Lefordítjuk a pszichiátria nyelvét a jog nyelvére - Interjú dr. Kristóf Andreával

Dr. Kristóf Andrea pszichiáter három éve hagyta el Debrecent családjával, és immár Budapesten gyakorolja sokrétű hivatását a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetében, ahol elmeorvos szakértőként tevékenykedik. A nem mindennapi feladatokról és a hivatásáig vezető útról kérdeztük.

Az elmeorvos szakértő tevékenységének meghatározása a civilek számára nem mindenkor értelmezhető pontosan. Munkája során büntető és polgári ügyekben leggyakrabban a bíróság, a rendőrség, az ügyészség felkérésére vizsgálódnak. Az egyetemen pedig tanítja is a hallgatókat, illetve a leendő szakértőket a szakmára. „Azzal szoktam kezdeni, hogy a szakértő egyfajta tolmács. Lefordítja a pszichiátria nyelvét a jog nyelvére.” – vallja dr. Kristóf Andrea.

Tovább Kik ők: pszichológus, pszichiáter, pszichoterapeuta?

Az orvos szakértők munkája összetett, nem igazán hasonlatos a gyógyító munkával, és rengeteg adminisztrációval, és hatalmas felelősséggel jár. Volt-e a családban hasonló szakterületen dolgozó szakorvos?

- Édesapám állapotorvosként, édesanyám körzeti orvosként - ma ezt úgy mondják háziorvos - dolgoztak azon a vidéken, ahol felnőttem. Abban az időben persze teljesen más volt egy vidéki orvos munkája, a mai fiatal háziorvosok el sem tudják képzelni, milyen nehézségekkel, milyen szakmai kihívásokkal kellett szembenéznie akkor egy fiatal orvosnak. Nekem van még emlékem például arról, ahogy kísértem édesanyámat télen szánnal a beteghez a közeli kisebb falvakba. Mivel nem volt óvoda, gyakran előfordult az is, hogy amíg ő rendelt, ránk a juhász vigyázott. Persze szerencsémre így közvetlen közelről figyelhettem őt, láthattam, mi is az igazi orvosi hivatás. Ebből kiderül, hogy a szüleim nem pszichiáterként végezték orvosi gyógyító munkájukat.

A pályaválasztását mégis befolyásolta a szülei szép hivatása.

- Igen, később, amikor pályát választottam, döntő szerepe volt annak az elkötelezettségnek, és szakma-szeretetnek, amit édesanyámtól tanultam, amit tőle láttam. Óriási vitalitással, nagyon nagy szakmai gyakorlattal, és tudással dolgozik a mai napig, már több mint 51 éve. Nagyon büszke vagyok rá, nagyon sokat tanultam tőle elsősorban a betegekhez való viszonyulásról, a kommunikációról, a türelemről és a körültekintő orvosi munkáról, ami a páciensek érdekét szolgálja.

Két lánya van. Vajon ők követik a családi tradíciót?

- A gyermekeim nem az orvosi pályát választották. Számomra mindig természetes volt, hogy a lányaim nevelését helyezem a szakmai előmenetelem elé. Lilla, az idősebb gyermekem, már végzett Budapesten a Corvinus Egyetemen, ma már a hivatását gyakorolja, és dolgozik. Judit ebben a tanévben érettségizik majd, így nehéz év előtt állunk. Ő még nem döntötte el, merre indul tovább: vagy közgazdasági vonalon, mint a nővére, vagy pszichológia szakra jelentkezik. Büszke vagyok arra, hogy a gyermekeim mindig saját útjukat járták, de mindenkor összetartó családként éltünk és élünk, és mindenkor számíthatunk egymásra. A férjemmel úgy szerettük volna nevelni őket, hogy képesek legyenek felelősségteljes, önálló döntéssel is kézben tartani az életüket. Egyetlen nagyon fontos követelésünk volt, az pedig arra vonatkozott, hogy mindkettőnek szigorúan ismernie kell idegen nyelveket. Lilla angol nyelven tanult, és Juditnak is van már nyelvvizsgája, úgyhogy elégedett vagyok. Drukkolok, hogy mindketten megtalálják a helyüket a munkában, és a magánéletben is.

Sebészeten kezdte a szakmai pályafutását, aztán hatalmas fordulatot tett.

- Miután világossá vált, hogy a sebészeti szakorvosi munkát nem tudnom majd a családi teendőim miatt teljes odaadással végezni, azt reméltem, hogy nyugisabb szakmát találok. Így a Debreceni Egyetem Pszichiátriai Klinikájára kerültem, pszichiáter lettem, 1997-ben szakvizsgáztam. Nos, abban nagyot tévedtem, hogy ez egy nyugodtabb, kevésbé stresszes munka volna, de megszerettem a pszichiátriai betegeket. Az 1990-es, 2000-es években nagyon kellemes, összetartó kis közösségben dolgozhattam. Aztán lassan megváltozott sok minden, egyre nehezebb lett gyógyítani kórházi és klinikai körülmények között. Megindult az egészségügy mélyrepülése, és ahogyan akkor és most is, mint nagyon sokan, úgy döntöttem, hogy más úton megyek tovább.

