Szakmai téren nincs megalkuvás - Beszélgetés dr. Sármán Balázzsal

Tehetséges, fiatal, elismert vezető kardiológus, végtelenül természetes, barátságos civilként és orvosként egyaránt. A gyógyítás mellett a családja a legfontosabb érték a számára, no és a sport, egész pontosan a tenisz, és az igaz barátok, valamint az újabb szakmai kihívások. Dr. Sármán Balázs PhD a budapesti Uzsoki Kórház Cardiovascular Center-, az invazív kardiológiai részlegvezető főorvosa.

Van abban valami sorsszerű is talán, hogy az oly sok hazai és külföldi szakmai kihívásnak példásan megfelelő főorvos az idén tavasszal induló, Magyarországon elsőként az Uzsoki Kórházban létrejött Onko-Kardiológiai Centrumban nagyszerű feladatot kapott a betegek invazív, kardiológiai ellátására szakosodott részlegen.

- A szívkatéteres beavatkozásokon túl a prevenciós és gyógyító tevékenység mellett nagyon fontos az osztályunk kiegyensúlyozott, szakmai, munkatársi, betegközpontú hátterét megteremteni. Erre szerencsére nyitottak a kollégáim, bármilyen nagy feladattal kell szembenézniük. A mindennapi orvosi munka mellett mindennek a szakmai megszervezéséért is felelek – kezdi bemutatkozását a főorvos.

Késő estig dolgozol, gyógyítasz, műtesz, gyakorta csak este érsz haza. Hogyan lehet fitten, frissen újrakezdeni az újabb napokat, a hatalmas felelősséggel járó gyógyító tevékenységet, ami érzésem szerint az életed egyik lényegi része? Mi jelent pihenést, kikapcsolódást, feltöltődést számodra? – kérdezem dr. Sármán Balázs főorvostól.

- Minden napra van új feladat, új cél, amiért dolgozunk. Minden nap tanulunk, tapasztalunk valami újat, amit beépíthetünk a következő napba. Jelen pillanatban a legnagyobb feladat a fiatalok betanítása erre a speciális szakterületre, mely teljesen különbözik az általuk eddig megszokott munkától. Egységet kell kovácsolnunk, ahol mind a betegek, mind a benne dolgozók szakmai és emberi értékeket találnak, és nem szenvedésként élik meg az itt eltöltött hétköznapokat. Ez természetesen egy sokváltozós „egyenlet”, de megpróbáljuk a maximumot kihozni belőle, amit valóban csak kiegyensúlyozott életritmus mellett tehetünk.

Úgy érzem, ha a gyógyításról van szó, nem ismersz lehetetlent.

- Szakmai téren valóban nincs megalkuvás, az emberi tényezők pedig szerintem ezzel párhuzamosan hozzáadódnak. Természetesen ez nem megy zökkenők nélkül, ha az ember nem tud szabadidejében feltöltődni. Erre minden kollégámnak nagy szüksége van, s ezt komolyan kell venni. A kórház vezetősége is figyelmet fordít erre, bízva abban is, hogy mindenki képes mérlegelni a teherbírását.

Számodra mi jelenti a kórházon kívüli feltöltődést, energiagyűjtést?

- Nekem hatalmas feltöltődést ad a családom otthon. A béke szigete. A lányaimat nézni, velük lenni ajándék. Mindemellett a sport a másik igazi kikapcsolódás, mely kizökkent a realisztikus világból. A tenisz gyermekkoromtól központi helyet foglal el az életemben. Ezt a mai napig verseny szinten űzőm, többször nyertem meg az Országos Orvos Bajnokságot és világbajnokságról is van 2. helyezésem. Baráti társaságunkkal létrehoztunk egy egyesületet (UNIK SE), mellyel jelenleg az országos csapatbajnokság I. osztályában szerepelünk. Mindemellett a triatlon, a síelés és a búvárkodás áll közel hozzám, s ha lehetőségem engedi, ezeket sem mellőzöm.

