könnyeztem meg a csodás eseményt, hanem a családom is. A kislányom el sem hitte, hogy az édesanyjának valaha állva tapsolnak az emberek, pedig azt bizony jól tudja, hogy milyen áldozatos, nehéz a munkám. Ezzel együtt nagyon szeretem, mert embereken segíthetek, szebbé, reményteljesebbé tehetem a kollegáimmal az amúgy csöppet sem könnyű életszakaszukat.

Az elmúlt év nyertesét, a genetikus és rákkutató ifjú tehetséget, Horváth Józsefet ismerte a díjátadó előtt?

Nem találkoztunk előtte sohasem. Megtiszteltetés volt a gratulációja, a baráti ölelése. Egy tekintetből éreztem, mindketten tudjuk, hogy a cigány telepről indultunk, de a célunk nemes, magasztos, és hatalmas felelősséggel szolgáljuk a közösségünket is.

Mit tudhatunk az eddigi szakmai múltjáról?

A Hajnal Imre Egészségtudományi Egyetem Oktató Kórházában kezdtem segédápolóként. Mellette végeztem el az egészségügyi iskolát Budapesten. Ezután - 2000-től -, a Nyírő Gyula Kórházban kezdtem el dolgozni. Először a belgyógyászati osztályon, majd később váltani szerettem volna. Nagyon érdekelt a pszichiátria területe, ezért oda jelentkeztem. Először 12 órás munkarendben dolgoztam, majd pár év elteltével a kórház vezetősége felajánlotta a Központi Szubintenzív Részleg Részlegvezető Főnővéri állását, majd idén április 1-től kineveztek fő- ápolónak. Csodálatos érzés, hogy teljes mértékben elfogadtak a kollegáim is, és a betegek is.

Nehéz kihívásnak kell megfelelnie. Ez csak jó csapatmunkában végezhető.

A jelenlegi munkaterületemen negyven ápoló dolgozik remek csapatmunkában, és mindenkor segítjük egymást. Beteg emberekkel foglalkozni nagy kihívás és felelősség. Nem lehet hibázni. Feladataink közé tartozik, hogy segítsük őket minél rövidebb idő alatt visszailleszkedni a társadalomba. Számomra eddig ez a legizgalmasabb terület, ahol dolgoztam.

Jónás Tímea sosem tagadta, s büszkén vállalja származását, mint ahogyan eddig elért szakmai tevékenységére, sikereire és mostani elismerésére is jólesően, de visszafogott szerénységgel tekint:

Továbbra is vállalom, hogy cigány telepen nőttem fel. Ezzel együtt igyekszem egyfajta átmenetet jelenteni a romák és nem romák közt. Ennek köszönhető, s az eddig elért szakmai és magánéleti „példamutatásomnak” - ami természetes számomra -, hogy a romák elfogadják a tanácsaimat. Nem kételkednek bennem, tudják azt is, ha kritikusabban nyilvánítok véleményt, csakis a javukat akarom.

Manapság sem könnyű megfelelő munkát találni. Mivel foglalkoztak a szülei a gyermekek nevelése mellett?

Anyu és apu is a vasútnál dolgozott. Apukám vasúti kocsikból pakolta a zsákos cementet és a pétisót. Kemény fizikai munka volt. Anyukám takarított. A cigány telepen nem volt fürdőszobánk, azt se tudtam, hogy milyen az. Télen anyukám egy nagy pléh teknőben melegítette a vizet, abban fürdetett minket. Mindig tisztán, ápoltan mentünk az iskolába. Azt mondták, olyan tiszta volt a fejünk, hogy mákos tésztát lehetett volna enni róla.

Hogyan segítették egymást családon belül?

Amíg a nővérem és a nagyobbak vigyáztak a kisebbekre, a szüleim dolgoztak a vasútnál, és végül annyi pénzt raktak össze, hogy sikerült a nem-roma soron, egy kis parasztházat venniük. A szüleim a konyhában aludtak, mi pedig – öten lányok – egy ágyban, a fej- és lábrészénél is. A két fiú külön szobában. De boldogok voltunk! Egyikünk sem látott mást, minthogy a szüleink tiszta, pedáns, rendezett körülmények közt élő emberek. S fontos példaképül szolgált a családi összetartozás melege.

A nálunk termett almát és körtét eladtuk, később sikerült jószágokat is vennünk. Sokat dolgoztunk a portán, meg is kaptuk a „tiszta udvar, rendes ház” plakettet. Úgy nevelkedtünk, hogy tudtuk, mert láttuk a szüleinktől: mindig menni kell előre, törekedni kell, mindig kell, hogy legyen életcélunk, és bizony önmagunknak kell tenni a felemelkedésért. Ezt ma is valljuk, akárcsak a gyermekeink.

A Nyírő Gyula kórházban, a pszichiátriai osztályon javarészt magyar származású kollegáival dolgozik, sőt kiemelkedő szakmai tudásának, személyiségének köszönhetően vezetői beosztásban végzi a napi feladatait. Az egészségügyi pályán sosem érte diszkrímináció?

Utóbbiról nincs értelme beszélni, és a múltba visszatekinteni, ráadásul a megtisztelő Aranypánt-díjra épp a legmagasabb vezetőm javasolt, a kórház főorvos igazgatója – feleli Jónás Tímea. – Valóban sok mindent átvettem, megtanultam a magyar származású emberektől, mert meg is kellett tanulnom, hogy boldoguljak, tanuljak, előre haladjak, de ettől még roma származású vagyok. Én mindkét oldalamat szeretem. Híd szeretnék lenni. Arra fogom „felhasználni” ezt a díjat, hogy közvetítsek az emberek felé. Ebben az esztendőben én kaptam ezt a díjat, ezért most ez az én becsületbeli ügyem.