Az édesanyja mellett bizonyára újabb szakmai szaktekintélyektől tanulhatott, ami a mai napig meghatározza a hivatását.

- Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert bár a mai napig édesanyám az első számú szakmai példaképem, nagyon sok jó tanárom volt, akik formáltak, és alakították az érdeklődésemet. Az egyik meghatározó személy Dr. Kuncz Elemér főorvos úr volt, aki Magyarországon az igazságügyi elmeszakértés atyja volt, sajnos pár éve elveszítettük. Vele valamikor 2000 körül egy tanfolyamon találkoztam, amit ő szervezett, már nem is emlékszem miért jelentkeztem, hiszen alig volt ismeretem erről a szakmáról. Talán épp azért. Már az első tanfolyam meghatározó volt az életemben, onnantól kezdve állandó résztvevője lettem ezeknek az évenkénti szakmai képzéseknek. Később rátaláltam Dr. Módis Katalin adjunktus asszonyra Debrecenben, tőle tanultam meg a szakma alapjait, és onnan egyenes út vezetett a szakértés felé.

Mikortól végzett először elmeorvosi szakértői tevékenységet?

- Épp tíz év kezdtem szakértői tevékenységet végezni, majd 2010-ben szakvizsgát tettem, így ekkortól már ez volt a fő tevékenységem. Először a Debreceni Orvostudományi Egyetemen az Igazságügyi Orvos- szakértői Intézetben. 2014-től Budapesten dolgozom a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetében. Azért néha, havi két alkalommal még vizsgálok Debrecenben is.

A szakértői munka és a pszichiátriai tevékenység hasonlatosak?

- A szakértői munka teljesen más, mint a gyakorló pszichiátria. Kemény munka. Picit visszakaptam a sebészekre jellemző harcias, döntéshozó szerepből, persze ezt csak viccesen mondom. Bölcsen és figyelmesen kell dönteni.

A munkánk során büntető- és polgári ügyekben, leggyakrabban a bíróság, a rendőrség, az ügyészség felkérésére vizsgálunk. Itt az egyetemen tanítom is a hallgatókat, illetve a leendő szakértőket a szakmára. Büntetőügyekben az a feladatunk, hogy kiszűrjük azokat a bűnelkövetőket, akik nem saját hibájukból követnek el valamilyen bűncselekményt, vagyis akik mentális betegségük, állapotuk miatt nincsenek tudatában annak, hogy amit tesznek, és hogy annak milyen következményei lehetnek. Őket gyógyítani kell, és nem büntetni. Szeretném hangsúlyozni, hogy ma már nagyon sok mentális betegséggel lehet jó életminőséggel, teljes életet élni, amennyiben kezelik a beteget.

Tovább A személyiségzavarban szenvedők jellemzői

A köztudatban a pszichiátriai, mentális betegségekről nagyon szegényes a reális ismeret.

- Nagy szívfájdalmam, hogy a közvélemény milyen alacsony szintű ismeretekkel rendelkezik a mentális betegségekről. Alig tudják, hogy a mentális betegek között jóval alacsonyabb a bűnözők száma. De ez a mi hibánk, pszichiátereké és elmeszakértőké, amiért nem fektetünk elég figyelmet a felvilágosításra, az oktatásra. Ehhez persze háttérsegítségre is szükségünk lenne. A pszichiátria egy nagyon szép és nagyon izgalmas szakma, akkor is, ha a közvélemény a sárga házakkal, megbomlott elméjű őrültekkel azonosítja, akiktől rettegni kell. Az én pszichiátriám nem ilyen. Én sosem kaptam annyi szeretetet, mint amikor kórházi osztályon krízisbetegekkel foglalkoztam. Soha sehol nem tanultam annyit, mint ott a betegeimtől. Ott olyan saját törvényű, sokkal humánusabb, szeretettelibb, igazi odafigyeléssel jellemezhető légkör volt, ami a mai napig hiányzik. Csak aztán, amikor a finanszírozás kezdte meghatározni, hogy mikor kell az otthonába bocsátani egy beteget, akkor már semmi nem volt ugyanaz.

Ön szakértőként hogyan látja ezt a kérdést?

- Alapvetően organikus beállítottságú voltam, azaz hiszek abban, hogy ha az embernek el tud romlani a pajzsmirigye, a mája vagy a veséje, akkor el tud romlani az agya is, és ugye, jelen tudásunk szerint valahol ott kell keresni a magasabb rendű lelki tevékenységeket is. Úgyhogy hiszek a gyógyszerekben, és hiszek a hangulatjavítókban, a feszültségcsökkentőkben is, sőt, hiszek az elektrosokk kezelésben is, de csak akkor, ha az megalapozott diagnózissal és megfelelő kontroll mellett, a szakma szabályai szerint történik. Ostoba gondolat például, hogy ezek a gyógyszerek megváltoztatják a személyiséget. Mindennek helye van, csak nem kontroll nélkül.