Azt mondják, minden sikeres férfi mögött ott áll egy segítő társ.

- Ezt vallom én is. Hét éve vagyok házas, két gyönyörű leányom van. A feleségem és a családom a hátországom. Feleségem gyógytornász, így megérti a szakmám okozta napi kihívásokat. Napi elfoglaltságaim miatt szükség van az Ő türelmére. A szüleim is orvosok, ráadásul nagyszerű emberek, rengeteg ösztönzést kaptam tőlük már gyerekkoromtól az élet minden területén. Sosem bíztattak arra, hogy orvos legyek, számomra ez mégsem volt kérdés. Öröm látni azt is, hogy a mai napig aktívan, sikeresen, lelkesen dolgoznak.

Akkor nem is kérdés, hogy kiktől örökölted a munkabírásodat?

- Minden bizonnyal tőlük örököltem a munka szeretetét, s a kitartó, elhivatott, precíz gyógyító tevékenységet. Igaz, ezt ritkán fogalmaztam meg eddig magamban, de jó, hogy szóba került.

A rugalmas, nyitott főorvos nagyon következetes vezető is, hiszen másként képtelenség lenne összhangban dolgozni.

- Magammal szemben is vannak elvárásaim, melyekből nem szeretek engedni, semmi nem történhet a betegek rovására. Ez nem kétséges. S ha magammal szemben következetes és maximalista vagyok, ezt a kollégáimtól is elvárom - természetesen a leghumánusabb módon.

Épp ahhoz a korosztályhoz tartozol, akik vagy szerencsés orvosi karriert futnak be, mert kitartóan képzik magukat, és elismert szaktekintélyekké válnak, vagy megkeseredve külföldre mennek dolgozni. Sosem jutott eszedbe, hogy a külföldre vándorló orvosokhoz csatakozz?

- Nagyon csábítóak a külföldi körülmények és anyagi lehetőségek. Az Egyesült Államokban, és Finnországban is eltölthettem egy hosszú időt, így volt részem megtapasztalni, milyen is külföldön élni. Mindennek van jó, és rossz oldala is. Aki külföldön él, ezt mind megtapasztalja. Aki sohasem volt kinn, nem dolgozott más országban, nem látja ezeket a sajátos élethelyzeteket a maguk egységében. Mindent mérlegelve kell meghoznia döntését, hogy megy, vagy marad valaki. Én itthon szeretek élni, itt van a családom, itt vannak azok a barátok, akik megértenek, és itt van a jelenlegi munkahelyem, a munkám, a hivatásom, melyet szeretek.

Az Uzsoki Kórházban nem régen dolgozol. Az Uzsoki-modell, ami szinte egyedinek és újszerűnek tűnik a magyar egészségügyben, vajon vonzóbbá, motiváltabbá teszi a szakmai munkádat? Az ugyanis, hogy a „fizetős” részlegeken is gyógyító munkát vállalhat, aki szeretne. Noha ez nem kötelező, de több energiát igényel, következetes feladat, ügyelet beosztást a vezetőségtől.

- A kardiológiai szakmát a Budai Irgalmasrendi Kórház Kardiológiai Osztályán volt szerencsém megtanulni. Erről a munkahelyről hívtak ide, az Uzsoki Utcai Kórházba. Túl sokat nem tudtam a kórházról, csak annyit, amennyit a kollegáktól hallottam, illetve a médiában olvastam. Döntésem előtt megismerhettem a kórházat, és láttam azt a vezetői hozzáállást, amiből kiderült, hogy van jövőkép a kórházról, a kórházban, és komoly eltökéltség a tervek végrehajtására. Ennek is köszönhető, hogy létrejöhetett ez a kardiológiai szív-centrum.

Vagyis rálátásod már volt arra, hogy hová, milyen gyógyító munkára és körülmények közé érkezel? Ez korrekt iránymutató minden lelkes, elhivatott orvos számára.