Miként lehetséges a fiatalokat, a már családos, de nehéz sorban élő romákat még inkább ösztönözni életminőségük jobbítására, a tanulásra, a munkára?

Tudom, hogy nehéz kitörni, és a meglévő, többségi társadalom előítéletével megbirkózni, főként azoknak, akik igen mostoha körülmények között, cigány telepeken élnek. Azonban kell, hogy lássanak olyan példát, példákat, amiből erőt és hitet gyűjthetnek. Ezért is igyekszem minden felkérésnek, meghívásnak, beszélgetésnek eleget tenni. Nagyon fárasztó a napi munka, a családom és az egyetemi tanulmányaim mellett útra kelni, közönségtalálkozókra, klubbeszélgetésekre, konferenciákra utazni, de tudom, hogy hatalmas a felelősség rajtam. Ott kell lennem a roma emberek között, hogy megtalálják azt a biztos személyt az életükben, akihez fordulhatnak! Az egészségügyben szerzett szakmai és vezetői gyakorlatom, tapasztalatom, az emberekkel való türelmes, empatikus foglalkozás most hatványozottan nagy segítség számomra az új kihívás során.

Ön szerint javulhat a többségi társadalom viszonyulása a romákhoz?

Nagyon sok segítőkész pedagógus, és nem feltétlenül roma személy létezik hazánkban is, akik szívügyüknek tekintik a cigányság megsegítését, sorsuk jobbra fordulásában. Érezhető némi javulás. Mégis kell valaki, aki megfogja az emberek kezét, és mutatja a helyes irányt az életük bármely területén. A másik fontos és alapvető tény, hogy igenis, akinek szükséges, vissza kell ülnie az iskolapadba. Muszáj tanulni, hiszen az egyik legfontosabb kitörési eszköz a könyv, a tudás, az ismeret. Ha ezt adjuk tovább a gyermekeinknek, akkor a boldogulás esélyét teremtjük meg számukra. A most nyolcadik osztályos kislányom számára a tanulás - méghozzá kitűnő eredménnyel - teljesen természetes. Ez lenne az ideális állapot minden családban.

Hogyan emlékszik vissza a telepi életre, pontosabban az iskolai évekre?

A nyolcvanas években a szegregáció nagyon erősen élt. Magyar és cigánygyerek közt hatalmas különbséget tettek a legtöbb iskolában. Közülünk válogatták a kisegítő iskolásokat, és mi nem lehettünk egy légtérben a magyar gyerekekkel. Azt tanítják rólunk a tanórákon, hogy mi, cigányok nomád életmódot éltünk, de nagyon összetartók voltunk. Ez máig így van, ezt megtapasztaltam kisgyermekként is a telepen. Hatalmas közösségben éltünk. Bölcs emberek tanítottak minket esténként a tűz körül. Folyton ott ültem közöttük, ittam a szavaikat, minden új dolog érdekelt. Sokat köszönhetek nekik, de hamar éreztem, nem szabad a telepen maradnom. Alsós diákként pár évig egy üvegfal választott el bennünket a magyar gyerekektől. Amikor csak tehettem, átkukucskáltam az ablakon. Odaát más rendszer volt, mások ültek a padokban. Én csak akkor láttam a különbséget, amikor az ablak elhúzódott.

Mi volt ott olyan csábító, és izgalmas?

A gyermeki kíváncsiság, s hogy mi vajon mi rosszat tettünk, amiért el vagyunk különítve. A magyar diákok szobája, tanterme világos volt. Mi sötétben ültünk, szegények voltunk. Ők nem. Nekik volt könyvük, írószerük, és szép táskájuk. A könyvet mi nem kaptuk meg, ők hazavihették. Persze, hogy keserűséget váltott ki belőlem. Sokkal kulturáltabb körülmények között tanultak, mint mi.

Mikor léphették át a bűvös küszöböt, a bűvös ajtón?

Negyedikes lehettem, amikor beléphettünk a számunkra csodás tantermekbe. Később volt olyan kislány, aki elült mellőlem, mert az anyukája megtiltotta, hogy cigánygyerek mellett üljön. Pedig az én családom senkinek nem ártott. Soha még egy beírásom sem volt, ezért volt olyan fájdalmas nekem ez az egész. Akkortól lett kisebbségi érzésem. Nem értettem, de nem esett jól. Aztán kitűnő eredménnyel végeztem az általános iskolát és a gimnáziumot is Kisvárdán. Egy ideig a szüleim támogattak, aztán saját erőmből végeztem el az iskoláimat.

Miért épp az egészségügyet választotta, s miért a pszichiátriát?

Kis gyerekként sokat betegeskedtem, ami azt sugallta, ez egy rossz állapot. Vagyis, ha nagy leszek, segítenem kell mások gyógyulását. Hozzánk az osztályra azok a betegek kerülnek, akik veszélyeztető magatartást tanúsítanak, nemcsak magukra, másokra is. A mi dolgunk, hogy stabil állapotba hozzuk őket, hogy átkerülhessenek a „nyílt” osztályra. Jó látni, amikor a gyógyszeres terápiát követően teljesen más emberré válnak. Amikor bekerül a szóhasználatukba a „kérem” és „köszönöm”, akkor már tudom, hogy talán kikerülhetnek a figyelőből. Fontos megjegyezni, hogy mi valódi csapatmunkában dolgozunk: az orvos határozza meg a terápiát, az ápoló pedig naponta ehhez alkalmazkodva segíti a munkáját a saját szakértelmével, lelkiismeretes odaadásával.

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Balogh Mária, újságíró
Kép forrása: ridikul.hu, Kerepeczki Anna