Sajnos a szociális háló Magyarországon finoman szólva is a béka feneke alatt van. A krónikus pszichiátriai betegek pont azért, mert „furcsák” a külvilág számára, borzasztóan sérülékenyek, így támaszra, segítségre szorulnak, és ma sajnos nem sikk segíteni a gyengét, az elesettet.

Nem figyelünk egymásra, nem segítjük egymást és ez duplán igaz a sérült vagy pszichés problémával küzdő emberekre. Pedig ők általában nem veszélyesek. Persze, ha nem gondoskodnak róluk, nem kapják meg a gyógyszereiket, nem járnak kontrollra, akkor fellángolhat egy-egy súlyosabb mentális zavar és akkor tényleg lehet nagyobb baj belőle.

Tovább Megelőzhető-e az erőszakos tragédia a családban?

Konkrét bűnügyekről kérdezhetem, amiben már ítélet is született?

- A munkánkat külön szakértői törvény határozza meg. Azt szoktam mondani, hogy a szakértő vagy azért nem nyilatkozhat, mert nem ismeri a konkrét ügyet, vagy azért, mert ismeri, akkor viszont azt írásban, a szakértői véleményben el is mondta az őt kirendelő hatóságnak. Így semmilyen vizsgált ügyről nem adhatunk információt a hatóság szakemberein kívül.

Ki lehet Magyarországon elmeorvos szakértő?

- Ez egy magányos szakma, és nagyon nehéz is. Ha szakértő szeretne lenni valaki, el kell végeznie hat év orvosi egyetemet, aztán még öt év a pszichiátria szakvizsga. Utána, az én időmben még 10 évig kellett osztályon szakorvosként dolgozni, ma ez egy kicsivel kevesebb, majd ezt követően lehetett a szakképzéshez csatlakozni, ami még minimum további két év. Tehát 23 évi képzés után válhatott valaki szakértővé.

Miből áll a napi munkavégzés?

- Tárgyalásokra járunk, ahol néha kemény csatákat vívunk egymással, ha ellenkező álláspontokat képviselünk. Kevesen vagyunk és a munka nagyon sok, de ez egy gyönyörű, és sok fejtörést okozó hivatás. Hatalmas kihívásokkal.

A szakértői vélemények súlya nagyon nagy lehet, életeket, sorsokat dönthet el. Ez óriási felelősség, nekem is voltak olyan eseteim, ahol heteken át nem aludtam, folyamatosan dolgoztam, értékeltem az adatokat. A szakértő minden, a perben keletkező anyagot megkap még a vizsgálatot megelőzően, néha méter magas aktákat olvasunk át, jegyzetelünk ki. Egy-egy szakértői vélemény is nagyon hosszú, olykor 50-100 gépelt oldal is lehet, szóval olvasunk-írunk reggeltől estig. Ennek a hatalmas információnak a birtokában kell a legjobb döntést meghozni.

Mindez alaposan megterhelheti a testi, lelki állapotát. Mi jelenthet kikapcsolódást?

- Igen, ez nagyon megterhelő mentálisan, úgyhogy valóban mindenkinek meg kell találnia azokat a kikapcsolódási pontokat, ahonnan töltekezhet, mert itt is nagyon nagy a kiégés veszélye. Ami engem illet, szerencsés embernek vallom magam, mert a családon kívül sok barátom van, akikkel összejárunk, túrázunk, vagy csak végigbeszélgetünk akár a mai napig is egy-egy éjszakát. Ez nagyon fontos. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy mintegy tíz éve, egy azóta már nem is létező közösségi oldalon egymásra találtunk a gimnáziumi barátaimmal, akikkel azóta minden évben együtt töltünk egy hétvégét. Ez egy időutazás, mert velük ismét 18 évesnek érzi magát az ember, ugyanolyan önfeledt minden ilyen hétvége, mint anno, a gimis évek alkalmával.

Ezek azok a gyökerek a családon kívül, amit annak idején próbáltam a betegeimnek is átadni. Főleg egy ilyen világban, ahol a túlélés kulcsa lehet, hogy az ember nagyon gyorsan és nagyon hirtelen legyen arra készen, hogy alapvető döntéseket hozzon az életében - költözés, új munka. Mégis, néha óriási igény van arra, hogy lelassuljunk, visszaugorjunk és kötődjünk a korábbi saját magunkhoz, és ne felejtsük el a régebbi énünkkel - ha máshogy nem, hát a gyerekkori barátok vagy a tágabb család segítségével - kommunikálni.

Mindig ostobaságnak tartottam azt a kifejezést, hogy valaki „új életet kezd”. Egy életünk van és abban néha alapvető változások zajlanak. Én is költöztem, kezdtem új munkát, váltottam munkahelyet, ez hozzátartozik ehhez a cseppet sem könnyű mai világhoz. De az egész egyetlen út, ami formál, erősít minket és ez benne a nagyszerű.

Forrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
Orvos szakértő: Dr. Kristóf Andrea, pszichiáter