- Nem árulok el titkot, hogy nagyban befolyásolta döntésemet az egyenes hozzáállás, az ugyanis, hogy konkrét kérdésekre, egyértelmű választ kaptam minden esetben a vezetőségtől, illetve tapasztaltam, hogy az értelmes, előremutató elképzelések valóban megvalósulnak. A kórházi management épp annyira meghatározója a betegek sikeres gyógyításának, mint a közvetlen orvos-beteg kapcsolatnak.

A Budai Irgalmasrendi Kórházban, s annak kardiológiai, haemodynamikai osztályán milyen tapasztalatokat szereztél? Mire tanított meg az ott töltött tevékenység, gyógyító hivatás, aminek élményei a jelenlegi munkahelyeden is fontosak számodra?

- Szakmai tudásom legjavát ott tanultam, ha mondhatom az volt az alma materem. A kardiológia alapjaitól, a betegvizsgálattól kezdve, a különböző invazív, szívkatéteres vizsgálatokig volt lehetőségem a „szakmát” megtanulni, mindezt naprakész közlemények alapján. Most kissé kívülről nézve látom még élesebben, hogy milyen nagyszerű emberekkel dolgozhattam együtt. A kezdeti években már láttam, hogyan épül fel egy osztály, és hogyan lehet jól működtetni egy ilyen rendszert. Megtanultam, miként lehet teljesen egymásra utalva dolgozni, melyet sok évig tettem dr. Zsoldos Andrással. Ő legmagasabb szakmai hozzáértésén túl a legjobb példát mutatta a betegekhez, kollegákhoz való hozzáállásával, és a szakma iránti alázatával. Hálás vagyok, hogy vele dolgozhattam. Sokat köszönhetek az egész osztálynak, és csak remélem, hogy én is adhattam valamit nekik.

A tanuláshoz nem kellett külön inspiráció. Régen is, és ma is azt vallom, hogy ha bármit csinál az ember, azt tegye jól. A kutatásba azonban véletlenül csöppentem, de annál több tapasztalatot adott az eddigi életemben. Az egyetem elvégzése után dr. Tóth Miklós PhD-hallgatója voltam. Neki és munkatársaimnak sokat köszönhetek. Megtanulhattam azt a folyamatot, mely a meglátás, kérdésfelvetésével kezdődik, és a kutatás megtervezésén, elemzésén át az eredmények valós értékeléshez vezet. Ha hibás valamelyik láncszem, akkor kudarcot vallunk. A mai munkámban ezekre a kutatási tapasztalatokra, ismeretekre támaszkodhatok.

Amerikában, Európában és itthon is tartottál tudományos előadásokat. Ez sem tekinthető általános tevékenységnek a gyógyító munka mellett, hiszen bárkit nem hívnak előadónak a neves konferenciákra? Miben áll a sikered titka?

- Jó helyen kell jó időben lenni, és élni azokkal a lehetőségekkel, melyet a Jóisten nyújt felénk. Az alapanyagot PhD munkacsoportunk, a hátteret pedig a finnországi Oului Egyetem biztosította a kutató munkánkhoz. Valóban azt gondolom, csupán éltem az adódó lehetőséggel.

Nem érezted soha, hogy valami fontos kimarad az életedből épp a szakmai fejlődésedre fordított évek miatt? Ha igen, mit pótolnál be? Miről maradtál le, ha lemaradtál?

- Erre szerintem csak életünk alkonyán kapunk választ. Kétségtelenül sok energiát és időt szántam a tanulmányaimra, a munkámra, de mindemellett mindig jutott energia a munkától független tevékenységekre. Az utazás és a sport mindig központi helyet foglalt el az életemben, de volt időm zenetanulmányokra és társadalmi feladatok szervezésére is. Ha időmilliomos lennék, akkor a családomra, barátaimra, ismerőseimre fordítanék több időt, de nem érzem, hogy lemaradtam volna valamiről.

Forrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró